A Duna természetes kapocsként köti össze Európa keleti és nyugati felét, a kezdetektől kereskedők, hadseregek és utazók legfontosabb útvonala volt. Nemzedékek hosszú sora alkalmazkodott az áradásokhoz, a folyó ezernyi szeszélyéhez boldogulása vagy puszta életben maradása érdekében. A "kiszolgáltatottságnak" az ipari forradalom vetett véget, pontosabban az ebből fakadó lehetőség, miszerint az ember képes lett megzabolázni és saját szolgálatába állítani a természet erőit, írta meg a 24.hu.

A Duna szabályozását is a XIX. század folyamán végezték el, elsődleges célja az árvízvédelem és a hajózhatóság biztosítása volt. A folyó átalakítása valójában folyamatos, az elmúlt csaknem száz év alatt új elemként még az energiatermelés lépett a képbe. Az emberi beavatkozás hatásai mostanra erősödtek fel annyira, hogy egyre sürgetőbben követelik a szemléletváltást, az újfajta vízhasználatot és az innovatív mérnöki megoldásokat.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) vezetésével kilenc Duna-menti ország kutatói vizsgálták az emberi beavatkozás hatásait a folyóra. A három évig tartó DanubeSediment projekt eredményeként számos, külön-külön régóta ismert probléma közös gyökerét sikerült immár tudományosan is igazolni. A kulcs pedig a Duna hordalék-háztartásában rejlik. Ez pedig az élet rendkívül fontos területeit érinti, mint például a talajvíz, az energiatermelés, a hajózás, a természeti környezet, a horgászat, és - egyebek mellett - a strandok és a rekreáció. Az összefüggésekről a 24.hu Dr. Baranya Sándort, a BME Építőmérnöki Kar, Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékének docensét kérdezte meg.

Ha folyószabályozás kerül szóba, mindenkinek azonnal Vásárhelyi Pál és a Tisza jut eszébe, de annak idején a Duna teljes hosszán is átvágták a "feleslegesnek ítélt" kanyarulatokat, illetve gátakkal szűkítették le az árteret. A hazai szakaszon előbbi nem volt annyira látványos, mint a Tiszán, de ahol ma a térképen holtágat látunk, az ennek a munkának az eredménye. Ezek közül a legismertebb talán a Tolnai- és a Faddi-Duna.

A folyószabályozás hatására a Duna teljes hossza kétszáz év alatt 134 kilométerrel lett rövidebb, és a szélessége is csak az eredeti töredéke. A néhol akár a 10 km-es szélességet is meghaladó eredeti ártér - az a terület, amin a folyó vízhozama függvényében szabadon mozoghat oldalirányban - ma már sok helyen az egy kilométert sem éri el. És még egy adat, ami a szakemberek számára világosan jelzi, hogy valami komolyabb problémával állunk szemben. Míg korábban a folyó évi 40-60 millió tonna hordalékot szállított a Fekete-tengerbe, jelenleg már csak 15-20 millió tonnát.

Innentől kezd értelmet nyerni mindenki számára a hordalék-háztartás, és ebben az adatban kapcsolódnak össze a különböző emberi hatások következményei is. Alluviális medernek nevezik, amikor a folyó saját hordalékágyában mozog. A Duna jellemzően egy alluviális folyó. A gátak megépítésével mesterségesen leszűkített keresztmetszetben az áramló víz sebessége és mozgási energiája megnő, ami a mederágy mélyülését vonja maga után.

 - mondta a 24.hu-nak Baranya Sándor.

A mederrel logikusan a vízszint is süllyed, aminek önmagában több káros hatása is van - az egyik ilyen probléma a talajvízzel áll összefüggésben. A vízfolyás és a talajvíz kapcsolata rendkívül bonyolult, de az a lényege, hogy a talajvíz is állandóan áramlik. Amikor magas a folyó szintje, a folyásra merőlegesen "feltölti" környezetét vízzel, amikor pedig alacsony, a folyamat megfordul. Ez, hatósugarát tekintve a földtani környezeten múlik, de akár több kilométeres nagyságrend is szóba jöhet.

A folyóbeli vízhozam és vízszintek alakulását szakszóval vízjárásnak nevezik, és ez természetesen állandóan változik.
Ám ha a meder tendenciózusan mélyül, akkor hosszabb távon a talaj szempontjából negatív irányba, a folyó felé billen az egyenleg. Magyarán a talajvízszint tartósan alacsonyabb lesz, kiszárad a környék, ami nemcsak a rendkívül értékes ártéri élővilág, de a tágabb természeti környezet és a mezőgazdaság számára is óriási fenyegetés.
Sőt, jelentős területek ivóvízbázisát is veszélyezteti.

A Duna vízszintjének süllyedése ráadásul "magával rántja" az összes mellékfolyóját, amelyekkel voltaképp együtt létezik. Akár a tenger a folyókat, a Duna vízállása is oda-vissza duzzasztja vagy csapolja a bele ömlő vízfolyások szintjét. Ha a befogadó folyó mélyebbre kerül, a többi vízszintje is csökken, és környékükön éppúgy jelentkezik a szárazodás is.

