A lengyel nagybani piacokon a burgonya ára 2026 első napjaiban igen alacsony szinten stabilizálódott: a sárga és piros fajták esetében a zsákos kiszerelésű, méretre válogatott burgonya ára jelenleg a 0,27-0,53 PLN/kg (25-48 Ft/kg) sávban alakul minőségtől, mérettől, régiótól és fajtától függően. Az átlagár mindössze 0,40 PLN/kg (37 Ft/kg), ami történelmi összevetésben is kiugróan alacsony. A 2009/2010-es szezon óta vezetett árstatisztikák szerint a vizsgált 17 idényből mindössze ötben volt ennél is alacsonyabb a január 7-i árszint. Az elmúlt öt év átlaga 0,84 PLN/kg (77 Ft/kg), amihez képest a jelenlegi ár 52%-os visszaesést jelent. A tízéves átlag 0,73 PLN/kg (67 Ft/kg), vagyis a mostani árszint ehhez viszonyítva is 45%-kal alacsonyabb.
A jelek szerint rövid távon nem várható érdemi fordulat. A hosszú idő után beköszöntő valódi téli időjárás sem hozott számottevő javulást: a helyi piacokon néhány groszyval emelkedtek ugyan az árak, de a nagykereskedelmi szinten ez egyelőre nem érzékelhető. Elképzelhető, hogy az ünnepi időszak lezárulta után, a teljes kereskedelmi aktivitás visszatérésével némi korrekció következik, ám a szakértők előrejelzése szerint ez sem lesz olyan mértékű, amely alapvetően megváltoztatná a burgonyapiac jelenlegi helyzetét.










