Az új uniós költségvetés szűk harmadát kitevő Közös Agrárpolitika kevesebb forrást fog tartalmazni, és sokkal keményebb feltételekkel juttatja el a pénzt a gazdálkodóknak, mint korábban. Ha a jogállamisági feltételeken nem bukik el a magyar pénzügyi boríték sorsa, akkor jó eséllyel a kis- és középméretű üzemeket, a környezetbarát technológiákat, a fiatalokat és esetleg a munkaigényes ágazatokat fogja szolgálni. Annak ellenére, hogy az átalányjellegű közvetlen kifizetések torzítják a piacot, ezek fogják kitenni a jövőbeni agrárbüdzsé várhatóan 62 százalékát, míg beruházásra, technológia-fejlesztésre csak a források 28 százaléka jut. Ennek oka, hogy

A legkisebb és legnagyobb gazdaságok esetében ez nem is választás kérdése. A legnagyobbak 1000-1200 hektár feletti területeikre kevesebb, illetve semennyi területlapú támogatást nem kapnak - ez a földalapon járó juttatás kétharmadát teszi ki. Veszteségeik egy részét termeléshez kötött támogatásból fedezik. A pályázati forrásoknak is csak legfeljebb 20 százaléka juthat el a nagyokhoz az ún. 20-80 százalékos szabály miatt. A kisgazdaságok esetében egészen más akadályai vannak a támogatásigénylésnek, erre is mindjárt kitérünk. Lássuk, ki hogyan értékeli az eddigi támogatási rendszert!

Máhr András, Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége főtitkárhelyettese a nagyüzemek oldalán állva ezekre a problémákra mutat rá:

"Már a jelenlegi ciklusban is volt uniós forrásvágás. A területalapú támogatások szintje csak úgy volt fenntartható, hogy a vidékfejlesztési források 15%-a átcsoportosításra került a közvetlen támogatásokhoz. Ez értelemszerűen negatívan hatott az agrármodernizációra, mivel kevesebb beruházási támogatást tudtak igénybe venni a gazdálkodók. E mellett maximalizálták a területalapú alaptámogatás kifizetési határát - Európában egyedülálló módon, munkabér-kompenzáció nélkül -, hogy az így elvont összeget visszautalhassák vidékfejlesztési célokra, ami részben enyhíti az ottani 15%-os elvonást. A fentebb leírtak egyértelműen jelzik, melyek azok a pontok, ahol beavatkozásra van szükség. Az egyik legfontosabb, hogy mindenképp be kell vezetni a munkabér-kompenzáció intézményét. E nélkül a foglalkoztató ágazatok - állattenyésztés, kertészet - felzárkóztatására nincs esély.

A modernizáció felgyorsítása érdekében szakítani kell azzal a gyakorlattal, hogy a vidékfejlesztési források 15%-át átcsoportosítják a közvetlen támogatásokhoz, valamint jelentősen - legalább az uniós átlag szintjére -, kell felemelni a hazai társfinanszírozás mértéket. (Ez most 17 százalék, a következő költségvetési ciklusban maximum 25 százalékra emelkedhet a javaslat szerint - agrárszektor.hu.) Ha tényleg komolyan gondolja az agrárirányítás a magyar mezőgazdaság versenyképességének javítását és a vidék felzárkóztatását, akkor el kell törölni a vidékfejlesztési források beruházási jogcímeire jelenleg előírt 80-20%-os szabályt is. A mezőgazdasági termelők között nem aszerint kell megkülönböztetést tenni, hogy egyéni vagy társas formában folytatják-e a tevékenységüket. A szociális és árutermő (piacon versenyző) mezőgazdaságot kell szétválasztani. Az árutermelő szegmensen belül fel kell számolni a diszkriminációkat, és egyenlő jogokat kell biztosítani minden szereplőnek.

Gördülékenyebb bírálati rendszert kell kiépíteni - elkerülve, hogy egy-másfél évig tartson meghozni egy támogatói döntést - és valódi társadalmi konszenzusra épülő programot kell meghirdetni. Nem tehető ismét gyakorlattá, hogy egy-egy kiírás akár 20-30 alkalommal is módosításra kerüljön. Ezt elkerülendő, az agrártársadalom széles rétegét felölelő egyeztetésekre van szükség."

Raskó György agrárközgazdász az összesen mintegy 4 milliárdos árbevételt produkáló lajoskomáromi Győzelem cégcsoport résztulajdonosa, a hatékony nagyüzemi termelés zászlóvivője. Ő így látja a támogatási rendszer eddigi hibáit:

"Nem helyeslem a zöld törekvések ész nélküli beépítését a termelési elvárásokba. A zöldítés máris sok kárt okozott Magyarországon: gyomosabbak a földek, extenzívebb, tehát nagyobb területet igényel a termelés, és megnőtt a rovarkár. A környezet állapotában nincs érdemi változás. Ez szerintem nem eredmény, hanem totális kudarc. Ha ebből azt a tanulságot vonják le, hogy még több földet kell zöldítés alá vonni és még több hatóanyagot kivonni a termelésből, akkor a vége az lesz, hogy a világ többi része fogja megoldani az élelmiszertermelést. Elsősorban Brazíliára gondolok.

Alapvetően nem értek egyet a termeléshez kötött támogatásokkal sem, ebből mindig csak piaci anomália lesz. Ezt bizonyítja a hazai húsmarha-állomány emelkedése is, aminek a hátterében nem áll valós piaci igény.

