A tárcavezető kiemelte, nemzetgazdasági és élelmiszerbiztonsági szempontból is fontos cél, hogy a magyar családok asztalára minél több hazai előállítású termék kerüljön, továbbá növekedjen az ágazat versenyképessége is. Az élelmiszer- és feldolgozóiparra elkülönített forrás nagysága megközelítőleg 500 milliárd forint - írja közleményében az Agrárminisztérium.
A miniszter rávilágított, hogy nagy népszerűségnek örvendett a „Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása” című kiírás, összesen 548 darab támogatási kérelem érkezett be, mintegy 700 milliárd forintos igénnyel. A beruházási támogatás célja a mezőgazdasági termékek értéknövelése, valamint a piacra jutását elősegítő technológiai fejlesztések megvalósítása. Ennek köszönhetően az egyes élelmiszeripari szereplők a nagyobb léptékű fejlesztéseiket tudják megvalósítani annak érdekében, hogy a magasabb hozzáadott értékű termékekkel versenyképesebb vállalati, termelési struktúrát tudjanak kialakítani.
Kitért arra is, hogy a másik, a hazai kis- és középvállalkozásokat célzó „Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása” pályázat esetében az Irányító Hatóság az eddigi döntések alapján 554 projektet támogat. Így 34,4 milliárd forint értékben számos vállalkozás újíthatja meg a mezőgazdasági termékek feldolgozását végző termelési technológiáját, korszerűsítheti vagy bővítheti meglévő üzemét, felújíthatja energetikai rendszerét, valamint új eszközöket, gépeket szerezhet be. A miniszter aláhúzta, a döntések mindkét felhívás keretében folyamatosan születnek a következő hetekben is.










