Eldördült a startpisztoly az élelmiszeripari pályázatokért folyó versenyben

Eldördült a startpisztoly az élelmiszeripari pályázatokért folyó versenyben

agrarszektor.hu
Hosszú várakozás után néhány hónapja eldördült a startpisztoly az élelmiszeripari pályázatokért folyó versenyben, ahol összesen 200 milliárd forint a tét. Ahogy azt előzetesen is sejteni lehetett, a kisebb cégeknek szánt 50, a nagyobbaknak jutó 150 milliárd forint iránt nagyon komoly érdeklődés mutatkozott a piacon, számos kérdés merült fel azonban arra vonatkozóan is, hogy kik és hogyan tudnak jól élni a lehetőséggel. Erről és a magyar élelmiszeripar versenyképességével kapcsolatos további kérdésekről is szó esett a Portfolio Agrárszektor 2024 konferencián.

Petri Bernadett, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda ügyvezető igazgatója, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közvetlen uniós források felhasználásának koordinációjáért felelős miniszteri biztosa a témához kapcsolódó előadásában arról beszélt, hogy Magyarország mind abszolút értékben, mind az EU egészéhez viszonyított részesedését tekintve jelentősen növelte részesedését a közvetlen uniós forrásokból a jelen hétéves költségvetési ciklus első három évében. Ez az összeg azonban még mindig igencsak kevés, ezért arra sarkallta a Portfolio Agrárszektor 2024 konferencia résztvevőit, hogy a következő években próbáljanak meg még aktívabbak lenni az élelmiszeripari megoldások fejlesztésére fordítható források lehívásában.

Petri BernadettPetri Bernadett

Nobilis Márton élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkár a témához kapcsolódó kerekasztal-beszélgetésben elmondta, hogy a magyar élelmiszeripari vállalatok a meghirdetett támogatási keret többszörösét igényelték fejlesztéseikhez, sőt vannak olyan vállalatok is, amelyek a kitűzött célok megvalósítását önerőből már el is kezdték megvalósítani. Ha minden a tervek szerint halad, akkor ezek közül 2026-ban már több 5-10 milliárd forintos fejlesztés is átadásra kerülhet, a további projektek pedig 2027-ben vagy 2028-ban érhetnek célba. Mint azt az államtitkár kiemelte, a benyújtott pályázatok elbírálásánál fontos szempont az is, hogy hol áll rendelkezésre alapanyag és hogy ne valósuljon meg olyan élelmiszeripari fejlesztés, amelybe alapanyag vagy potenciális piac nélkül kezdenének bele.

Mint arra Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója is kitért, a hazai élelmiszeripari vállalatoknak alapvetően jelentős kapacitásbővítésre és hatékonyságnövelésre van szüksége. Mint kiemelte, a kereskedelmi láncok felől egyre nagyobb igény mutatkozik arra, hogy legyen több versenyképes magyar termék a polcokon, és az is egyre többször merül fel, hogy minél több hazai piacon már sikeres és népszerű termékeket exportáljon Magyarország.

Ruck János, a Gallicoop vezérigazgatója szerint ugyanakkor fontos arról is szót ejteni, hogy a pályázati folyamatok közel sem olyan ütemben zajlanak, ahogyan azt a vállalatok várták volna, így van egy kis helybenjárás a rendszerben. Az is fontos azonban, hogy a rendelkezésre álló támogatásokat a lehető leghatékonyabb módon kell felhasználni, hogy a külföldi konkurensekkel fel tudjuk venni a versenyt. Ám ha most nem tudnak a vállalatok időben megindulni, akkor ez a folyamat túlontúl is lelassulhat.

Szabó Ákos, a Tranzit Csoport vezérigazgatója egyetértett abban, hogy aki megáll a beruházásokban, az végérvényesen lemaradhat a versenyben. Fontos azonban az is, hogy a támogatási összegeket csak akkor ítéljék meg egy vállalatnak, ha kétségek nélkül igazolható az önerő megléte, a megvalósítani kívánt fejlesztés pedig valóban életképes. A legfontosabb szempont ugyanis az, hogy valóban legyen létező piaca annak a terméknek, amit előállítanak.

Szabó Ákos,Sztankó Attila, Szabó Ákos, Ruck János, Nobilis Márton, Nagy Ádám, Éder Tamás és Friedrich László 

Sztankó Attila, a Kométa 99 Zrt. gazdasági igazgatója a kerekasztal-beszélgetés során arra is kitért, hogy amit egy vállalat nem tud pontosan mérni, azon javítani sem tud. Minden paramétert tekintve tudni kell a bemenetet és a kimenetet, hiszen enélkül nem lehet elérni olyan megtakarításokat és hatékonysági ugrásokat, melyek révén növelhető lenne egy vállalat versenyképessége.

Mint azt Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke kiemelte, a támogatási keret rendkívüli lehetőséget kínál ahhoz, hogy ezúttal a közepes és nagy cégek is végrehajthassanak bizonyos fejlesztéseket. Ám hogy ennek végül milyen gyümölcsei érnek be, az csak később derül majd ki. Mint mondta, mostanra ténylegesen eljutottuk odáig, hogy a tervezett fejlesztések legnagyobb arányban a digitalizáció és az automatizáció irányába mutatnak, és nemcsak azért, mert ez a jövő, hanem azért is, mert nincs elegendő megfelelően képzett munkaerő.

Szűcs Donát, az AB Consulting Group Zrt. szaktanácsadója a témához kapcsolódó előadásában arról beszélt, hogy az SAP mint vállalatirányítási rendszer hogyan teremthet értéket egy élelmiszeripari vállalat működésében. Mint mondta, a piacon egyre inkább növekednek a költségek, egyre fontosabb a fenntarthatóság kérdése és egyre szigorúbb szabályozásoknak kell megfelelni, miközben van egy kiélezett versenyhelyzet és egy hatékonyságnövelési kényszer is.

Mint mondta, egy állattenyésztéssel foglalkozó vállalatnál például a rendszer bevezetése előtt három-négy különböző rendszerben tárolták a különféle riportokat, így a munkafolyamatok rendkívül lassúak és átláthatatlanok voltak. Ezek integrálását követően azonban a vállalat működése lényegesen hatékonyabbá vált, így egy esetleges fejlesztés kapcsán érdemes erre a területre is erőforrásokat elkülöníteni.

Szűcs DonátSzűcs Donát

A Portfolio Agrárszektor 2024 Konferenciáról eddig megjelent cikkeink:

Címlapkép forrása: Mónus Márton
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?