JÖVŐ HÉTEN AGROFOOD 2024 ÉS AGROFUTURE 2024 KONFERENCIA | KOMBINÁLT JEGGYEL 50% KEDVEZMÉNNYEL!
Az AgroFood 2024 konferencián előadóink között lesz Nobilis Márton, Hollósi Dávid, Gyuricza Csaba, Giacomo Pedranzini és Ruck János is!
Az AgroFuture 2024 konferencián előad Feldman Zsolt, Hadászi László, Nemes Imre, Petri Bernadett és Vajda Péter is!
Regisztráció most 15% kedvezémnnyel, kombinált jeggyel, az AGROBÉRLETTEL 50% kedvezménnyel!
Farkas Sándor az agrárium fejlődését, annak irányait, a Közös Agrárpolitika következő hét éves ciklusát meghatározó uniós tárgyalásait felvázoló előadásában úgy fogalmazott: az agrárágazat magyar gazdaságon belüli szerepének jelentőségét jelzi a mezőgazdaság teljesítőképessége. A mezőgazdaság kibocsátása 2019-ben elérte a 2776 milliárd forintot, ebből a növénytermesztés részesedése 56,5%, az állattenyésztés részesedése 36,5% volt. Az agrárexport értéke 2019. január-november között elérte a 8,6 milliárd eurót, ez 9 százalékkal magasabb 2018 azonos időszakához képest.
Az ágazat fejlődését és erejét elemezve a miniszterhelyettes elmondta: jól szemlélteti a beruházások értéke, amely 2019 első három negyedévében elérte a 301 milliárd forintot, ez 15 százalékkal magasabb a 2018-as év azonos időszakához képest. Évről-évre emelkedik a mezőgazdasági gépek iránti kereslet, 2019. I-III negyedévében 134 milliárd Ft értékben vásároltak új gépeket a gazdák. Ez 3 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest. Ezeken túl az élelmiszeripari beruházások volumene is tovább emelkedett. 2018-ban 237,2 milliárd forintot költöttek fejlesztésekre, az élelmiszeripari beruházások mennyisége 2010 és 2018 között több mint a duplájára nőtt. Mindez azt mutatja, hogy az ágazatban van fejlődésre való készség és képesség.
A magyar mezőgazdaság termelékenysége 2010 és 2018 között kiemelkedően fejlődött: kétharmadával emelkedett. A növekedés uniós összehasonlításban is figyelemre méltó, Belgium és Dánia után a harmadik legmagasabb érték az EU-ban. A miniszterhelyettes úgy fogalmazott: a látványos növekedés ellenére a magyar mezőgazdaság termelékenysége még jelentős tartalékokkal rendelkezik. A fejlődés, a hatékonyságnövelés egyik eszköze a technológiai fejlesztés, és a gazdálkodási környezet jogi szabályokkal történő biztosítása. A versenyképesség növelése érdekében jelentős változást hozhat az öntözésfejlesztés, az ezt biztosító jogszabály pedig ez év elején hatályba is lépett. A megváltozott klimatikus viszonyok miatt elengedhetetlenné vált az öntözéses területek növelése. Cél, hogy az öntözhető területek nagysága a jelenlegi kevesebb, mint 100 ezer hektárról legalább 200 ezer hektárra emelkedjen.
Farkas Sándor a gazdafórumon szólt az osztatlan közös földtulajdon megszűntetésének jelentőségéről, az agrárdigitalizáció, a modern technológiák elterjesztéséről, a generációváltás előmozdításáról és a mezőgazdasági termelés fiatalok számára való vonzóvá tételérő is. A KAP tárgyalásokkal kapcsolatban a miniszterhelyettes a kormány álláspontját ismertette, mely szerint nem kérhetünk többet a gazdáktól kevesebb támogatás mellett. Mint mondta, mindenképpen szeretnénk megőrizni azokat az uniós forrásokat, amelyekkel a magyar gazdák versenyképességét, termelésének eredményességét segíteni tudjuk. A KAP-források nem csökkenhetnek nagyobb mértékben, mint amit az Egyesült Királyság kilépése indokol. Ezzel az állásponttal Magyarország nincs egyedül, már 19 tagország támogatja ezt a határozott elképzelést.
Forrás: AM Sajtóiroda