Ebben egyetért a kormány és Brüsszel: a mezőgazdaság jövője múlhat ezen

Ebben egyetért a kormány és Brüsszel: a mezőgazdaság jövője múlhat ezen

A generációváltást, a befektetéseket és az ehhez szükséges kiszámíthatóságot hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter és Christophe Hansen, az Európai Bizottság agrárbiztosa csütörtökön Dunaharasztiban, miután tárgyalásaikat követően megtekintették a Ficsor Paraszt Sajt Farmot. Mindkét vezető elismerte: Európa, azon belül Magyarország mezőgazdasága súlyos kihívásokkal néz szembe, amely különösen érzékeny témává teszi a jelenleg formálódó új agrártámogatási rendszert.

Nagy István agrárminiszter és Christophe Hansen, az Európai Bizottság mezőgazdaságért és élelmiszerügyért felelős biztosa csütörtökön meglátogatta a Ficsor Paraszt Sajt Farmot Dunaharasztiban, ezt követően pedig rövid sajtónyilatkozatot tettek, amelyen beszámoltak a kettejük közötti tárgyalás témáiról is.

Kiszámítható támogatási rendszert szeretne az agrárminiszter

Egy nagyon izgalmas időszakban élünk, számos kihívással szembesült a magyar agrárium is az elmúlt időszakban, hiszen a kora tavaszi fagytól kezdve az állati és növényi járványokon keresztül az aszályon át nagyon sok küzdelmet kellett folytatni - mondta el Nagy István agrárminiszter az eseményen. Mint kifejtette: azért is fontos a mostani időszak, mert jelenleg zajlik a Közös Agrárpolitika 2027 utáni tervezése. Mint mondta, ez nagyon sok egyeztetést igényel, sok kérdést vet fel. Hangsúlyozta:

EZ IS ÉRDEKELHET

Fiatalítás és önálló büdzsé

A miniszter ezen a ponton a fiatal gazdákat, a generációváltás segítését célzó támogatásokat, a beruházásokat és a területalapú támogatásokat, valamint a zöld célokkal összefüggő támogatáspolitikát emelte ki.

Egyeztettük a lehetőségeket, és természetesen Magyarország, valamint a magyar gazdák képviseletében jeleztem a biztos úrnak, hogy szeretnénk, ha elegendő forrás lenne a Közös Agrárpolitikára, ha különálló büdzséje lenne ennek a Közös Agrárpolitikának, és azt is, ha megmaradnának a területalapú, valamint a termeléshez kötött támogatások és természetesen a vidékfejlesztési támogatások is.

Külön hangsúlyos volt a tárgyalások során a generációváltás, valamint a piaci kérdések esetében az Ukrajnával kötött szabadkereskedelmi egyezmény, vagy éppen majd a megkötendő Mercosur-megállapodás. Kiemelte:

a piaci kihívásokra a jó válasz a fejlesztésekben rejlik, hiszen a technológia modernizálásával magasabb hozzáadott érték érhető el. Így nem az alapanyag versenyez az alapanyaggal, hanem a jó minőségű, feldolgozott termék. Ennek révén megmaradhat a magyar gazdák versenyelőnye akár a dél-amerikai, akár ukrán gazdák nyersanyagaival szemben.

Minden tagállammal egyeztetnek

A személyes tárgyalás fontosságát hangsúlyozta Cristophe Hansen is az eseményen.

Úgy gondolom, hogy a mostani találkozó nagyon fontos, ez a közvetlen eszmecsere egy kritikus pillanatban történik, amikor a jövőbeni többéves pénzügyi keretről és a jövőbeni Közös Agrárpolitikáról beszélünk.

A biztos elismerte: rengeteg kihívással néz szembe a mezőgazdaság Magyarországon is, többek között a nyári aszályt és az év eleji fagyokat említette, de kitért a háború gazdasági hatásaira is. Emlékeztetett: az Európai Bizottság a fagy és a száj- és körömfájás esetében is juttatott a tartalékból a magyar gazdáknak. Beszédében emlékeztetett: a Ficsor Farmot és az itt megvalósult sajtüzemet is támogatta az Európai Unió.

Fiatalok nélkül nem fog menni

Hansen elmondta azt is, a magyar agrárminiszterrel folytatott tárgyalásai során kiemelt téma volt a generációváltás, amely nagy probléma szerte Európában.

A gazdák új átlagéletkora 57 év fölött van, az új termelők kevesebb mint 12 százaléka 40 év alatti, ami a fiatal gazda definíciója. Itt Magyarországon a gazdák körülbelül 10 százaléka 40 év alatti. Sokat beszélünk az élelmezésbiztonságról, az élelmezési szuverenitásról, de ha ezt valóban komolyan gondoljuk, akkor a gazdák következő generációját is jobban kell támogatnunk, hogy ők is hajlandóak legyenek belevágni ebbe a munkába. Ez egy olyan munka, amely hatalmas befektetésekkel jár, ezért meg kell könnyítenünk a finanszírozáshoz való hozzáférést és a földhöz jutást is. Mindezt ráadásul úgy kell megtenni, hogy kiszámítható legyen, mert ha nincs kiszámíthatóság, akkor elmaradnak a befektetések.

Hozzátette: a keretek felállításához természetesen konzultálnia kell a 27 tagállam mezőgazdasági termelőinek érdekképviseleteivel. Hangsúlyozta, hogy a tagállamok számára biztosított rugalmasság lehetővé teszi azt is, hogy a jövőben Magyarország eldönthesse, milyen típusú alapokat kívánnak előnyben részesíteni, és hogyan kívánják őket a legjobban támogatni. Az eseményen szó volt a vízhiány kérdéséről is, a biztos pedig emlékeztetett: az árvizek és az aszályok is egyre gyakoribbak, ezért fontos, hogy ismét beruházások történjenek a vízügyi infrastruktúrába, hiszen víz nélkül nem lehet termelni.

Címlapkép forrása: Agrárszektor
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 5. 06:03