agrarszektor.hu • 2025. február 14. 17:34
A Közös Agrárpolitika Irányító Hatósága a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások felhasználásának rendjéről szóló 54/2023. (IX.13.) AM rendelet 68. § (4) bekezdése alapján megkezdi az „Erdőtelepítés és fásítás támogatása című (KAP-RD38-RD39-1-25 kódszámú) pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetését. A pályázati felhívás tervezetéhez kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2025. február 20. napjáig lehet megküldeni.
Megkezdődött a KAP ST „Erdőtelepítés és fásítás támogatása” pályázati felhívás társadalmi egyeztetése. A pályázati felhívás tervezetéhez kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2025. február 20. napjáig lehet megküldeni - olvasható a NAK oldalán. A véleményezés során ki kell választani, hogy mely témakört érinti a vélemény: a felhívás egyéb feltételeit, az elszámolható költségeket, a pályázók körét, a támogatás célját és hátterét vagy a támogatható tevékenységet.
Mit is takar ez a pályázati felhívás?
Az eddig egynek számító erdőtelepítés és a további években elvégzett ápolások a pályázati felhívás tervezete szerint két külön célterületre kerültek szétválasztásra. Az első célterület maga az erdőtelepítés, vagy ipari célú fás szárú ültetvény létesítése, míg a második célterület a következő években az erdőtelepítés ápolása és a kieső mezőgazdasági jövedelem kompenzációja. A második célterületben az ipari célú fás szárú ültetvények nem vehetnek részt. Az egy kérelemben minimálisan támogatható tervezett erdőrészlet vagy ipari célú fás szárú ültetvény területmérete 0,5 hektár.
Fontos változás a VP Erdősítés támogatása című pályázati felhíváshoz képest, hogy nem nyújtható támogatás olyan földterületen történő erdősítésre vagy ipari célú fás szárú ültetvény létesítésére, amelyre a támogatási kérelem benyújtását megelőző kettő évben EMVA forrásból erdőtelepítésre vagy ipari célú fás szárú ültetvény létesítésére támogatói okirat került kiadásra, és a telepítés - a támogatásról történő lemondás kivételével - nem történt meg vagy a támogatási döntés visszavonásra kerül, vagy vis maior esemény megállapításával a támogatási jogviszony megszűnt.
A támogatási kérelmek benyújtására 2025. május 6. napjától van lehetőség az alábbiak szerint meghatározott benyújtási szakaszokban:
- benyújtási szakasz: 2025. május 6. - 2025. május 19.
- benyújtási szakasz: 2025. augusztus 1. - 2025. augusztus 14.
- benyújtási szakasz: 2026. január 6. - 2026. január 19.
- benyújtási szakasz: 2026. június 2. - 2026. június 15.
Mit kell tudni az egyes támogatható célállományokról?
A VP Erdősítés támogatása című pályázathoz hasonlóan 4 célállománytípus-csoportot különít el a pályázati felhívás tervezete. Ezek a következők lesznek:
- tölgy, bükk és egyéb kemény lomb célállománytípus-csoport,
- egyéb lágylomb és fenyő célállománytípus-csoport,
- akác célállománytípus-csoport
- és nemesnyár célállománytípus-csoport
Az alábbi kiegészítő elemek támogatására lesz lehetőség a pályázati felhívás tervezete szerint: kerítés létesítése, villanypásztor létesítése, padka létesítése 10 fok vagy annál nagyobb lejtésű területen, erdőszegély létrehozása, mikorrhizált csemete alkalmazása az 3. mellékletben meghatározott célállomány csoportokban, legalább 10% elegyes állomány létrehozása a főfafajtól eltérő minimum három további fafaj telepítésével (új vállalási lehetőség a VP Erdősítés támogatása című pályázathoz képest), legalább 30% elegyes állomány létrehozása a főfafajtól eltérő minimum három további fafaj telepítésével (új vállalási lehetőség a VP Erdősítés támogatása című pályázathoz képest), valamint további legalább egy ritka elegyfaj telepítése csak az előbbiekben foglalt elegyítéssel együtt. Az erdőtelepítés első kivitelét követően az ápolásra tölgy, bükk és egyéb kemény lomb esetén további 11 évig, egyéb lágylomb és fenyő esetén további 8 évig, akác esetén további 5 évig, nemesnyár esetén pedig további 5 évig lehet igényelni támogatást.
Az erdőtelepítés első kivitelét követően 12 évig igényelhető a kieső mezőgazdasági jövedelem kompenzációra támogatás. Változás a VP Erdősítés támogatása című pályázathoz képest, hogy az első kivitel évében nem igényelhető.
Elegyes állomány létrehozásának vállalása esetén akác és nemesnyár célállománytípus-csoport esetében szórt és soros elegy nem támogatható. Elegyes állomány létrehozásának vállalása esetén a főfafajtól eltérő, legalább 3-féle fafajt kell alkalmazni vagy legalább 10%, vagy legalább 30% elegyaránnyal, mely lehet vagy a 61/2017 (12.21.) FM rendelet 2. melléklet B) pontja szerint őshonos fafaj; vagy pedig a 61/2017 (12.21.) FM rendelet 3. melléklet C) pontja szerint idegenhonos termesztésbe vonható, nem intenzíven terjedő fafaj.