- mondta Baranya Sándor.

Gondosan megtervezett műszaki beavatkozásokkal viszont hosszú távon orvosolható a helyzet úgy, hogy egyszerre fejt ki pozitív társadalmi, gazdasági és környezeti hatást is. Jó példa lehet erre a már kivitelezési szakaszban lévő Mosoni-Duna torkolatához tervezett vízszintszabályozó műtárgy. Ha pedig a múltban megépített és régóta üzemelő létesítményre kell pozitív példát keresni, a Kiskörei-vízlépcső által szabályozott Tisza-tónál nem kell messzebb menni.

A hordalék kérdésére visszatérve, ez a fentiekkel is szorosan összefügg, de egyéb hozadékai is vannak. A hordaléknak, kissé leegyszerűsítve, két típusa különböztethető meg: a görgetett és a lebegtetett hordalék. Az előbbit a laikus kavicsnak nevezi, az utóbbit iszapnak. A görgetett hordalék elnevezés elég beszédes, a víz ereje a fenéken sodorja a folyásirányban, ezért alapvetően határozza meg a mederviszonyokat.

A folyó pedig görgetett hordalék nélkül még aktívabban erodálja a medrét, ami összeadódva a mederszűkítéssel, jelentősen fokozza a fentebb vázolt problémát. Márpedig a Fekete-tengerbe jutó hordalékmennyiség jelentős csökkenése azt mutatja, valami baj van az egyensúllyal. De miért is?

Az 1930-as évektől mostanáig a Duna forrásától a torkolatig összesen több mint 80 vízlépcső épült. Ezek célja többszörös: elsősorban a víz visszaduzzasztásával a hajózhatóság biztosítása, vízerőművek turbináinak meghajtása céljából, de az árvízvédelmet is szolgálja. A Duna felettünk lévő szakasza szó szerint végig van lépcsőzve, fizikai akadályokat képezve a hordalék előtt, ami így feltorlódik a víztározókban. A vízlépcsők előtt tehát a meder feltöltődik, alattuk pedig mélyül. A Dunában vándorló hordalék mennyisége tehát jelentősen lecsökkent a természetes, vagyis a vízlépcsők előtti állapothoz képest, aminek egyébként nemcsak a Dunán, hanem a Dunához csatlakozó folyókon végzett emberi tevékenység is az oka.

- fejti ki Baranya Sándor.

Az már ismert, milyen károkat okoz a meder mélyülése, de a feltöltődés is nagyon komoly gond, ami ráadásul a folyó teljes hosszának egyharmadát érinti. Ez ugyanis zátonyokat emel a vízi járművek útjában, növeli az árvizek kockázatát, valamint az erőművek hatásfokát is rontja, hiszen csökkenti a csúcsra járatáshoz szükséges víz térfogatát.

Többször is említésre kerültek a természetes környezet által elszenvedett károk. Ezek, épp csak felsorolás szintjén magukba foglalják az ártéri és vizes élőhelyek csökkenését, a holtágak feltöltődését és az általános szárazodást a folyók mentén. És mindezek következményeként számolni kell az árvízszintek esetleges növekedésével, a rekreációs lehetőségek beszűkülésével és a létfontosságú ökológiai szolgáltatások gyengülésével.

De mit lehet tenni ezek ellen? Baranya Sándor szerint elsősorban a hordalék-háztartás szerepének felismerésére, a kapcsolódó problémák pontos megfogalmazására és egy országokon átívelő, a Duna teljes hosszára kidolgozott hordalékgazdálkodási stratégiára van szükség. Számos mérnöki módszer ismert különböző részproblémák megoldására. A vízlépcsők duzzasztott tereit például lehet kotorni, és Ausztriában olyanra is van példa, hogy a kiemelt hordalékot az első alkalmas helyen vissza is juttatják a folyóba, ezzel is javítva a hordalékegyensúlyt. A korábban mesterségesen leválasztott mellékágak visszacsatolása a folyó életébe is pozitív hatást váltana ki a környezetre, és megalapozott tervezéssel ezek a beavatkozások nem rontják az egyéb, hajózási vagy éppen energiatermelési célú folyóhasználatot.

Ám amennyire a probléma komplex, környezeti, társadalmi, gazdasági vagy egészségügyi vetülete tetten érhető, úgy a hosszú távon is megnyugtató megoldást is csak tudományágak összefogásával lehet kidolgozni. Ez pedig csakis szemléletváltással lehetséges.

- mondta Baranya Sándor.

A Dunáról nemrég derült ki, hogy riasztó méretben megnövekedett a folyam vizének mikroműanyag-tartalma.

Riasztó mértékben megnőtt a Duna mikroműanyag-szennyezettsége

Egyre több a mikroműanyag-részecske a Dunában.