Fontos dátum közeleg: ezzel a pénzzel most rengeteg magyar gazda jól járhat
Most tavasszal jelennek meg az első beruházási pályázati felhívások Magyarországon.
Most tavasszal jelennek meg az első beruházási pályázati felhívások Magyarországon.
Az érdeklődők ezúttal is 13 fafajból választhattak, településenként minimum 10, maximum 30 darab sorfát.
Az agrártárca kiemelt figyelmet fordít a hazai kistermelők támogatására és az értékesítési lehetőségeik kibővítésére.
A szakmabeliek úgy vélik, hogy az idei szüret után sokan felhagynak majd a szőlőtermesztéssel.
Tovább folytatódik az árverés útján történő földértékesítés, újabb 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdákhoz.
Az agrártárca újabb 8 milliárd forint mezőgazdasági kisüzemet segítő támogatásról döntött.
Négy és félmilliárd forintos támogatást kapnak a kis hentesüzletek Magyarországon.
Az Uniós támogatások keretein belül fókuszba kerül a hatékonyságnövelés és az agrárdigitalizáció.
Feldman Zsolt bejelentette, hogy meghosszabbította az agrártárca a tanyafejlesztési pályázatot.
Az Agrárminisztérium kiemelten támogatja a határon túli termelők fennmaradását.
Nagy István agrárminiszter a Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál és Fejér Megyei Vadásznapon tartott beszédet.
Megjelent, kik lesznek az új Orbán-kormány államtitkárai.
Reform jöhet a hazai mezőgazdaságban.
Fellélegezhetnek a sertéstartók?
A baromfitenyésztés a magyar mezőgazdaság egyik legversenyképesebb ágazata.
Soha nem látott mértékű pénzt kap a magyar agrárium.
A károk 60%-a a gyümölcsösökben keletkezett.
Így is lehet gépet bérelni
Hétre bővülhet az államtitkárságok száma.
Eldőlt: távozik posztjáról az agrártárca minisztere.
Már nemcsak időszakosan kell a kullancsokra figyelnie az állattartóknak, hanem egész évben a változó klímának köszönhetően.
Elképesztő mennyiségű élelmiszert importált az Európai Unió ebből az országból 2023-ban.
Az árak kisebb emelkedése esetén a gazdák már pénzüknél lennének, erre van is esély a következő hónapokban.
Wojciechowski szerint a támogatásnak az ösztönzőkre kellene alapulnia, nem az akadályokra.
A piacokon és a boltokban 2000 és 5000 forint között is árulják a szamócát, de, ha valaki magának leszedi, ennél jelentősen kedvezőbb áron juthat hozzá.
Egyre több energiát kell fordítanunk az időjárási szélsőségek szoros követésén alapuló védekezésekre.
Azoknak a termelőknek, akik nem tudnak pályázni vagy azonnal van szükségük a mezőgazdasági eszközökre, jó lehetőség a használt gépek vásárlása.