Az egyes fafajok elegyarányára vonatkozó előírás, hogy a legalább 10%-a elegyes állomány létrehozása esetén az egyes fafajokat legalább 2%-os elegyaránnyal, míg a legalább 30%-os elegyes állomány létrehozása esetén az egyes fafajokat legalább 5%-os elegyaránnyal kell alkalmazni. Ritka elegyfafajok telepítésének kiegészítő támogatására csak abban az esetben van lehetőség, ha a kérelmező vállalja az elegyes állományok létrehozását célzó kiegészítő tevékenységet is. Ritka elegyfafajok telepítése akác és nemesnyár célállománytípus-csoportoknál nem támogatható.
Milyen változások vannak az új kiírásban?
Új előírás, hogy a telepítési tervdokumentáció részeként kötelező csatolni az Erdészeti Döntéstámogató Rendszer (SiteViewer) felhasználásával generált Termőhely értékelő lapot is. Ennek a Termőhely értékelő lapnak a pontozásnál lesz nagy szerepe, mert 30, illetve 0 pont kapható attól függően, hogy az értékelő lap mit tartalmaz. Nem változott viszont az az előírás, hogy köztesművelés nem végezhető, azonban lehetőség van arra, hogy a makkvetéssel egyidejűleg a telepítés évében egynyári sorjelző növény vetésére legfeljebb 30 cm szélességben. Ez pozitív változás az előző ciklushoz képest.
Fontos: az erdőtelepítés elsőkiviteli támogatás, továbbá az igényelt kiegészítő tevékenységre megállapított támogatás kifizetésére akkor kerül sor, ha az új erdőrészlet felvételre került az Országos Erdőállomány Adattárba, továbbá a terület művelési ágának erdővé minősítése megtörtént az ingatlan nyilvántartásban és a Kedvezményezett új erdőrészletre vonatkozóan erdőgazdálkodóként nyilvántartásba vételre került.
Változás, hogy a támogatott tevékenység fizikai befejezésére legkésőbb a támogatási okirat véglegessé válását követő naptól számított 24 hónapon belül van lehetőség. A kifizetési kérelmet a támogatott tevékenység fizikai befejezésének évében vagy amennyiben a támogatott tevékenység fizikai befejezésére a tárgyévi egységes kérelem benyújtási időszakot követően kerül sor, akkor az azt követő első egységes kérelem beadási időszakban kell benyújtani. Változás az is, hogy az utolsó évi ápolási kifizetési kérelemhez csatolni kell az erdő befejezetté nyilvánításáról szóló hatósági igazolást (E-lap). Fontos kitétel, hogy a támogatott ápolási tevékenységeket évente el kell végezni.
Mire igényelhető még a támogatás?
A VP erdősítés támogatása című pályázati felhíváshoz hasonlóan támogatás igényelhető ipari célú akác ültetvény, illetve ipari célú nemesnyár ültetvény létesítésére is. Ezeknél a kerítés és a villanypásztor létesítése támogatható kiegészítő beruházási elemként. Nincs változás abban, hogy ipari célú fás szárú ültetvény telepítés esetén nincs lehetőség az első kivitelt követő években ápolás és mezőgazdasági jövedelem kompenzáció igénylésére. Változás viszont a VP Erdősítés támogatása című pályázati felhíváshoz képest, hogy a telepítésre legkésőbb a Támogatási Okirat véglegessé válását követő naptól számított 24 hónapon belül van lehetőség.
A kifizetési kérelmet a telepítés évében vagy amennyiben a telepítésre a tárgyévi egységes kérelem benyújtási időszakát követően kerül sor, akkor az azt követő első egységes kérelem beadási időszakban kell benyújtani. Nincs változás abban, hogy az első kivitelt követő 5. évig a törzsnyeséseket el kell végezni úgy, hogy akác estében legalább 2 méteres, nemesnyár esetében legalább 5 méteres magasságig az ágtiszta törzsmagasságot kell biztosítani.
Nincs változás a kitermelési kötelezettségben sem, azaz az ültetvény kitermelését legkorábban az első kivitel elvégzésétől számítva nyolc év, illetve, ha a támogatási kérelemben ennél hosszabb időszakot vállalt, akkor ennek az időszaknak a leteltét követően kezdheti meg, de a kitermelést legkésőbb az első kivitel elvégzését követő huszadik évben el kell végezni.
A társadalmi egyeztetésre a pályázati felhívás tervezete, valamint a hozzá kapcsolódó mellékletek az erdőtelepités és fásítás támogatása oldalon érhető el. Az Agrárkamara arra is felhívta a figyelmet, hogy a később megjelenő tényleges pályázati felhívás a jelen tervezethez képest tartalmazhat változásokat, így az nem tekinthető végleges anyagnak. A tervezett támogatási összegekről itt lehet tájékozódni.