Kertészet: lehetőség vagy valódi kitörési pont?

agrarszektor.hu
A hazai kertészet korszerűsítése kiemelt figyelmet kap az elkövetkező években, az ágazat fejlesztésére pedig összesen 72 milliárd forintos támogatási keretösszeget különítettek el a Vidékfejlesztési Programban. A Portfolio és az agrárszektor.hu közös rendezvényén, az ország legnagyobb agrárkonferenciáján Magyarország vezető szakemberei külön szekcióban foglalkoztak a kertészetet érintő legfontosabb kérdésekkel, fejlesztési irányokkal és piaci trendekkel.

Árfolyamtól függően összesen 72 milliárd forint áll a hazai kertészetek rendelkezésére, amelyet kiegészít az öntözés fejlesztésére szánt mintegy 20 milliárd forintos forrás. Ez utóbbi összegből pedig további 4,5 milliárd forint jut az ültetvény-telepítés támogatására - foglalta össze szekció-nyitóelőadásában Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára.

Az új pályázati rendszerben jelentős változás, hogy az unió felé fókuszterületenként kell elszámolnunk. A fókuszterületi megoszlást figyelembe véve a kertészet versenyképességének javítására 38,5 milliárd forintot biztosítunk, míg az energiafelhasználás hatékonyságának javítására 21,2 milliárd forintot szánunk - mutatott rá az államtitkár. A fiatal gazdák kertészeti fejlesztéseinek támogatására pedig további 12,3 milliárd forintot különített el a kormány.

A kertészeti beruházások elosztásánál a célunk továbbra is az, hogy ezek a források a ténylegesen gazdálkodókhoz juthassanak - jelentette ki Mezei Dávid. Árbevétel alapján az minősül mezőgazdasági termelőnek, akinek a mezőgazdasági tevékenységből származó árbevétele meghaladja a teljes árbevétel 50 százalékát. A támogatások igénybevételéhez szükséges minimális üzemméret 6000 Standard Termelési Érték (STÉ). Az STÉ érték számításához szükséges kalkulátor megtalálható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) oldalán - tette hozzá.

A Vidékfejlesztési Programban, induló mezőgazdasági vállalkozást nem lehet támogatni, és a támogatások igénybevételéhez teljes, lezárt üzleti évvel kell rendelkezni. Kivételt jelentenek a fiatal mezőgazdasági termelők, akiknek ráadásul plusz tíz százalék támogatási intenzitás jár. Mezei Dávid arra is kitért, hogy 50 millió forint teljes projektösszeg alatt egyszerűsített üzleti tervet kell benyújtani, míg 50 millió forintos projektösszeg felett részletes üzleti terv szükséges a pályázathoz.

A pályázatok többsége már decemberben megjelenhet, de azt fontos tudni, hogy a megjelenés után legalább 30 nap is eltelhet addig, amíg ténylegesen megnyílnak a pályázatok. Minden mezőgazdasági termelő pályázhat, de a forrás 80 százalékára csak a legfeljebb 850000 STÉ üzemméretű mezőgazdasági termelők nyújthatnak be pályázatot.

Idén bevezetésre kerültek a termeléshez kötött támogatások - emelte ki Papp Gergely, a NAK szakmai főigazgató-helyettese. Komoly összegek kerülnek így kifizetésre, illetve a közeljövőben megjelennek azok a kiírások is, amelyek a fejlesztésekre is lehetőséget adnak. Elegek lesznek-e azonban a most megnyíló pályázati források arra, hogy a magyar kertészet fejlődjön? - tette fel a kérdést szekció panelbeszélgetésében a szakember.
  
A Budapesti Nagybani Piac részéről azt látjuk, hogy a zöldség- és gyümölcsfogyasztás csökkent az országban, ezért a jövőben ezt növelni kell, a termelőktől pedig még több terméket várunk. Megtermelni ugyanis nem elég valamit, el is kell adni azt - véli Házi Zoltán, a Budapesti Nagybani Piac Zrt. vezérigazgatója.

Úgy gondolom, hogyha hatékony lesz a források felhasználása, akkor az előző ciklusnál komolyabb eredményeket érhetünk el. Kis területen nagy termelési értéket tudunk előállítani egy nagyon kézimunka igényes szektorban. Az ültetvénytelepítéseknél viszont tisztában kell lennünk azzal, hogy öntözés nélkül ezt már nem igazán lehet megvalósítani - hívta fel a figyelmet Ledó Ferenc. A FruitVeb elnöke hozzátette: jelenleg a zöldségtermesztésben 65-70, a gyümölcstermesztésben pedig 20-25 százalék az öntözött területek aránya. A szakember szerint a megfelelő víz-és csapadék utánpótlás mellett a feldolgozóipar fejlesztése is alapvető fontosságú.

Mezei Dávid hozzátette: a kormány 2020-ra el akarja érni azt a célt, hogy az exporton belül 80 százalékra nőjön a feldolgozott termékek aránya. Emellett meg kell határozni, hogy mi az, ami post harvest tevékenységnek minősül és hol kezdődik a valódi feldolgozás.

A finanszírozás szempontjából is komoly lehetőség van a kertészeti ágazatban - mutatott rá Tömör László, a Budapest Bank agrárszakértője. Az öntözhető, megfelelő védelemmel ellátott területek jó befektetésnek számítanak - mondta.

A közbeszerzési törvény változásáról is beszéltek a résztvevők. Ledó Ferenc úgy véli, hogy ezzel a változással a pályázatok késlekedése várható, ha ugyanis a támogatás mértéke meghaladja a 25 millió forintot, közbeszerzési pályázatot kell kiírni. Ez ugyan nem akadályozza, de hosszabbá teszi a folyamatot. Mezei Dávid viszont válaszul elmondta: a vidékfejlesztést és mezőgazdaságot a jövőben igyekeznek kivonni a közbeszerzési törvény hatálya alól.

A szakemberek a kertészetben valós problémákat okozó feketegazdaságra is kitértek. Három évvel ezelőtt még 30-40 százalékos volt a feketegazdaság aránya a zöldség-gyümölcságazatban - emlékeztetett Ledó Ferenc. Az egyes alágazatokban pedig ennél is nagyobb, ugyanis minél magasabb egy gyümölcs vagy zöldség termelői ára, annál nagyobb a visszaélések aránya.

A jelenlegi ellenőrzések és az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) ugyanakkor jelentős kifehéredést eredményeztek. Az ellenőrzésnek azzal a részével viszont nem értek egyet, hogy mindig csak a nagykereskedők ellen lépnek fel, miközben a termelők is sokszor használják ki a rendszer hiányosságait - hangsúlyozta Házi Zoltán.

Abban a résztvevők többsége egyetértett, hogy áfacsökkentéssel jelentős kifehéredést lehetne elérni az ágazatban. Tömör László megjegyezte: addig, amíg nincs generális megoldás, mindenki kérjen, és adjon számlát.

A panelbeszélgetés végén Papp Gergely hozzátette: ha minden egyeztetés jól megy, megújul az őstermelői rendelet, és január elsejétől új őstermelői törvény lesz, sokkal komolyabb ellenőrzésekkel. Várhatóan ez is segít majd a hazai kertészeten.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 3. 17:44