Olyan dolog jön december 21-én Magyarországon, amilyen nem lesz több idén

agrarszektor.hu2024. december 18. 18:28

Idén december 21-én, azaz szombaton, magyarországi idő szerint délelőtt 10 óra 20 perckor lesz a téli napforduló, vagyis a Nap ekkor éppen a Baktérítő fölött fog zenitben delelni, majd megkezdi fél évig tartó látszólagos vándorlását az égbolton észak felé, így vasárnaptól újra hosszabbodni kezdenek a nappalok. Egyúttal ez a dátum jelenti az északi féltekén a csillagászati tél kezdetét.

A téli napforduló egyben az év legsötétebb napját is jelenti, szombaton Budapesten mindössze 8 óra 26 perc és 14 másodperc hosszúságú lesz a nappal. Innentől kezdve azonban hosszabbodni fognak a nappalok, eleinte csak alig észrevehető módon, majd a tavaszi napéjegyenlőség felé közeledve egyre nagyobb mértékben - írja az Időkép.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
időjárás, budapest, időjárásváltozás, téli, december, szombat, nappal, csillagászat,