A földi élet alapja a szén, hiszen minden szerves anyagban megtalálható a Földön, és az ember környezetében mindenütt megtalálható, úgy a ceruzák, mint a grillezéshez használt brikett formájában. Ami talán kevésbé érzékelhető belőle, az az, hogy az emberi test tömegének 18%-a szintén szénből épül fel, mint szerves vegyület. Ugyanez igaz valamennyi élőlényre, azaz valójában szénatomok alkotják a testben található számos fontos molekula vázát, így például a DNS-ét, a cukrokat és a zsírokat - olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) oldalán. Ennek megfelelően, ugyancsak szénatomokból állnak a talaj szerves alkotói, így az évszázadok alatt képződő humusz és a talaj kis élőlényei is.

A túl sok szén-dioxid klímaváltozáshoz vezet

A szén, szén-dioxid természetes alkotója a földi életnek, azonban a probléma az az, hogy a természetes egyensúly kibillent. Az emberi tevékenység, elsősorban az ipar, a közlekedés és a mezőgazdaság melléktermékeként olyan mértékben szabadul fel szén-dioxid, amely a természetes környezetben nem fordulna elő, s ezen koncentráció jelenlétére a természet az éghajlat változásával reagál. Az éghajlatváltozás mindenkit próbáló hatásának mérséklése végett a széndioxid megkötése fontos feladat. Mennyire és miként járulhat ehhez hozzá a mezőgazdaság? Nagyon, s ezzel a gazdálkodó is komoly előnyre tehet szert.

Mint ismeretes, számos hagyományos mezőgazdasági gyakorlat széndioxid-kibocsátást eredményez: a talaj állandó forgatásával az ember például „lassan elégeti” a benne lévő szervesanyagot, s további széndioxidot bocsát a légkörbe, mely üvegházgáz tovább fokozza az éghajlatváltozást.

Ez azonban egy ördögi kör, mert a mezőgazdasági termelést is jelentősen érinti, tehát meg kellene fordítani a folyamatot, azaz vissza kellene juttatni a légkörből a szenet a talajba. Már csak azért is, mert az óceánok után a talaj a legjelentősebb szén-dioxid elnyelő.

Hogyan érhető el az, hogy a légköri szén a talajok termékenységének növelésére fordítódjon? A szakirodalom, s a saját tapasztalataink alapján az alábbiakat kell szem előtt tartania az embernek:

• A bolygatás nélküli - vagy kevésbé bolygatott - talajműveléssel elősegíthető a talajokban a szervesanyagok lebontása mikroorganizmusokkal, s az így elnyert szerves szénnel gyarapítható a talaj szervesanyagtartalma, s majd hosszú átalakulásokkal annak humusztartalma. Ezáltal a talajok pufferkapacitása, termékenysége, vízgazdálkodása javul hosszútávú előnyöket biztosítva használójának, gazdájának.
• A szénkibocsátás - szervesanyag, humuszveszteség - elkerülése a szántóföldi növénytermesztés során. A sokszor forgatott, bolygatott takaratlan talajból lassú égéssel a szervesanyag eltávozik, ezáltal csökken a humusztartalma, szerkezetessége, a talajélet, minek következtében leromlott szerkezetű és kevésbé ellenálló talajtakaró marad vissza. Ezáltal pedig a szántott réteg szervesanyag-tartalma és szervetlenkarbonát-tartalma is hozzájárul a légköri szénforgalomhoz.
• A szénkibocsátás csökkentése, a szántóföldi növénytermesztési gyakorlatokban például a takarónövények, valamint a korszerű vetésforgó alkalmazásával, a tőzeglápos területek megőrzésével, a precíziós műtrágyázás, a vagy az agrár-erdészeti rendszerek bővítésével.

Miért is fontos mindez? A növénytermesztésben a talaj szervesanyagával való okszerűbb gazdálkodás, az állandó forgatás elhagyása, a növényi fedés csökkentheti az üvegházhatású gázok kibocsátását - mely gázok dominánsan felelősek a mezőgazdaságot is mélyen érintő éghajlatváltozásért -, ugyanakkor megőrizhető vele a talajok termékenysége, szerkezetességének, vízgazdálkodásának biztosításával.

A mezőgazdasági termelés számára igen fontos, hogy mennyire hatékonyan lehet a növények, a fény és a mikróbák segítségével a talaj széntartalmát - szervesanyag- és humusztartalom - növelni, felhasználva ehhez természetesen a légköri szenet is. Fontos ehhez az, hogy a talaj számára, mely egy élő közeg, megfelelő mértékben biztosítani a szervesanyagot - mint például a szervestrágya, szármaradvány, zöldtrágya, takarónövények -, ahogy az is, hogy legyenek ott a humuszképző mikrobiális közösségek, amely képesek tartós szerves anyagot - humuszt - létrehozni.

A talaj szervesanyagtartalmának, élő közösségének gyarapodásával nő a termékenysége, javul tápanyag- és vízgazdálkodása, alkalmazkodóképessége. Mindez minden gazdálkodó számára fontos.

Ugyan Magyarországon nincsenek hatalmas, összefüggő erdőségek, de amink van (nagyjából az ország területének 21%-a), azt kifejezetten óvni kell, illetve ahol ökológiai szempontból is indokolt, segíteni kell az erdők, fák telepítését. A fák ingyenes szolgáltatást nyújtanak a klímavédelem területén. Tehát a szén-dioxid megkötését elősegítő gyakorlatokkal mindenki jól jár, a gazdálkodó és az éghajlatváltozással érintett valamennyi szereplő is.