Gigászok harca: a vámháború az agráriumra is csapást mér

Braunmüller Lajos2025. március 5. 16:28

Kölcsönösen jelentik be a vámokat és ellenvámokat az Egyesült Államok és nagy kereskedelmi partnerei, amelyekből már látszik: a nemzetközi kereskedelem jelentősen megváltozhat a következő időszakban. A listára került tételek érintik az agráriumot és az élelmiszertermelést is, és olyan nehézsúlyú szereplők vannak egyszerre a ringben, mint az USA, Kína, Kanada és Mexikó. Már ez is komolyan érintheti Magyarországot, de az amerikai elnök eddigi nyilatkozatai nem sok jót sejtetnek az EU esetében sem – könnyen lehet, hogy napokon, heteken belül az uniós termékekre is vámot vet ki Amerika. Az óriások csatája várhatóan nagy zajjal és jelentős áldozatokkal is jár majd – hacsak a hirtelen irányváltásairól ismert Trump egy tollvonással vissza nem vonja az egészet. Erre azonban úgy tűnik, egyre kisebb az esély.

Nagy port kavart a világgazdaságban Donald Trump azzal, hogy az elmúlt hetekben vámokat helyezett kilátásba az Európai Unióval és más országokkal szemben, amelyekkel az Egyesült Államoknak kereskedelmi deficitje van.

A kanadai és mexikói vámok esete speciális, mert a két országgal bonyolított kereskedelmi kapcsolatok mellett várhatóan az itt megfigyelhető kínai térnyerés is indokként állhat Trump lépései mögött.

Vámok és viszontvámok

Kanada válaszul azonnal 107 milliárd dollár értékű amerikai termékre vetett ki azonnali vámokat. Kína esetében a vámok február elején léptek életbe, amire Peking ellenlépésekkel reagált. Trump második lépésben keddtől megduplázta a kínai importtermékekre kivetett vámokat 20 százalékra.

Kína felvásárol mindent?

Ez utóbbi miatt várható, hogy a kínai vevők ezen húsok esetében máshonnan igyekeznek majd beszerezni az árut, amely – ismerve Kína méreteit és az általa támasztott keresletet – jelentős változásokat hozhat a piacon.

A várható helyzet némileg emlékeztethet arra, amikor a kínai sertéspestis-járvány hatására néhány éve a távol-keleti ország fokozott keresletet mutatott az európai sertéshús iránt, és ez növelte az itteni árakat. Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének társadalmi elnöke ugyanakkor úgy vélte, mára kiegyensúlyozottabbá vált a kínai sertéságazat helyzete is.

Valamennyire megismétlődhet az akkori keresleti növekedés, de azt gondolom, hogy olyan mértékű biztosan nem lesz. Kína jelentősen növelte azóta a sertéstermelését, amellyel belföldi piacait részben ellátja, ráadásul több országból importálhat is. Ha úgy döntenének, hogy a teljes amerikai sertéshús-behozatalt máshonnan szeretnék megvásárolni, még akkor is tudnak az Európai Unió mellett Dél-Amerikából is importálni. Az EU-tagállamok esetében természetesen csak azok az országok jöhetnek szóba, ahol nincs sertéspestis. A mostani változásoknak elsősorban Spanyolország, illetve Dánia lehet a kedvezményezettje. A megnövekvő kereslet ugyanakkor kétségkívül növelheti a sertésárakat Európában.

Az olaszok már aggódnak

Nehezebb kérdéseket vetne fel az, ha Donald Trump beváltaná az ígéreteit és az EU-val kapcsolatban is hasonlóan barátságtalan vámpolitikát vezetne be. Az olasz termelőket képviselő szervezetek máris hangot adtak annak a félelmüknek, hogy ha erre sor kerül, az negatívan érintené a magasan feldolgozott, minőségi olasz agrártermékek egész sorát, így a nívós italokat és a drága sajtokat, ezeket ugyanis az igényes amerikai fogyasztók régóta szívesen vásárolják.

Hasonló lenne a helyzet több más európai tagállam esetében is, ha a drága francia borok, holland sajtok, húskészítmények és általában az Amerikába szánt élelmiszertermékek is vám alá esnének.

Mit léphet az EU?

Ráadásul az sem világos, hogy mit tudna lépni válaszul az Európai Unió. Kanada és Kína rögtön viszontvámokkal reagált Trump döntésére, ám az EU esetében nem olyan egyértelmű, hogy ugyanez történik – mondta egy neve elhallgatását kérő brüsszeli forrásunk.

Az Európai Unió lényege és legfőbb elve a szabadkereskedelem, amely mindeddig jelentős világgazdasági előnyöket hozott a kontinensnek. Ebből a pozícióból indulva nagyon nehéz beszállni egy vámháborúba. Egészen biztosan készen van már egy brüsszeli válasz arra az esetre, ha Trump vámokkal sújtaná az európai termékeket, de egy eszkalálódó vámháború esetén később egyre nehezebb döntésekkel kellene szembesülnie az EU-nak.

A brüsszeli folyamatokra jó rálátással rendelkező szakértő hozzátette:

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
eu, kína, kanada, vám, usa, külkereskedelem, amerikai-egyesült-Államok, európai-unió, importvám, trump, mexikó, donald-trump, agrár-külkereskedelem, vámháború,