Rengeteg ilyen zöldség van a magyar boltokban: tele van velük minden

agrarszektor.hu2024. szeptember 18. 10:58

A korábbinál is jobban odafigyelnek a magyarok a megvásárolt zöldségek és gyümölcsök árára és mennyiségére is, így továbbra is kiemelt szerepe van az akcióknak - derült ki a közel 500 szentesi termelőt tömörítő DélKerTÉSZ összefoglalójából. A DélKerTÉSZ-nél a belföldi áruházlánci forgalom idén eddig 11,6 százalékkal nőtt, a belföldi áruházláncok felé szállított mennyiség pedig rekordot döntött, ami ellensúlyozta a termelői árak csökkenését. Annak érdekében, hogy közvetlenül is elérjék a fogyasztókat, a szentesi termelők saját fizikai és online bolttal is megjelennek.

Csökkenő termelői árakkal zár az idei szezon a közel 500 szentesi zöldségtermelőt tömörítő DélKerTÉSZ-nél, azonban a belföldi élelmiszerboltok felé forgalmazott mennyiség minden eddig rekordot megdöntött - derült ki a szövetkezet összefoglalójából. Nagypéter Sándor, a szövetkezet elnöke elmondta, hogy a főként paradicsomot és paprikát termesztő tagok 2024 első nyolc hónapjában több mint 35 ezer tonna zöldséget értékesítettek, ami 6,5%-os, 2,5 ezer tonnás csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Az úgynevezett frisspiaci termékeknél - a paprikánál és paradicsomnál - több mint 20 ezer tonnát értékesítettek. A szakember beszélt arról is, hogy a frisspiaci termékek 50%-a paprikaféle, 46%-a paradicsom, a többi pedig többek között uborka vagy káposztaféle volt.

A zöldség és gyümölcs értékesítéséből származó árbevétel majdnem 14 milliárd forintra rúgott az év első nyolc hónapjában, ez éves szinten 2 milliárd forintos csökkenést jelent. A mennyiség csökkenés egyrészről a frisspiaci termékeket ért rendkívül forró júliusi és augusztusi időjárás, valamint a kártevőnyomás hatására fellobbanó vírus okozta minőségi paprika mennyiség csökkenése okozta. A szántóföldi ipari célú zöldborsó és csemegekukorica vonatkozásában pedig a feldolgozók drasztikusan lecsökkentett szerződött mennyiségei okozták. Az árbevétel csökkenése pedig a mennyiségek mellett leginkább az értékesítési egységárak csökkenése okozta

- ismertette Nagypéter Sándor.

A szakember szerint a vírusok komolyan befolyásolták a termelést idén: egyes termelőknél 5-10%-os kárt is okoztak a termésekben. Azonban, míg a külpiacok esetében csökkent a kiszállított mennyiség, addig a DélKerTÉSZ-nél idén eddig 3%-kal nőtt a belföldi forgalmazott mennyiség, ami közel 300 tonna, de a két évvel ezelőtti állapothoz képest közel 10%-os, több mint ezer tonnával nagyobb mennyiséget jelent. A belföldi áruházláncok felé szállított mennyiség pedig rekordot döntött. Így a termelőknek a termelői árakkal szemben a mennyiségi növekedés adott némi kompenzációt.

Nemcsak Magyarországon, de egész Európában fontosak a fogyasztók számára az akciók

A különböző élelmiszerláncok tehát a legjobb és legintenzívebb partnerei a DélKerTÉSZ-nek. Nagypéter Sándor elmondta, hogy a boltokban még mindig azt látják, hogy a fogyasztók árérzékenyek, akció nélkül nem lehet érdemi mennyiséget értékesíteni, ez a hatás leginkább az év első 5-6 hónapjában érvényesült, és talán az év végére halványul majd. A szakember szerint a jelenlegi gazdasági helyzet miatt egész Európában jellemző, hogy még tudatosabbá váltak a fogyasztók és elkezdtek spórolni, azaz meggondolják, hogy mit vesznek meg és nem pazarolnak, nem vásárolnak felesleget. A magyar botlokban például a lédig termékek értékesítése nőtt, van olyan üzlet, ahol már a lecsóhoz való zöldségeket is lédig formában árulják, nem pedig csomagolva, hálóban. Így ugyanis pontosan annyit tudnak venni a fogyasztók, amennyire szükségük van. A szövetkezet tapasztalatai szerint azonban a tudatosabb vásárlás nem hozta magával, hogy az olcsóbb zöldségfajtákat keresnék a magyarok: a paradicsomkülönlegességekből például több mint 960 tonnával többet értékesített a DélKerTÉSZ az első 8 hónapban éves szinten. Azaz, ha vásárolnak, akkor az ízletesebb, általuk kedvelt zöldségeket veszik meg.

