Lehullt a lepel a magyar borokról: ezt jobb, ha tudod 2024-ben

agrarszektor.hu2024. szeptember 10. 17:32

Az előzetes becslések alapján a szőlő mennyisége idén sem éri el a közepes mennyiséget sem, a forróság miatt. A szüret extra korán kezdődött, viszont a termés jó minőségnek örvend, az e heti csapadék pedig pozitívan hat a még tőkéken lévó fajtákra.

A várható termésmennyiséget egyelőre csak tippelni lehet, az azonban látszik, hogy maximum a tavalyi, egyébként nagyon alacsony termésmennyiséget érhetik el az idén a borászok - mondta a Világgazdaságnak Frittmann János, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) elnöke. Tavaly a magyarországi bortermés 2,94 millió hektoliter volt, melynek 60 százalékát a Kiskunsági borvidék adta, idén viszont a térségben 30 százalékkal kevesebb bor készül.

A többi borvidéken nem tapasztalható ekkora ugrás a két év bortermése között, aminek az az oka, hogy tavaly - kivéve a Balatonboglári és a hazai bortermelésben elenyésző súlyú Csongrádi borvidéket - nagyon gyenge volt a termés. Így általánosságban az mondható el, hogy a legtöbb hazai borvidéken a tavalyit megközelítő, esetenként valamivel nagyobb terméssel számolhatunk, azonban összességében a közepest sem éri el az idei bormennyiség.

A nehézségek ellenére az évjárat azonban jó lehet, a leszüretelt szőlő cukorfoka a fehérborok alapanyagánál általában magas. A szüretet minden esetben megnehezítette a nagy meleg.

Az Alföldön kézi szüretről már alig beszélhetünk, és nincs is elég ember hozzá, de a gépesített betakarítás sem volt leányálom: a kombájnok nem bírták a forróságot, törtek a verőlécek, sokat kellett állniuk a gépeknek, pedig jót tett volna, ha gyorsabban tudják betakarítani a szőlőt

- mondta Frittmann János. A hatalmas meleg a pincékben is kihívást jelentett: nehezen bírták hűtőkapacitással, nagyobb energiafelhasználással kellett kalkulálni. Frittmann arra emlékeztetett, hogy korábban a feldolgozási időszak két és fél hónapig is eltartott, manapság pedig már csak négy-öt hét. A borászoknak ez jelentős befektetéseket jelent, például hűtők és tartályok tekintetében. 

Az olaszrizlinget ezelőtt ötven évvel még október végén szüretelték, ez az elmúlt 10-20 évben szeptember elejére jött előre, idén viszont már augusztus második felében el kellett kezdeni szedni

- mondta a Világgazdaságnak Schunk József, a Pécsi borvidék hegyközségi tanácsának elnöke. Ez a fajta ekkora már elérte a teljes érést.  

Fontos a minőség

A szokásosnál nagyjából három héttel korábban következett be a teljes érés, és a szőlő érési állapotának megfelelően kezdték időben a szüretet, a párolgás miatt így is előfordult a bogyók töppedése. Ez a magyarázata annak, hogy magasabb cukorfokokat lehet mérni, de megmaradtak a savak is, viszont kevesebb termett. A Pécsi borvidékre is jellemző, hogy elmaradnak a tavalyi mennyiségtől, de ez a legtöbb borász számára nem baj, mert az első számú kihívás most a minőség jelenti – tette hozzá a szakember.

A szőlészetekben is szükséges reagálni az éghalat-változás hatásaira, a telepítéseknél, átoltásoknál a szárazság- és meleg tűrő fajtákra kell váltani. A kutatóintézetekben folyamatosan fejlesztik az ezeknek a feltételeknek megfelelő új fajtákat. A Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete ki is fejlesztett és be is jegyeztetett több ilyen fajtát, ráadásul a lisztharmattal, a peronoszpórával és a szürke rothadással szemben is ellenállók, nem szükséges permetezni sem őket. 

Ez a jövő, ezzel kíméljük a környezetet, az egészséget és a pénztárcát is

- tette hozzá Schunk. Az ilyen fajtáknál fontos, hogy minél jobb borok készítésére legyenek alkalmasak, a nemesítés utolsó évei már erről szóltak.

Ilyen rezisztens fajta például

  • a Jázmin,
  • a Borsmenta,
  • az Andor,
  • a Pinot Regina és a Caberson.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
szőlő, szüret, szőlőfajta, borvidék, minőség, szőlőtelepítés, frittmann, szőlőtermesztés, évjárat, szőlőtermés, szőlőtermelők, szőlőtermelő, meleg, szőlőültetvény, szőlő-bor-ágazat,