Mint azt Cselényi Tibor, a hazai McDonald's szenior minőségügyi és termékfejlesztési vezetője a Portfolio Agrárszektor 2024 konferencián lezajlott kerekasztal-beszélgetésen ismertette, az étteremlánc rendkívül komoly elvárásokat támaszt a beszállítókkal szemben. A szigorú lista elemei között szerepelnek többek között a higiéniai elvárások, a fenntarthatósági szempontok és a társadalmi felelősségvállalás is, hiszen ha ezek közül bármilyen téren hiba csúszna a gépezetbe, azzal a beszállítók a McDonald's brandjét veszélyeztetnék, amit az étteremlánc nem engedhet meg magának.
Egy cég tehát csak akkor gondolkodhat beszállítói partnerségben, ha biztos abban, hogy a megrendelő által támasztott követelményeknek folyamatosan meg akar és tud felelni, még akkor is, ha a beszállított termék érzékeny például a klímaváltozás hatásaira.
Mint azt Császár Gábor, a Mezőker Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, ha kiderül, hogy a cég évtizedek óta a McDonald's beszállítója, az azonnal megnyit bizonyos ajtókat, hiszen mindenki előtt világos, hogy ezzel a partnerséggel rendkívül szigorú elvárásoknak kell megfelelni.
Ezek teljesítése azonban az éremnek csak az egyik oldala, a személyes kapcsolatok állandósága ugyanis ugyanúgy rendkívül fontos a cégek működése szempontjából.
Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary Kft. cégvezetője a beszélgetés során arra is kitért, hogy a salátatermesztés egy rendkívül stresszes területet jelent. Korábban évente két-három olyan krízis fordult elő, amelyben a saláta kiégett vagy kifagyott, az elmúlt időszakban azonban a klímaváltozás okozta hatások olyannyira állandósultak, hogy szinte minden héten felmerül valamilyen ezzel kapcsolatos probléma. Mindeközben viszont a McDonald's folyamatosan igényli a friss és jó minőségű salátát, hiszen olyan egyetlen napon sem merülhet fel, hogy az éttermekben elfogyna ez az alapvető hozzávaló. Ily módon bármilyen probléma merül is fel, a beszállítónak teljesítenie kell a szerződésben foglalt vállalásait, amihez rendkívül erős bizalmi viszony is szükséges a partnerek között.
Mint elhangzott, a sikeres beszállító ismérve az is, hogy ha a McDonald's-nál bármilyen probléma vagy reklamáció merül fel, akkor néhány órán belül képesnek kell lennie a teljes körű visszakövetés biztosítására. Ez olyan elvárás, amelyet csak kevesen képesek teljesíteni, ám akik vállalják és megfelelnek ennek, hosszú távon rendkívül erős és stabil partneri kapcsolatot építhetnek ki az étteremlánccal.