Figyelmeztetik a magyarokat: csak ez a 3 megye úszhatja meg ma a vihart

agrarszektor.hu2024. szeptember 24. 08:46

A mai nap során délnyugatról északkelet felé egy intenzív záporos csapadékzóna átvonulása várható, amelyhez kapcsolódóan zivatarok is előfordulhatnak - délelőtt a Dunántúlon, délután a Dunától keletre is, igaz, arrafelé már csökkenő eséllyel. Az elvonult csapadéksáv mögött délután, este elsősorban a Dunántúlon, majd késő estétől keletebbre is kialakulhat helyenként zivatar. A Dunántúlon ezek környezetében néhol viharos (60-80 km/h) szél, a Dél-Dunántúlon jégeső (2 cm körül vagy alatt), északnyugaton lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadék (> 20 mm) is előfordulhat.

Nyugat felől megvastagszik a felhőzet, illetve egy széteső, gyengülő félben lévő csapadékzóna halad keleti irányba, amely az északkeleti, keleti tájakat csak késő délután, este érheti el, addig ott szűrt napsütés várható - olvasható a met.hu oldalán. Mögötte átmenetileg szakadozhat, vékonyodhat a felhőzet, de további záporok, zivatarok kialakulhatnak. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, az Alföldön helyenként meg is erősödik. Emellett a zivatarokat is kísérhetik erős, viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20-27 Celsius-fok között alakul, de a Dunántúl tartósabban felhős részein ennél több fokkal alacsonyabb, míg az Alföldön néhol kissé magasabb is lehet. Késő estére 13 és 19 Celsius-fok közé hűl le a levegő.

A zivatarveszély miatt a HungaroMet Zrt. elsőfokú figyelmeztetést adott ki az ország teljes területére, Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék kivételével. Mint írták, az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

Átmenetileg elvékonyodhat, szakadozhat a felhőzet, de többnyire erősen felhős vagy borult marad az ég. Eső, záporeső, zivatar helyenként előfordulhat. Szélerősödés csak zivatarok környezetében lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 15 Celsius-fok között várható, a hidegre hajlamos északi völgyekben lehet ennél kissé hidegebb.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
csapadék, eső, időjárás, zivatar, szél, figyelmeztetés, zápor, lehűlés, széllökés, zivatarveszély, elsőfokú-figyelmeztetés, viharos szél,