A Pilisi Parkerdő Zrt. összesen 65 ezer hektárnyi területén fekszenek a leglátogatottabb magyarországi erdők, nyilvánvalóan nem függetlenül a főváros és vonzáskörzetének érintettségétől. Elég, ha csak a helyszíneket nézi meg az ember: a Budai-hegység, a Pilis, a Visegrádi-hegység, illetve a Pesti- és a Csepeli-síkság, a Gödöllői-dombság, valamint a Gerecse egyes részei. Az erdőgazdaság természeti területein évi 25-30 millió látogató fordul meg, sokszorosa annak, mint Magyarország bármely más táján - írta meg a 24.hu.

Cél a természetes egyensúly megőrzése

Az állami cég munkatársai az elsők között ismerték fel Magyarországon a természetpusztítás és a klímaváltozás okozta kihívásokat úgy, hogy innovációval tettek, tesznek is ellene. A Pilisi Parkerdő területén, Visegrád közelében indult például egykor kísérleti programként a szálaló erdőgazdálkodás, amely ma már örökerdő-gazdálkodás néven fut, és az egyik legfenntarthatóbb formának tűnik. Lényege, hogy a faanyag kinyerése érdekében nem alakul ki végvágott, idős fák nélküli terület, hanem 2-3 fából álló csoportokat, esetenként csak egyedeket érint a kitermelés.

A fák változatos életkora - magoncoktól az öreg óriásokig - biztosítja az erdő egészségét: nemcsak élőhelyet és védelmet nyújt ezernyi állatnak, növénynek és gombának, hanem az egész rendszer ellenállóbbá válik a klímaváltozás negatív hatásaival szemben. Egy minapi közleményében pedig a parkerdő egy újabb, Magyarországon úttörő kezdeményezéséről számolt be, az úgynevezett természetközeli vadgazdálkodás lépésről lépésre történő bevezetéséről. A projektről az Agrárszektor is beszámolt.

Mi az a természetközeli vadgazdálkodás, és miért jó? Itt a válasz!

Erdő és az erdő lakóinak kapcsolatát kezeli a természetközeli vadgazdálkodás.

A projekt mögött álló elmélet a nagyvadállományt az erdei életközösség alkotó részeként holisztikusan szemléli, az erdei ökoszisztéma állapotának rendeli alá. A gyakorlatban ez - nagyon leegyszerűsítve - olyan vadsűrűséget jelent, amely az az egészséges erdei ökoszisztéma működőképességét támogatja: például a vadállomány takarmányozása, vadkárelhárító kerítések építése nélkül is a termőhelynek megfelelő és stabil elegyes erdők tarthatók fenn.

A laikusban persze felmerül, hogy mit jelent e szempontból az optimális vadsűrűség, hogyan érinti ez a vadászatot, és persze őzről, szarvasról, vaddisznóról, muflonról lévén szó, milyen szerepe lehet mindebben a nagyragadozóknak? A 24.hu megkérdezte Dr. Csépányi Pétert, a Pilisi Parkerdő Zrt. erdőgazdálkodási természetvédelmi vezérigazgató-helyettesét.

Megbecsülni is nehéz

A szakember elöljáróban elmondta, hogy képtelenség "darabra" megmondani, adott területen hány vaddisznó, szarvas stb. jelenléte kívánatos, a természet nem így működik. Az egyes fajok egyedszámát illetően dinamikus egyensúlyról van szó, illetve lehetetlen megszámolni és adott "darabszámon" tartani az állatokat. A legkevésbé sem ez a cél.

A vadlétszámbecslés hagyományosan úgy folyik, hogy feljegyzik a bizonyos helyszíneken és időszakokban megjelenő vad faját és egyedszámát, majd különböző algoritmusok segítségével ezt megfeleltetik az adott területnek, így kapnak egy hozzávetőleges értéket. Ez a fajta becslés eleve nem pontos, és a Pilisi Parkerdőben két okból is nehézkes. Egyrészt azért, mert a már említett látogatószám az állandó "zavarással" a vadat fajtól függetlenül éjszakai életmódra késztette, másrészt a szaggatott, nehéz terepen, rendkívül változatos szerkezetű erdőkben a modern technológiák sem adnak megfelelő pontosságú adatot.

Továbbá az ember itt már teljesen elfoglalta az állatok számára is előnyös, mélyen fekvő, nedvesebb, jobb termőképességű területeket, a vadvilág jobb híján a hegyekbe, élőhelyi szempontból gyengébb adottságú környezetbe szorult vissza. Ez önmagában megnehezíti az átlagolást. Borsos áron persze lehetne megközelítőleg pontos számot adni, de tényleg nem ez a lényeg.

- mondta Dr. Csépányi Péter.

Magyarán nem az számít, hogy hány vaddisznó túrja az adott területet, hány szarvas rág, hanem hogy ez a hatás arányban legyen a megújulás képességével. Az erdő élővilága roppant érzékeny ökológiai rendszert alkot, amelynek résztvevői aktív kölcsönhatások sokaságával befolyásolják a rendszer egyensúlyát. A "túrás és rágás" is ilyen: alapvetően járul hozzá a körforgáshoz, de túlzott mértéke káros.

Nagyragadozók és a vadászat

A nagyvad létszámára az egyik legerősebb korlátozást a nagyragadozók tevékenysége jelenti, ami haza viszonylatban barna medvét, szürke farkast és eurázsiai hiúzt jelent. Pontosabban jelentene, mert előbbi két faj az emberi zavarástól mentes, összefüggő nagy erdőségeket kedveli, a Pilisi Parkerdő területén pedig nincs ilyen. A hiúz megélne itt, ha ide tévedne egy-két példány, illetve van a területen aranysakál és vadmacska.

Ez utóbbiak visszatelepedése Magyarországra vegyes érzelmeket vált ki az emberekből. Dr. Csépányi Péter szerint a ragadozók az erdei ökoszisztéma egészségét szolgálják, hiba a kérdést egyetlen nézőpontból szemlélni. A vadászat sokat fejlődött az emberi történelem során, a kezdeti létfenntartásból "sporttá", a harcra való felkészítéssé és élelem-kiegészítéssé vált a középkorra, ma pedig a természetes ökoszisztéma megőrzését kell szolgálnia. El kell engedni az elmúlt évtizedek szemléletmódját, ami az erdőt zárt rendszerként kezeli, ahova az ember beviszi a takarmányt, és kihozza a trófeát.

- fogalmazta meg Dr. Csépányi Péter.

A természetközeli vadgazdálkodásban a vadászat szerepe az erdő szolgálata: a nagyragadozók pótlása, az erdei ökoszisztéma támogatása. A trófea és minden más csak ez után következik. Ami a megvalósítást illeti, a Visegrádi-hegység és a Pilis egy részén már ilyen jellegű tevékenység folyik, és fokozatosan, kisebb lépésekben haladnak tovább. A vadgazdálkodást rengeteg régi, mélyen gyökerező berögződés kíséri, szakmai körökben is személetformálásra van szükség.