A nyugat-európai agráröröklési szabályok gyökerei a 17-18. századig nyúlnak vissza, amikor is kialakult a jobbágytelek egyben tartásának igénye, ami a jobbágyfelszabadítás után magántulajdonként megszerzett földekre nézve is tovább élt a parasztság körében. Ezeket az általánosan elfogadott szabályokat törvényekben rögzítették, mint a gazdálkodók "feltehető akaratát" az üzem továbbvitelére nézve. Kialakulásukban közrejátszott a mintakövetés, azaz a földbirtokos nemesek körében érvényesülő öröklési szabályokhoz való igazodás, valamint az ipari és kereskedelmi szektor munkaerőt felszívó hatása, hiszen az utódok közül csak egy vihette tovább a gazdaságot, a többi örököstársnak más megélhetés után kellett néznie.

Hazánkban az előzőekben felsorolt egyik előfeltétel sem volt adott ahhoz, hogy az agráröröklés kérdése a nyugat-európai minta szerint nyerjen rendezést. Az ipar fejletlensége folytán nem szívta fel a felesleges paraszti munkaerőt, és - az ún. hitbizományi földeket leszámítva - a nemesek között is inkább a férfi örököstársak közötti szétosztás vált általánossá. Így ha egy parasztgazda egyben akarta tartani gazdaságát, jobb híján az "egykézést" választhatta, így egyes vidékeken megnőtt a testvér nélküli gyermekek száma.

Ne bízzuk az öröklési jogra!

A legtöbb nyugat-európai országban az esetek mintegy kétharmadában a mezőgazdasági üzem átadására még a tulajdonos gazda életében sor kerül gazdaságátadási szerződés formájában. Az átadás egyik előfeltétele egyes államokban, hogy az agrárüzem alapját képező földrészleteket a tulajdonosnak az ingatlan-nyilvántartásban (vagy egy ahhoz kapcsolódó különnyilvántartásban) birtoktestként kell bejegyeztetnie. Ezzel a fizikai értelemben továbbra is önálló ingatlanok egy forgalmi egységgé válnak. Ehhez kapcsolódnak az agrárüzemi leltárba felvett további mezőgazdasági erőforrások (épületek, gépek, állatállomány) is, amelyek együtt már közös gazdasági célt szolgáló egységet képeznek. A gazdaságátadás másik előfeltétele, hogy a szóban forgó agrárüzem ne egy társas vállalkozás vagyonát képezze, mert arra az üzletrész-átruházás társasági jogi szabályait kell alkalmazni.

A szerződésben az új tulajdonos és egyben üzemvezető személyének kijelölése mellett az "átadás-átvétel" feltételeinek rögzítésére is sort kell keríteni. Egyes országokban a gazdaságátadásra fokozatos átmenetet biztosító szerződéses konstrukciók is léteznek. Ilyen esetben az üzemátadó a gazdaságát a használat szempontjából megosztja, és az üzem jövőbeli átvevője számára egy "belső üzemegységet" alakít ki, míg az átadó gazda az üzem visszamaradó, idővel akár egyre kisebbé váló részével - ereje és kedve szerint - akár élete végéig is foglalkozhat.

A szerződések egyik kényes pontja a gazdaságban tulajdonjogot nem szerző örököstársakkal, testvérekkel - mint a várt örökségük elvesztőivel - való elszámolás kérdése. Ebből a szempontból lényeges körülménynek számít, hogy a gazdaságátadási szerződés alapján

• a) az üzemet átvevő gyermeknek szülei irányába életük végéig keletkezik-e eltartási és gondozási kötelezettsége,
• b) az átvevő 10-20 évre vagy élethossziglan vállal-e kötelezettséget a gazdaság továbbműködtetésére, illetve
• c) figyelembe veszik-e az átvevő gazda elmaradt jövedelemigényét, ami abból keletkezik, hogy tulajdonosként nem lesz lehetősége az üzemet szabadon értékesíteni, ezzel egy esetleges kedvező ingatlanpiaci helyzetet kihasználni, illetőleg eleve egy relatíve alacsonyabb nyereséggel kecsegtető tevékenység mellett kötelezte el magát.

A szerződésben dönthetnek úgy, hogy az örököstársakkal külön elszámolnak, vagy rábízzák azt az öröklési jog ún. kötelesrész szerinti szabályaira. Az első esetben az elszámolás céljából meg kell állapítani az üzem "családon belüli értékét". Ez az összeg a gazdaság piaci (forgalmi) értékénél jelentősen, legalább 25-30 százalékkal alacsonyabb ún. hozamérték. Ennek arányos részére tarthatnak igényt az örököstársak, akár részletfizetési kedvezmény mellett is. Az így kifizetett összeget pedig az ún. betudás szabálya alapján beszámítják az örököstársak majdani kötelesrész-igényébe.

