Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
Az egész országra kiterjedő komplex ellenőrzés során a Nébih és a kormányhivatalok munkatársai közösen keresik fel egyebek mellett a szezonálisan üzemelő, illetve az idegenforgalmi szempontból forgalmas helyeken található fagylaltozókat, cukrászdákat, éttermeket és kereskedelmi létesítményeket, kiemelt figyelmet fordítanak az utcai vendéglátásra is - mondta Zsigó Róbert, az agrártárca államtitkára. A nyári szezonális ellenőrzésen a szakemberek vizsgálták a fagylaltokat, a fűszerezett, pácolt előkészített húsokat, a sült halakat, és a gyümölcsök közül főként a görögdinnyét.
Az államtitkár beszámolója szerint a nemzetközi szakmai szervezetek felhívására az ellenőrzött termékek körét kiterjesztették a tojásra, a külföldi UHT tejekre és a vásárokon kapható konyhai kerámia termékekre is. Zsigó Róbert közölte: a 10 721 vizsgált tételnek kevesebb mint a 3 százalékánál merült fel probléma. Hiányosságokat főként a higiéniai feltételek biztosításával, a dolgozók egészségügyi alkalmasságával és képzettségével, valamint a termékek nyomon követhetőségével és minőségével kapcsolatban tártak fel.
A Nébih laborvizsgálatai révén három fűszerezett, pácolt előkészített húsban kimutatták a szalmonellát, a sült halak vizsgálatánál pedig egy esetben kiderült, hogy a sült fogasként árult termék nem fogasból, hanem másfajta halból készült. A külföldi UHT tejeknél ismét találtak olyat, amelyben a megengedettnél alacsonyabb volt a zsírtartalom. A konyhai kerámia edények vizsgálatáról pedig elmondta, hogy eddig 6 minta ellenőrzése fejeződött be a 16-ból, és azok közül egynél határérték feletti ólomkioldódást találtak.
A vendéglátóhelyeken vett 141 fagylaltmintából 13 mikrobiológiai szempontból nem volt megfelelő. A 86 gyümölcsből készült színes fagylaltok közül hétben a szakemberek a jelenlegi szabályok szerint nem engedélyezett színezéket találtak. A laboratóriumi vizsgálatokon megbukott termékeknél minden esetben elkezdődött a hatósági intézkedés - mondta az államtitkár.