Amit az elmúlt évtizedekben megtanultunk, hogy a méhek egészen meglepő kognitív feladatokra képesek. Többek között tudnak számolni, emberi arcok képét felismerni, megtanulni a tárgyakkal való manipulációt a szerszámhasználattal egyenértékű módon, sőt egymás megfigyelésével lemásolni is képesek ilyen képességeket, például megtanulják a kirakós dobozok manipulálását és így tovább

- mondta el az Agrárszektornak Lars Chittka méhkutató.

Ezek a tanulási képességek valójában nem tartoznak bele a méhek által a természetben megtapasztalt dolgok spektrumába, és ezeket az emberek még néhány évtizeddel vagy akár évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tartottak volna.

Ráadásul az utóbbi években viszonylag megalapozott bizonyítékok mutatnak arra, hogy a méhekben érzelemszerű állapotok is léteznek. Tehát a gondolkodási képességen túl, amely lehetővé teszi számukra, hogy rugalmasan előhívják a múltbeli emlékeket és tervezzék a közeljövőt, legalábbis valószínűnek tűnik, hogy vannak érzelmeik is.

Nem csak csoportban erősek

A méhekről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az intelligenciájuk csak egy csoportban megnyilvánuló rajintelligencia, az egyes egyedek önmagukban sebezhetők és tehetetlenek. Lars Chittka szerint ugyanakkor az emberek is társadalomba szervezve képesek igazán látványos dolgokat megszervezni és megalkotni, mindez azonban nem jelenti azt, hogy önmagunkban ne lennénk képesek intelligenciára.

Ennek egyik példája az, hogy a méhek hogyan tájékozódnak. Az emberek már a 19. század óta folytattak megfigyeléseket, amelynek során kis színes pöttyöket tettek a méhek hátára, és tanulmányozták, hogy milyen távolságokból találnak haza.

Ezeket az útvonalról szóló emlékeket egyénileg tárolják. Már jó ideje tudják a tudósok, hogy a méheknek egyéni memóriájuk van, ami lehetővé teszi számukra, hogy nagy távolságokon keresztül navigáljanak, de azt nem, hogy valójában mennyit tudnak ebből egyénileg tárolni, és a csoportnak is átadni.

A legtöbben elbuknánk azon, amit naponta csinálnak

A méhek intelligenciájának természetét persze nehéz emberként megragadni, hiszen alapvetően más feladatok megoldására használják azt.

Tegyük fel, hogy az embereket szembesítjük olyan feladatokkal, amilyeneket egy méhnek kell megoldania nap mint nap. Vagyis, hogy navigálni kellene több kilométeren át csak a memória segítségével, anélkül, hogy hozzáférne a mobiltelefonhoz vagy térképekhez, vagy a terepen megkérdezhetne idegeneket útbaigazítást kérve. A legtöbb ember a modern világban biztosan megbukna, ha egy vad természeti élőhelyre kerülnének telefonok nélkül.

Ráadásul a kutatások rávilágítanak arra is, hogy meglepően gyorsan tanulnak – erre rövid életük miatt rá is vannak szorulva.

Talán még éntudatuk is van?

Egyelőre nem világos, hogy a méheknek van-e szilárd éntudatuk, ez mindenesetre nagy eredmény lenne, ha bebizonyosodna. A méhek esetében ugyanakkor van néhány érdekes tényező, amely ebbe az irányba mutat. A poszméheknél például, a mézelő méhektől eltérően a testméret tekintetében elég nagy eltérések vannak egy kolónia egyedei között. Tehát egyes egyedek nagyon nagyok, mások nagyon kicsik.

Van bizonyíték arra, hogy az egyes poszméhek ismerik a saját testméretüket, amikor különbséget tesznek a rések között, amelyeken átrepülhetnek, vagyis meg tudják becsülni, melyik résen férnek át és melyiken nem. Van egy másik kísérlet is, amely a méhek saját tudásának felmérését jelzi.

Vannak olyan feladatok, ahol biztosan tudod a választ, gyorsan reagálsz, és vannak olyanok, ahol hezitálsz, mert nem vagy ebben igazán biztos. Ilyenkor önértékelést is tudsz adni a saját bizonyosságodról. Az ilyen jellegű kísérleteket, a metakogníciót, különböző állatokkal végezték el, ahol egy nehéz vagy könnyű feladatot adtak nekik. Ebben az esetben azt tehetjük, hogy a pozitív jutalmazás és negatív büntetés helyett az állatnak adunk egy harmadik lehetőséget: ez a teszt elhagyása, a kiszállás. Azt tapasztaltuk egyes állatoknál, beleértve a méheket is, ha bizonytalanok abban, hogy a feladat nehéz-e, akkor nagyobb arányban hagyják abba a tesztet, mintha azt mondanák, nem vagyok biztos ebben, inkább hagyom az egészet.

Lehet, hogy kíméletesebben kellene bánnunk velük

Lars Chittka összességében úgy véli, hogy a méhek kognitív képességeinek kutatása további munkát igényel, hiszen az elmúlt évtizedek éppen arra mutattak rá, hogy mennyire félreértelmeztük korábban a méheket. Úgy véli, még a tudományos kísérletekben is felvetődik a kérdés, hogy ezen információk birtokában mit lehet megtenni a méhekkel és mit nem szabadna. Kifejtette:

A rovarkutatókat természetesen nem korlátozza semmilyen jóléti szabályozás, de úgy gondolom, hogy ezt újra át kell gondolnunk. Ez nem jelenti azt, hogy a rovarkutatásról le kellene mondani. Sok kutatás természetesen fontos, különösen, ha a betegségeket hordozó szúnyogok vagy a Drosophila gyümölcslegyek esetében az egészségre gyakorolt hatásokra gondolunk, amelyek mindenféle emberi betegség modellrendszereként szolgálnak. De talán azt is figyelembe kell vennünk, hogy minimalizálni tudjuk-e a szenvedést? Tudunk-e fájdalomcsillapítót alkalmazni és így tovább? Ez természetesen a méhekkel végzett saját kutatásaim és az invazív elektrofiziológiai kísérletek szempontjából is fontos, amelyeket akkor végeztem, amikor elkezdtem. Ma már nem, vagy nem ugyanabban a formában végezném ezeket a kísérleteket, mint akkoriban.