Vannak azonban olyan esetek, amikor a forgalmi érték helyébe lépő kedvezményes becsérték megállapítása nem indokolt. Nyugat-Európában egyre több olyan szerződést kötnek ugyanis, ahol az átvevő nem tartozik a gazda örököseinek körébe, vagy leszármazó ugyan, de nem maga kívánja a gazdaságot üzemeltetni, hanem azt haszonbérletbe adná, esetleg apportálni szeretné egy gazdasági társaságba. (Nyugat-Európában a termőföld gazdasági társaságba történő apportálása bizonyos feltételekkel megengedett.) Ha nem állapodnak meg az elszámolás feltételeiben, az üzemátvevő által az örökösöknek fizetendő kötelesrész nagysága alapvetően attól függ, hány év telik el a gazdaság átadása és az átadó gazda halála között.

Polgári Törvénykönyvünk (Ptk.) ebből a szempontból az alábbi lehetőségeket rögzíti:

• a) tartási-gondozási kötelezettséggel járó szerződés esetében a megkötéstől számított kétéves időtartamig lehet az üzem forgalmi értékét a kötelesrész alapjaként figyelembe venni, csökkentve az addig nyújtott tartás és gondozás értékével;
• b) ingyenes adomány esetén viszont az örökhagyó halálát megelőző tíz éven belül juttatott üzem értéke számítható be a kötelesrész alapjába.

Ugyancsak új irányt jelez a mezőgazdasági üzem bizalmi vagyonkezelésbe adása is, amire a Ptk. is lehetőséget biztosít. A bizalmi vagyonkezelési szerződést a vagyonrendelő (üzemátadó) és a vagyonkezelő (üzemátvevő) köti egymással. A gazdaság a vagyonkezelő tulajdonába kerül, amit saját nevében, de a szerződésben megnevezett kedvezményezett (pl. az üzemátadó kiskorú örökösei) javára kell - díjfizetés ellenében - fenntartania és üzemeltetnie. A kedvezményezett a szerződés szerinti időben és módon igényelheti a vagyonkezelőtől a gazdaság és annak hasznai kiadását. Az átvett üzem a vagyonkezelő saját vagyonától elkülönült vagyont képez, és nem válik részévé a vagyonkezelő hagyatékának sem.

Ha mégis az öröklés a megoldás

Amint arról már szóltunk, a nyugat-európai gazdák döntő többsége nem bízza az öröklési jogra a gazdaság átadását. Ha mégis erre kerülne sor, akkor az esetek jelentős részében végrendeletet készít, amelyben kijelöli az agrárüzem egyedüli örökösét. Sajnos Magyarországon a végrendelkezés nem túl gyakori, egy 2018-as felmérés szerint a hagyatéki eljárások mindössze 4 százalékát érintette, további 7 százalék pedig öröklési szerződés alapján zajlott le. Ez az alacsony arány egyszersmind nagy felelősséget ró a jogalkotóra, hiszen végintézkedés hiányában a Ptk. szabályai szerint válik valaki örökössé, tehát egy jogszabálynak kell "megállapítania" az örökhagyó feltehető akaratát a hagyaték sorsáról.

Sokan úgy vélik, hogy hazánkban éppen azért nincs annyi végrendelet, mert a Ptk. által felkínált öröklési rend a társadalom döntő többsége számára megfelelő. Kérdés tehát, hogy ebbe a közmegegyezésen alapuló jogterületbe szükséges-e, érdemes-e olyan speciális agráröröklési szabályokat beemelni, amelyek tőlünk nyugatabbra évszázadok alatt meghonosodtak, hazánkban viszont sohasem voltak igazán szokásban.

Az agráröröklési szabályok alkalmazásának két előfeltétele van. Az egyik, hogy a hagyatékon belül elkülöníthető legyen a mezőgazdasági erőforrások (a föld, a hozzá tartozó felszerelés, állatállomány) együttese, amely vagyonelemek öröklésére külön szabályok vonatkoznak. Másrészt ezek a vagyonelemek közvetlenül az elhunyt személy tulajdonában álljanak, tehát ne cégbe apportáltak legyenek, akkor ugyanis nem agrárüzem, hanem társasági üzletrész örökléséről kell dönteni. Kiemelést érdemel, hogy Svájcban speciális öröklési szabályok vannak külön a földrészletekre is, abban az esetben, ha azok tulajdonjogilag nem tartoznak egy üzemhez sem (hanem pl. haszonbérbe vannak adva más gazdálkodóknak). Ilyenkor az alábbiakban bemutatásra kerülő kijelöléses eljárást folytatják le annak érdekében, hogy a hagyatékba sorolt földrészleteknek lehetőleg szintén egy tulajdonosuk legyen.