Ami a vidékfejlesztést illeti, másképp szabályoznám az adható támogatást. Az egyes pályázatokban nem azt szabnám meg, hogy a beruházás hány százaléka lehet a támogatás, hanem méretkategóriánkéntszabnék meg egy konkrét összeget. Lehet, hogy bonyolultabbnak tűnik, de elképesztő hatékonyságjavulást hozna a támogatás-felhasználásban. Onnantól kezdve nem az lenne a pályázó célja, hogy minél monumentálisabb tervekkel álljon elő, hanem az, hogy a kapható összegből minél többet hozzon ki. Akkor mindenki a legolcsóbb, legésszerűbb technológia kivitelezésére törekedne, nem a legmagasabb árajánlatok begyűjtésével foglalkozna."

Dezsény Zoltán, a MagosVölgy ökológiai gazdaság vezetője az ellentétes oldalt képviseli, egy egészen apró gazdaságot irányít. Mégis van, amiben egyetért az előtte szólóval:

"Egy-két hektáron gazdálkodva sokszor már a területalapon járó támogatásokat sem érdemes kérelmezni. A kis terület ellenére viszonylag magas az árbevételünk, egy hektárról 30 millió forint, amit egyedül a közösség által támogatott gazdálkodásnak köszönhetünk. Ez nemcsak egy extrém rövid ellátási láncot jelent a fogyasztóig, hanem egy évre előre pontosan megadja a gazdálkodásunk anyagi és mennyiségi kereteit is. Nem szorulunk rá különösebben a támogatásokra, de bosszantó, hogy emiatt tulajdonképpen versenyhátrányban vagyunk.

2014 óta vagyok fiatal gazda, már rég meghaladtam az életképességi minimumot, de még messze nem vagyok középüzem. Úgy tapasztaltam, hogy ebben a méretkategóriában különösen nehéz forráshoz jutni: már nem tartozunk a könnyítéseket élvező kicsik közé, de még nincs annyi bevételünk, hogy könnyen vegyük a nagyokra szabott akadályokat.

A beruházási támogatásokkal kapcsolatban az a tapasztalatunk, hogy nagyon lassú a pályázatok feldolgozása, és a mi árbevételünkhöz mérten egységnyi támogatásra irreálisan nagy adminisztrációs költség jut. Egyetértek Raskó Györggyel: hasznos lenne a pályázati kiírásokat mérethez kapcsolt támogatási összeggel meghirdetni. Nemcsak hatékonyabb támogatás-felhasználást eredményezne, de a bürokrácia is csökkenne vele. Életszerűtlen mindenhez három árajánlatot csatolni. Ha mindehhez egy méretkategóriához igazított, könnyített elbírálás és ellenőrzés is társulna, az lenne csak az igazi. Örülnék neki, ha a kiírások erőteljesebben jutalmaznák a hozzáadott társadalmi és környezeti értéket. Biztos, hogy innovatív megoldásokat eredményezne."

Ádám Jenő, a takarmánynövény-termesztés gépesítésére specializálódott cég, az Ádám és Társa Kft. vezetője, de régi agrárszakemberként a termelés minden szegmensére van rálátása és persze véleménye is:

"A területalapú és a termeléshez kötött dotáció teljesen félrevitte a termelést, és a szántóföldi növénytermesztőket elkényelmesítette. Az állattartás 365 napos készültséget követel, a kertészet pedig nagyon élőmunka-igényes, de az elérhető források szempontjából mindkettő sokkal rosszabb helyzetben van. Nagyon meg kellene becsülnünk az olyan ágazatokat, amelyek ennek ellenére exportképes termékekkel jelennek meg a piacon, mint a magyar baromfihús-termelés.

A területalapú támogatás helyett egy kombinált támogatási formát kellene bevezetni, amivel a minőséget és az exportot, nemcsak a mennyiségi termelést ösztönözzük. Én visszanyúlnék a rendszerváltás előtti gyakorlathoz: a végtermékre adnék pénzt. Ha valaki vállalja valamennyi exportminőségű gabona előállítását, akkor kaphatna támogatást, de ha csak fuzáriumos takarmánygabonára képes, akkor nem. Tudomásul kell venni, hogy pusztán mennyiségi termeléssel nem lesz jövőnk a Kárpát-medencében.

Fontos lenne a termelői szövetkezés elősegítése is. Utóbbira jó példa az Alföldi Sertésszövetkezet, amiben kicsik és nagyok is képviselik magukat, és évente 700 ezer minőségi sertést forgatnak meg a piacon. A szövetkezetnek feldolgozó kapacitásokkal is rendelkeznie kell. Csak így lehetséges egységes árualappal piacra lépni, és ennek hasznából tisztességes jövedelemre szert tenni termelőként. A homogénebb kínálat a szántóföldi növények esetében is kívánatos lenne. Jó lenne, ha valaki elérné már, hogy ne 160-féle búza legyen a Fajtajegyzékben.

Szükség van a klímaváltozás lekövetésére is, amihez központi segítségre van szükség. A víztározás megoldása nemcsak az öntözés miatt, hanem mikroklimatikus okokból is fontos lenne. Nem szidnám a zöldítést sem, ez is csak akkor okoz kárt, ha nem jól csináljuk. Lehet mást is vetni, mint mustár-olajretek keveréket, és akkor mindjárt nincs annyi gondunk a kártevőkkel. Pillangós sávok létrehozásával nemcsak diverzifikáljuk a tájat, de bevételt is hozna takarmánynövény formájában, mindemellett nitrogénnel gazdagítjuk a talajt és segítjük a beporzókat."