Üzembe helyezte közel 1,8 milliárdos naperőművét az UBM

Üzembe helyezte közel 1,8 milliárdos naperőművét az UBM

agrarszektor.hu
Mintegy 1,8 milliárd forint költségvetésű beruházás keretében naperőművet épített Nyírmeggyesen Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja, az UBM. A tegnapi napon működésbe helyezett 4 MW teljesítményű naperőmű 5880 MWh villamos áramot termel majd éves szinten. Ennek köszönhetően az UBM Feed Zrt. által működtetett takarmánykeverő gyárak és egyéb üzemek villamosenergia-szükségletének 64 százalékát biztosítja majd megújuló energiaforrásból a hazánk piacvezető takarmánygyártójának számító UBM - áll a közleményben.

Az UBM tavaly áprilisban kezdte meg a Nyírmeggyesen felépült 4 MW teljesítményű naperőmű-beruházás előkészítését. A beruházás célja az UBM fosszilis energiahordozóktól való függésének jelentős mértékű csökkentése: a nyírmeggyesi naperőmű segítségével a jövőben az UBM éves szinten 5880 MWh villamos áramot állít majd elő megújuló energiaforrásból, ami 1300-1500 átlagos család éves fogyasztásának megfelelő mennyiség. Ennek köszönhetően a vállalat éves szén-dioxid-kibocsátása akár 2400 tonnával is csökkenhet.

Az UBM 2023-ban hirdette meg hároméves növekedési stratégiáját, amelynek értelmében a cégcsoport akkori, évi 0,6 millió tonnás takarmánygyártási volumenét 1 millió tonnára kívánjuk bővíteni, míg az 1,5 millió tonnás éves takarmányalapanyag-kereskedelmi volument 2 millió tonnára növeljük. E stratégia megvalósítása során azonban továbbra is megőrizzük a fenntarthatóság növelése és a környezettudatosság iránti elkötelezettségünket, amelyekért agráripari szereplőként sokat tehetünk. Bízom benne, hogy nincs már messze az az idő, amikor elmondhatjuk majd, hogy minden, általunk előállított takarmány energiaszükséglete megújuló forrásból származik

- mondta Janositz Balázs, az UBM vezérigazgató-helyettese.

A nagyságrendileg 1,8 milliárd forint teljes költségvetésű beruházást az UBM 20 százalék önerővel és - a Gyármentő Program keretében - 45 százalékos állami támogatással valósította meg, melyet a cégcsoport - az Eximbank és az MBH Bank közreműködésével - egy zöld hitel konstrukcióval egészített ki. A beruházás megtérülését az UBM 7-14 évre kalkulálta. Az 1996-ban alapított UBM hazánk egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja, amely Magyarország piacvezető takarmánygyártója, és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedője.

Az UBM Csoport Magyarországon, Szlovákiában és Romániában összesen 6 takarmánygyárat működtet; a cégcsoport 15 országba exportál, ezekből származik árbevételének több mint fele is. Az UBM Csoport a 2023. július 1-től 2024. június 30-ig tartó üzleti évében 198,66 milliárd forintos konszolidált árbevételt ért el. Az UBM Holding Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) egyetlen agráripari cége, amelynek árfolyama a 2025. március 19-i kereskedési napon 1280 forinton zárt - írták a sajtóanyagukban.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2025
Fenntarthatósági követelmények az agráriumban.
AgroFood 2025
Élelmiszeripari körkép a hazai agráriumban.
Agrárium 2025
Hamarosan újra együtt az agrárszakma!
EZT OLVASTAD MÁR?