Vastag köd lesz reggelente, érdemes vigyázni

MTI2024. október 27. 18:32

A jövő héten többfelé kell akár hosszabb ideig is megmaradó ködre számítani, a borult, ködös tájakon szitálás is előfordulhat. Mindenszentek napján, pénteken naposabb és ködös, párás területek egyaránt lehetnek, a hőmérséklet 13-20 Celsius-fok között alakul, majd a hét végén lehűlés érkezik olykor erős széllel, így vasárnap délután már csak 6-11 fok várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Hétfőn az alacsony szintű felhőzet és a köd csak lassan szakadozik, helyenként tartósan megmaradhat és ezeken a területeken néhol nem kizárt a szitálás sem. Több napsütésre a kissé szelesebb - elsősorban északkeleti - tájakon van kilátás. Emellett nyugat felől fátyolfelhők is sodródnak fölénk. Az északias szél főként a Bodrogköz térségében, valamint néhol az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg.

Kedden az éjszaka képződő köd, valamint a terjeszkedő rétegfelhőzet, napközben bár valamelyest zsugorodik, oszladozik, akár nagyobb körzetekben is megmaradhat tartósan. A borult, ködös tájakon szitálás előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.

Szerdára virradóra az ország nagy részére kiterjed a rétegfelhőzet, illetve a köd, amely napközben nagyobb területen is makacsul tarthatja magát, így napsütésre csak kevés helyen van kilátás. Szitálás a borult, ködös területeken bárhol előfordulhat. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A minimum-hőmérséklet 5-11 fok között alakul, a csúcsérték pedig általában 12-17 fok között valószínű, de ott, ahol hosszabb időre kisüt a nap, akár 18-19 fokig is felmelegedhet a levegő.

Csütörtökön rétegfelhős, ködös, párás és kevésbé felhős, napos területek egyaránt lehetnek, a legnagyobb eséllyel északkeleten maradhat meg helyenként tartósan a rétegfelhőzet, illetve a köd. Néhol gyenge eső, zápor, a borult, ködös tájakon szitálás előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél helyenként megélénkül. A minimum 5-12, míg a maximum 12-19 fok között várható, a csúcsértékek az északkeleti országrész tartósan borult vidékein lehetnek alacsonyabbak.

Mindenszentek napján, pénteken naposabb, valamint rétegfelhős, ködös, párás területek egyaránt lehetnek. Néhány helyen gyenge eső, zápor, a tartósabban felhős, ködös tájakon szitálás előfordulhat. A nyugatias irányú szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik.

Szombaton jobbára szakadozott frontális felhősáv érkezik észak felől és vonul át az ország fölött, ebből néhol zápor is előfordulhat. Egyre többfelé északnyugatira, északira fordul a szél, amely nagy területen megerősödik.

Vasárnap változó felhőzetre van kilátás, elvétve zápor is előfordulhat. Az északnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Hajnalban mínusz 2 és plusz 5 fok közötti hőmérséklet várható, míg délután 6-11 fok valószínű.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
időjárás, köd, időjárásváltozás, meteorológia, agrometeorológia, lehűlés, ködhajlam, agrár időjárás,