Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
A Portfolio Csoport az idén 13. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A decemberi rendezvényen immár 11. alkalommal adjuk át tíz kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
Augusztusban egyszer már betiltották a Monsanto "Roundup Ready" névre keresztelt cukorrépájának további ültetését és eladását, ugyanis nem találták alaposnak a növény engedélyezése előtt 2005-ben elvégzett környezeti hatástanulmányt.
Később azonban az agrárminisztérium engedélyt adott a növény vetőmagjainak előállításához szükséges magoncok ültetésére, most ezeknek a palántáknak a megsemmisítését rendelte el a szövetségi bíró.
A Monsanto által előállított Roundup Ready cukorrépa igen népszerű volt a termesztők körében, mivel ellenállt a gyomirtó vegyszer Roundupnak, ami lényegesen megkönnyítette a farmerek gyomkezelését. Környezetvédők azonban úgy látják, a takarmánynövény elterjedése a gyomirtó vegyszerek túlzott használatához, rezisztens gyomnövények kialakulásához, továbbá a hagyományos cukorrépa-fajták megfertőzéséhez vezethet.
A vállalat korábban úgy nyilatkozott, egy esetleges engedély-visszavonás akár 2 milliárd dollárjába is kerülhet a vállalatnak és ügyfeleinek 2011-ben és 2012-ben.
Ez az első olyan bírósági ítélet, ahol génmódosított növények megsemmisítését rendelték el.