Komoly segítséget kapnak a magyar gazdák: ez a jövőben is jól jöhet
Új eszközök és szankciók segítik a termelőket a felvásárlókkal szemben Magyarországon.
Új eszközök és szankciók segítik a termelőket a felvásárlókkal szemben Magyarországon.
Új törvénymódosító csomaggal javítaná a kormány a gazdálkodók felvásárlókkal szembeni alkupozícióit.
Egyelőre csak kevés feldolgozó állt vissza a munkába, és az ünnepek utáni gyenge keresletet árcsökkentéssel igyekeznek kihasználni.
Kiderült, hogyan alakult az olasz ipari paradicsomtermelés és feldolgozóipar 2023-as szezonja.
A Magyarországon termelt Bonduelle termékek közel 20 ország fogyasztóihoz kerülnek el.
Ha az almalésűrítmény piacán a helyzet tovább forrósodik, felgyorsulhat az étkezési alma árának emelkedése is.
A hazai pulykahús-fogyasztást akár sportolók által is fel lehetne lendíteni a szakemberek szerint.
A program 70 százalékos támogatást nyújt a pályázók fejlesztéseihez, a kérelmeket október 26-ig lehet benyújtani.
Továbbra is igen erős a kereslet a szilva iránt, olyannyira, hogy a feldolgozók már panaszkodnak a magas árak miatt.
Európa egyik legnagyobb állatorvosi csoportjának szakértői nagyobb kormányzati támogatást követelnek a brit tejtermelőknek.
Keserű koktélt kell lenyelnie a zöldség-gyümölcs termékpályák szereplőinek, akiket egyszerre sújtanak a legkülönfélébb problémák.
Hónapok óta zárva van a Köves Slomóhoz és az általa vezetett Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséghez kötődő csengelei kóser vágóhíd.
Több mint 7 milliárd forint állami támogatást kapott az a kerekegyházi zöldség-gyümölcs feldolgozó, amely ezidáig még semmit sem termelt.
Szakértői becslések szerint az Európai Unió almatermésének fele a feldolgozókba kerülhet az idén.
A tisztatér tervezésekor fontos figyelembe venni a gyártási folyamat HACCP előírásait, a gyár, az üzem adottságait.
Fekete év volt a 2022-es a francia sertéstartóknak, és ki tudja mi várható 2023-ban.
Hiába sikeres a készletkivezetési program az országban, árkorrekcióra lenne szükség.
Megélénkült a kereskedelem, és ez az árakon is látszódik.
Évtizedek óta nem tapasztalt izgalmakkal indul az idei feldolgozó szezon.
Megállíthatatlan az áremelkedés az olajos növények piacán.
Egyre nagyobb az igény a mentes termékekre, napjainkban az emberek körülbelül 10 százalékának van szüksége arra, hogy gluténmentesen étkezzen.
A haszonnövényeink vitamintartalma folyamatosan csökken, beltartalmi értékeik már meg sem közelítik az évtizedekkel ezelőtti szintet.
A hazai növénytermesztők még nem tartják olyan fontosnak a fenntarthatóság kérdését, mint az állattenyésztők.
Súlyos akták maradtak örökül a következő Bizottságra, két fontos mezőgazdasági kérdésben is.
Az MBH Bank együttműködései lefedik a hazai agrárium kibocsátásának zömét, és az általuk képviselt agrárvállalkozások közül kerülnek ki a most induló pályázatok beruházói is.
A szálastakarmány-betakarítás gépeinek szerves részét alkotják cégünk kínálatában a szlovén SIP gépei.
Töprengéssel teli és nagyon elhúzódó kezdet jellemezte az idei fajtaválasztási szezont