Már csak néhány napig jelentkezhet a Portfolio agrárdíjaira!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 22-ig!
Nyugatra már csütörtök reggel megérkezik a markáns lehűlést hozó hidegfront, így a Dunántúl nyugati felén már holnap előkerülhetnek az őszi kabátok. Itt borult lesz az ég, tartós eső jön és feltámad az északira-északnyugatira forduló szél, nem éppen szabadba csábító idő lesz - írja az Időkép. A Dunántúl keleti, délkeleti felén és az Dunától keletre még kitart a meleg, késő nyári idő, a csúcshőmérséklet meghaladja majd a 25 fokot, délen a 30 fokot is megközelítheti. Ezzel szemben Kőszeg környékén délutánra 10 fok köré esik vissza a hőmérséklet, vagyis 20 fokos kontraszt is kialakulhat az országon belül.
Pénteken is nagy lesz még a kontraszt: a tartósan csapadékos dunántúli tájakon helyenként alig lesz 10 fok, ezzel szemben a délelőtt még csapadékmentes Tiszántúlon 26-28 fokig melegedhet a levegő. Szombatra aztán a kontraszt megszűnik.