Már csak néhány napig jelentkezhet a Portfolio agrárdíjaira!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 22-ig!
Egyiptomban a hagymaszezon áprilisban kezdődött meg, de az országban akkora hiány volt az árucikkből, hogy a kormány három hónapos exporttilalmat rendelt el, mivel a tavalyi termésből származó készletek nem voltak képesek fedezni a belföldi igényeket. Ennek következtében a vöröshagyma és a fokhagyma ára soha nem látott szintre emelkedett, a fokhagyma például háromszorosára drágult, miközben dübörgött az export. A kormányt ez sarkallta arra, hogy kiviteli tilalmat rendeljen el, viszont úgy tűnik, az idei évben sikerült átlendülni a ló másik oldalára - írja a FruitVeB.
Mohamad Hassan, az Al Gamal külkereskedelmi igazgatója szerint a 2024-es szezonra túltermelési válság alakult ki, mivel igen sok termelő kezdett el hagymát termeszteni a magas árak miatt. A jelenlegi prognózisok az országos termést 3 millió tonna körülire valószínűsítik, ami egymillió tonnával múlja felül az előző évben betakarított mennyiséget. A piaci helyzetet tovább rontja, hogy erre a volumenre a külpiacokon nincs kereslet, például a hagyományosan stabil partnernek számító Szaúd-Arábia sem érdeklődik az egyiptomi hagyma iránt.
Ennek következtében az árak jelentősen csökkentek az előző szezonhoz képest. Hassan szerint a szezon eleve alacsonyabb árakkal indult mint tavaly, és ez ekkor még nem volt aggályos a termelők számára, viszont ezt követően folyamatos csökkenés következett be. A termelők és az exportőrök egyaránt arra számítanak, hogy ha a helyzet nem változik, jelentős mennyiségben maradnak a nyakukon eladatlan tételek, mivel egyelőre nem látszik, honnan lenne kereslet az egyiptomi hagyma iránt.