Kinyíltak a pénzcsapok: sok magyar termelő örülhet, milliárdokat osztanak szét

Kinyíltak a pénzcsapok: sok magyar termelő örülhet, milliárdokat osztanak szét

agrarszektor.hu
Az agrártárca 2,8 milliárd forintos forráskerettel hirdette meg a méhészek munkáját segítő idei támogatási konstrukcióit, amelyek kulcsszerepet játszanak a magyar méhágazat életében - jelentette be Nagy István agrárminiszter. Az érintettek 2023. június 27. napjától nyújthatják be kérelmeiket.

A tárcavezető kifejtette, a támogatások a méhészkedéshez szükséges új eszközök beszerzéséhez, a méhbetegségek és kártevők elleni védekezéshez, az ágazati tudásátadáshoz, valamint a mézmarketing területén jelentenek segítséget. Nagy István kiemelte, a támogatás az idei évtől már az Európai Bizottság által elfogadott Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv részeként válik elérhetővé, forrásának 50%-át továbbra is a magyar kormány biztosítja. A most megjelent rendelet által szabályozott új rendszerben javarészt a korábbi, jól működő Méhészeti Nemzeti Program támogatási formái szerepelnek - írja az AM közleményében. 

EZ IS ÉRDEKELHET

A méhészek 2023. június 27. napjától kizárólag elektronikus úton, támogatási célonként külön-külön nyújthatják be támogatási és egyben kifizetési kérelmeiket az idén végrehajtott, támogatható tevékenységeik után. Erre a Magyar Államkincstár által biztosított elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül van lehetőség, amelyhez segítséget nyújtanak Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászai és az OMME méhészeti szaktanácsadói. Nagy István hangsúlyozta, fontos figyelemmel kísérni a támogatási kérelmek benyújtási határidejét. A méhészeti tevékenység folytatásához és a vándoroltatáshoz szükséges új eszközök beszerzésének támogatása esetén a kérelem benyújtási határideje a számla teljesítési dátumát követő hónap utolsó napja. A méhbetegségek és kártevők elleni gyógyszeres védekezés, valamint a méhhigiéniás körülmények javításának támogatása iránti pályázatok benyújtási határideje a legkésőbb 2023. július 31-ei teljesítési időponttal kiállított számlák esetében 2023. augusztus 1.

EZ IS ÉRDEKELHET

A méhanya támogatás iránti kérelmek esetén, ha a támogatott tevékenységet alátámasztó számla teljesítése legkésőbb 2023. július 31-re datálódik, a benyújtási határidő 2023. augusztus 3-a. Amennyiben pedig az új eszközök beszerzésének támogatási igénye a most megjelent, a méhészeti ágazatban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások 2023. évi igénybevételének szabályairól szóló 25/2023. (VI. 26.) AM rendelet 2023. június 27. napi hatálybalépését megelőzően merül fel, akkor a támogatási kérelmet a rendelet hatálybalépését követő harmincadik napon belül lehet benyújtani - sorolta a miniszter. A tárcavezető arra emlékeztetett, a méhészet kicsi szelete a mezőgazdaságnak, de kulcsszerepe van, beporzás nélkül ugyanis nincs fenntartható jövő. Az agrártárca, ahogy az eddigiekben, úgy továbbra is kiemelt figyelmet fordít a méhészetre - fűzte hozzá Nagy István.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?