Meglépték a magyar áruházláncok: elindultak a nagy dinnyeakciók

agrarszektor.hu
Sokkal később indult idén a dinnyeszezon, így a nagy dinnyeakciók még csak a napokban kezdődtek el az áruházláncokban. Ahogy azonban egyre melegebb lesz a következő napokban, az árak is folyamatosan csökkennek majd, a 100 forintos dinnyeárra azonban még várniuk kell a vásárlóknak. A legtöbb áruházláncban jelenleg 190 forint körül van egy kilogramm görögdinnye ára, van azonban ahol már most 129 forintért adják a gyümölcsöt.

Két héttel később indult idén a dinnyeszezon Magyarországon, a júliusi meleg miatt pedig néhány nap alatt elindultak a nagy akciók az áruházláncokban - derül ki a blokkk.com közleményéből. Egyes áruházak a régebbi árat áthúzva hirdetik a dinnyéjüket az árcédulán, és habár a magyar dinnye még csak a napokban került a boltokba, a következő hét melegebb napjai még lejjebb vihetik az árakat a boltokban. 

EZ IS ÉRDEKELHET
A blokkk.hu július 18-i dinnyeár körképe sokat változott július 15 óta, néhány nap alatt ugyanis teljesen újraírták az árcédulákat a boltosok. A legnépszerűbb és legolcsóbb csíkos görögdinnye árát nézve az Auchan-ban 189 forintos kilónkénti árról 134 forintra csökkent, a CBA-ban 299 forintról 219 forintra, a Sparban pedig 249 forintról 199 forintra csökkent a dinnye ára. A Penny-ben a legolcsóbb a dinnye, itt 129 forintba kerül egy kiló gyümölcs, míg a Tesco-ban még nem indultak meg a nagy akciózások, és változatlanul 189 forintba kerül egy kilogramm görögdinnye. 

EZ IS ÉRDEKELHET
A Fruitveb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács információja szerint egy hete 240-280 forint között mozgott a nagybani piacon ajánlott ár, ahol a boltosok egy része megveszi a dinnyéjét, amit majd a vásárlónak kínál. A 100 forintos dinnyeárra még várni kell, erről ugyanis a következő napok időjárása, és a magyar dinnye exportjának sikeressége dönt majd.
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 3. 17:44