A fogyasztók árérzékenysége miatt a magyar zöldségek versenyképessége hosszú távon csökkenhet. Nagypéter Sándor szerint a szállítási távolság adta előny az európai termékek esetében elhalványult, olcsóbban tudnak bejönni például az Észak-Afrikában termelt zöldségek. Európában ugyanis az előállítási költségek jelentősen emelkedtek, ráadásul a termelőknek komoly termelési, fenntarthatósági és zöld előírásoknak valamint élelmiszerbiztonsági feltételeknek kell megfelelniük, amelyek például az észak-afrikai országokban nem feltétlenül teljesülnek. Az olcsóság, a nyomott áron megjelenő noname csomagolású termékek értékesítése egyébként egész Európában fontos tényező lett, így például Németországban is kezdenek visszaszorulni a helyi termékek, és egyre többen választják az olcsóbb, külföldi elsősorban harmadik országból származó termékeket. Ennek jelei Magyarországon is jól láthatók és tapasztalhatók.

Az idei évben akciók nélkül lényegében nem lehetett frisspiaci zöldséget értékesíteni Magyarországon

- jelentette ki Nagypéter Sándor.

A szakember kiemelte, hogy bár a termelt zöldségmennyiség csökkent idén, a belföldi értékesítés során folyamatos növekedés volt megfigyelhető a mennyiségek terén. Az elmúlt két évben mintegy 9%-kal nőtt a DélKerTÉSZ által a hazai élelmiszerboltokban értékesített zöldségek mennyisége.

Elengedhetetlenek a fejlesztések az ágazatban

Nagypéter Sándor szerint ezért is fontos, hogy egyre professzinálisabbá váljon a hazai termelés. A DélKerTÉSZ több mint 10 ezer négyzetméteres komplex logisztikai csarnokot épített 3 milliárd forintból. A beruházás segítségével jelentősen felgyorsultak és hatékonyabbá váltak a logisztikai folyamatok, így nagyobb mennyiségben kaphatnak magyar paprikát és paradicsomot a boltok. A szövetkezetnél idén egyébként közel 50 fejlesztési projekt van futóban több mint 1,9 milliárd forint értékben. A legjelentősebb fejlesztések természetesen a szövetkezet logisztikai telephelyén történnek, ahol az energia függetlenség elérésre és a korszerű logisztikai rendszerek megteremtése a cél. Nagypéter Sándor elmondta, hogy a tervezett napelemparkok és energiatárolók segítségével akár 80%-ban is függetlenedhetnek majd a fosszilis energiától. A hajtatás mellett megkezdte a szövetkezet a hagyma értékesítési vonatlat. Ugyanis az elkövetkezendő 3-4 évben 5 hektárról 50 hektárra nő például a vöröshagyma termesztése, és indul a lilahagymáé is, valamint az almatermesztéshez szükséges fejlesztések is folyamatban vannak.

Nagypéter Sándor beszélt arról is, hogy a beruházásoknál az uniós támogatásokon belül rendkívül nagy súlya van a nemzeti támogatáskiegészítésnek. E nélkül ugyanis nem tudnának megvalósulni a fejlesztési projektek - jelezte a szövetkezet elnöke.

Boltot kapnak a szentesi termelők

Nagypéter Sándor szerint kiemelten fontos, hogy a magyar termékek, így a szentesi zöldségek minél több áruházláncnál elérhetőek legyenek, és a lehető legjobb áron tudják a tagok termékeit pozícionálni. Annak érdekében, hogy minél több fogyasztót elérjenek a DélKerTÉSZ célja, hogy saját fizikai és online bolttal is megjelenjen. A szövetkezet első fizikai boltja szeptember 17-én nyílt Szentesen, és ősszel elindul a webshop is, ahonnan az ország bármelyik pontjáról tudnak rendelni az érdeklődők. A DélKerTÉSZ szerint ugyanis egyre nagyobb az igény arra, hogy közvetlenül a fogyasztóknak is értékesítsenek, és jól beazonosíthatóak legyenek a magyar termelők a vásárlók számára is. A mintaboltban és a hamarosan induló webshopban a szövetkezet a saját brandjének erősítését várja, és remélik, hogy a következő időszakban további mintaboltokat nyithatnak majd az ország több városában is - közölte Nagypéter Sándor.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
zöldség, paprika, zöldségtermesztés, értékesítés, csökkenés, termelői-árak, paradicsom, terméskiesés, zöldségtermelés, korszerűsítés, termeléscsökkenés, feldolgozóipar, szövetkezet, visszaesés, délkertész, kaliforniai-paprika,