Szeptember 5-én lejár a határidő: ezt most még nem késő elintézni

Szeptember 5-én lejár a határidő: ezt most még nem késő elintézni

agrarszektor.hu
Szeptemberben ismét várja a gyümölcs- és zöldségfeldolgozás iránt érdeklődőket, valamint az ezen a területen dolgozókat a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusán található Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet. A diplomával elismert képzésre szeptember 5-ig adhatják le jelentkezésüket az érdeklődők.

A MATE Gyümölcs- és zöldségfeldolgozó szakmérnök és szaktanácsadó szakirányú továbbképzéseire mindazokat várják, akik a gyümölcs- és zöldségfeldolgozó ágazatban tevékenykednek, érdeklődnek a terület iránt, valamint szeretnék ismereteiket bővíteni, rendszerezni, naprakésszé tenni - írja közleményében a MATE. A képzés tananyaga egyedülálló módon foglalja össze az ágazatban szükséges ismereteket, a nyersanyagoktól, a feldolgozás-technológiákon át a kereskedelemmel bezárólag. A hallgatók olyan versenyképes tudást szerezhetnek, amellyel képesek lesznek egy kis- vagy középüzem szakmai és vezetői feladatainak ellátására, vagy akár saját üzem irányítására is. A képzés összeállításánál a piac által elvárt ismereteket, az elmélet és a gyakorlat összhangját tartották szem előtt.

Amit kínál a képzés:

  • magas szintű, naprakész technológiai és műszaki ismeretek
  • legújabb trendek, innovatív technológiák
  • nyersanyagismeret, fajtaválasztás
  • minőségbiztosítás, műszeres és érzékszervi minősítés
  • termékfejlesztés, adalékanyagok alkalmazása
  • csomagolás, címke, gyártmánylap, tápértékszámítás
  • üzemtervezési ismeretek, üzemi higiénia
  • gazdasági, marketing és jogi alapismeretek

A három féléves képzés végén az agrárképzési vagy műszaki területen legalább alapképzésben szerzett oklevéllel rendelkezők szakmérnök diplomát, más alapképzési szakon szerzett oklevéllel rendelkezők szaktanácsadó diplomát kapnak.

  • Oktatási idő: kéthetente (péntek - szombat)
  • Diákhitel, valamint részletfizetési lehetőség igénybe vehető!
  • Jelentkezési határidő: 2024. szeptember 5. (csütörtök) 20.00 óra. Az ősszel induló képzésre szeptember 5-ig itt lehet jelentkezni.
Címlapkép forrása: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 3. 17:44