Lecsapott a NAV a szegedi nagybani piacon: több csalót is elkaptak

MTI2024. október 1. 15:32

Görögországból importált zöldséget és gyümölcsöt a forgalmi adó megfizetése nélkül értékesítő kereskedőket fogtak el a pénzügyőrök a szegedi nagybani piacon - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden. A NAV nyomozói párhuzamos akciók során több helyszínen foglaltak le bizonyítékokat, és összesen öt férfit és négy nőt hallgattak ki.

Dávid Nikolett közölte, a megalapozott gyanú szerint a két férfi hasonló módszerrel próbálta elkerülni az adófizetést. Zöldségeket és gyümölcsöket rendeltek főként Görögországból, majd papíron értékesítették az árut a saját irányításuk alatt álló, haszonhúzó társaságok részére. Így azt a látszatot keltették, mintha a termékeket nem egy uniós tagországból, hanem más, belföldi társaságoktól szerezték volna be. A számlázási lánc kialakításának az volt a célja, hogy az unióból beszerzett termékek belföldi értékesítését terhelő általános forgalmi adó megfizetését elkerüljék - írta a sajtóreferens.

A közlemény szerint időközben stratégiát is váltottak; az áruk egy részét számla nélkül adták el, hogy így titkolják el az értékesítéseik után keletkező általános forgalmi adót. Mindezek lehetővé tették, hogy az árut kedvezőbb piaci áron értékesítsék, ezáltal ellehetetlenítve a piacon jelenlévő többi őstermelőt és gazdasági szereplőt. A NAV munkatársai a két, egymással párhuzamosan zajló akcióban öt-öt helyszínen intézkedtek Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Pest vármegyében, és bizonyítékokat foglaltak le. A pénzügyi nyomozók öt férfit és négy nőt hallgattak ki gyanúsítottként, a haszonhúzó cégek irányítóit pedig őrizetbe is vették. Mindkét ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoznak. Az elkövetők összesen több mint 300 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek - áll a közleményben.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
élelmiszer, piac, adó, nav, zöldség-gyümölcs, adócsalás, rendőrség, forint, belföldi, millió, forgalmi,