Nyugat-Európa országaiban a leggyakoribb törvény szerinti öröklési mód a kijelöléses eljárás lefolytatása. Ennek lényege, hogy végrendelet hiányában a bíróság a potenciális örökösöket az agrárüzem továbbvitelére való alkalmasságuk, szakmai képzettségük és további, jogszabályban rögzített szempontok alapján "sorrendbe állítja", és a legelhivatottabb örököstársnak ajánlja fel az üzemet, mégpedig osztatlanul. Hazánkban ezt a kijelölést végezhetné a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyző is, a kormányhivatallal mint mezőgazdasági igazgatási szervvel együttműködve. Ha van az alkalmasnak minősített örököstársak között olyan személy, aki elvállalja az üzem működtetését, akkor a hagyatéki eljárás során kérheti a gazdaság számára történő átadását, a többi örököstárssal való elszámolás mellett. Ha a hagyatékhoz az üzemen kívül egyéb vagyonelemek is tartoznak, az elszámolás részben vagy egészben beszámítással is megvalósulhat, ún. osztályos egyezség keretében. Ilyen esetben az üzemet öröklő a hagyaték többi részéből nem, vagy csak arányosan kisebb tulajdonrészt szerez.

Amennyiben nincs a törvény szerinti minősítési rend alapján alkalmas örökös, vagy azok közül egyik sem vállalja egyedül a gazdaság továbbvitelét, úgy az agrárüzem az örököstársak osztatlan közös tulajdonába kerül az üzem egybentartásának kötelezettsége mellett. Az örököstársak tehát nem szedhetik szét "darabjaira" a gazdaságot, hanem egészként kell azt működtetniük valamilyen formában. Ez történhet úgy, hogy az egyik örökös a tulajdonközösség fenntartása mellett a többi tulajdonostárstól díjfizetés ellenében bérbe veszi a gazdaságot, vagy oly módon is, hogy egy külső személynek adják az egész üzemet haszonbérbe. Egyes esetekben azért döntenek átmenetileg a tulajdonközösség mellett, mert az az örököstárs, aki szívesen átvenné a gazdaságot, még túl fiatal hozzá, de idővel élni kívánna vételi vagy haszonbérleti opciós jogával. Végső soron pedig az örökösök akár el is adhatják tulajdonrészüket egy olyan kívülálló gazdának, aki vállalja az üzem továbbvitelét.

Forduljunk bátran közjegyzőhöz!

A közjegyző nemcsak a hagyatéki eljárás lefolytatásakor, hanem az agrárüzem öröklésével összefüggésben más esetekben is az érintettek segítségére lehet. Örökössé válni ugyanis nem kötelező. Az örökségről még az örökhagyó életében le lehet mondani, akár a teljes örökségről, akár annak egy részéről, ingyenesen vagy ellenérték fejében. Ez a lemondás egy írásbeli szerződés, amelyet az örökhagyó és a leendő törvényes örökös(ök) kötnek egymással. A lemondási szerződésben meg lehet jelölni azt is, hogy konkrétan kinek a javára kíván lemondási jogával élni.

A közjegyzőnél készített lemondási és várt örökségről rendelkező szerződés garanciát jelent arra, hogy az örökhagyó halála esetén a szerződés tényleg elő is kerüljön, hiszen az ilyen szerződéskötés tényét a közjegyzőnek kötelessége rögzítenie a Végrendeletek Országos Nyilvántartásában, így majd a hagyatéki ügyben eljáró közjegyző bizonyosan tudomást szerez róla.

Így adnák át az örökséget a magyar gazdák

Feltáró jellegű kutatásunkban 45 közép-magyarországi, családi keretek között gazdálkodó termelőt kérdeztünk meg arról, hogyan vélekedne az egyes nyugat-európai agráröröklési szabályok magyarországi bevezetéséről. A gazdáknak két szempontból kellett megítélniük az egyes jogszabályi megoldásokat. Egyrészt általában a hazai gazdaságokban mennyire gondolják sikeresen alkalmazhatónak az adott öröklési módszert, másrészt a saját családi üzemére vetítve milyen mértékben járulna hozzá a gazdaság stafétabotjának problémamentes átvételében.

Az adatokat mélyebben elemezve alapvetően két csoportot különíthetünk el a generációváltás sikerességének megítélése alapján. A "kivárók" kifejezetten hiányolják az agráröröklési szabályokat. Mivel nem tudják még pontosan, hogyan alakul majd a gazdaságátadás, így utolsó mentsvárként az állam "okos szabályozásában" mint egyfajta védőhálóban bíznak. A "tervezők" ezzel szemben perspektivikusabban gondolkodnak, az üzemük fejlesztésével pedig már a következő generáció megélhetését tervezik, ezért nincs feltétlenül szükségük új öröklési szabályok bevezetésére. Különösen így van ez, ha a jövőben céges keretek között képzelik el a gazdálkodást.

Azt hihetnénk, hogy a "kivárók" családjában a fiatalabb generáció nem a mezőgazdaságban képzeli el a jövőjét. Ez azonban tévedés, mindkét táborban egyenlő arányban biztosak abban, hogy a közeljövőben az utódok veszik át az üzemvezetést. A kivárók körében azonban nehézséget okoz a család mérete, az átvevő kijelölése és az örököstársakkal való elszámolással járó vélt vagy valós nézeteltérések felszínre kerülése.

A cikk szerzői: Orlovits Zsolt, Tóth Alexander József, Kovács László
Szent István Egyetem

A cikk nyomtatott formában az Agrárszektor "Az 50 legbefolyásosabb személy a magyar agráriumban" című kiadványában jelent meg.

A képek forrása: Getty Images