Viszonylag keveset lehet hallani a hazai bioetanol-gyártás jelentőségéről, pedig nagy gazdasági értéket előállító iparágról van szó. Milyen súllyal veszi ki részét a bioetanol-gyártás a hazai iparból?

2012 nyarán készült egy független gazdasági hatástanulmány, amelyet az MTA lektorált, és ki is egészítette a 2015-ös adatokkal. Ez alapján minden egyes megtermelt liter etanol nagyjából 1 euróval járul hozzá a magyar GDP-hez. Tehát mi most a 450 millió literes kapacitásunkkal körülbelül 450 millió euróval járulunk hozzá a magyar GDP-hez. Ez nagyjából a duplája annak, mintha megtermelnénk a kukoricát, és kivinnénk. A GDP-többlet, amit egyedül a mi gyárunk okoz, 200-250 millió euró. Ha ehhez hozzáadjuk a többi hazai bioüzemanyag-gyártót is, akkor azt lehet mondani, hogy 750-800 millió euró az a GDP, amit ez az ipar megtermel. Ez a magyar GDP majdnem 1 százaléka. Mégis milyen kevesen ismerik. Ha például holnap megállna ez az iparág, azt horrorisztikus mértékben megérezné a magyar gazdaság.

A munkahelyek száma sem elhanyagolható: 170 alkalmazottunk van, ami a gyár méretéhez képest nagyon kevés, de ez egy automata gyár. Viszont az indirekt hatásunk sokkal nagyobb más iparágakhoz képest, ez a tanulmány mutatta ki, hogy több mint tízszeres szorzót kell alkalmazni, tehát csaknem 2000 munkahelyet tartunk most fenn. Ennek a legkisebb része van a mezőgazdaságban, a legnagyobb a feldolgozóiparban és egyéb szolgáltatásokban.

A Pannonia Ethanol lassan 7 éve van jelen Magyarországon. Miért döntöttek a tulajdonosok a magyarországi terjeszkedés mellett?

2006-ban egy sok üzletágban érdekelt, sikeres ír üzletember, Mark Turley úgy gondolta, hogy a megújuló energiaforrásoké a jövő. Kereste azt a megújuló energiát, amely a környezet védelmén túl hasznot is hozhat, és a tapasztalatszerzés közben arra jött rá, hogy az egyetlen olyan iparág, amelyik önmagában, a saját lábán is megáll, mindenféle támogatás nélkül, az a bioetanol. Úgy ítélte meg, hogy ez egy olyan szegmens, amely pozitívan kapcsolódik a többi szektorhoz, elsősorban a mezőgazdasághoz és a környezetvédelemhez. Ezért a legtöbb elfoglaltságát félbehagyva a bioetanol projekttervezéssel kezdett el foglalkozni. 2008 végén már kiválasztásra került egy amerikai technológia, összeállt egy külföldi menedzsment csapat. Én 2009 végén első magyarként kerültem ebbe a csapatba, onnantól kezdve felpörögtek az események, kiválasztásra került a technológia, a kivitelező és 2010 júliusában elindult az építkezés.

Rekordsebességgel, 21 hónap alatt teljesen felépült a gyár, és a próbaüzem is megindult 2012 márciusában. Tehát már majdnem 4 éve üzemelünk, és azóta szinte minden évben volt valamilyen fejlesztés, vagy kapacitásnövekedés, vagy technológiai újítás, de 3,5 év alatt a tulajdonosok ebből még egy fillér osztalékot sem vettek ki. Minden hasznot visszaforgattak.

A tulajdonosi körnek volt egy olyan elképzelése, hogy budapesti központtal 5-6 gyárat épít a régióban. Kettőt Magyarországon, Dunaföldváron és Mohácson, és további hármat Horvátországban, Szerbiában és Romániában. Hogy miért ide? Nagyon egyszerű: mi az amerikai mintát követjük, nem a nyugat-európai etanolgyárak logikáját, üzletmenetét és megközelítését: oda kell építeni a gyárat, ahol az alapanyag van. Magyarország, és a régió rengeteg kukoricát exportál, rengeteg felesleg termelődik ezekben az országokban, de ami még ennél is fontosabb, hogy a növekedési potenciál is sokkal nagyobb ebben a régióban.

Hogyan érintette az uniós megújuló energia rendelet az ágazatot? 

Mint ismeretes, 2009. január elsejétől életbe lépett Európában a Megújuló Energia Direktíva, amely különböző területeken rögzíti a megújuló energiák részarányát, és 2020-ig kitűzött célszámokat ír elő. Eredetileg a közlekedésben 10 százalék volt a célszám, így a célkitűzés az volt, hogy 12 év alatt az európai közlekedésben 10 százalékot megújuló forrásokból kell biztosítani. Minden tagállam készített egy nemzeti megújuló energia cselekvési tervet, amelyben projektálták, hogy ebben a 10-12 évben hogyan fog összeállni az energiamix.

2012 októberében viszont az Európai Bizottság előállt egy javaslattal, hogy ezen a 10 százalékon belül korlátozzuk be az első generációs üzemanyagok arányát 5 százalékban. Ez egy javaslat volt, nem törvény, viszont ez bőven elég volt ahhoz, hogy mind a befektetők, mind a finanszírozó bankok elforduljanak az iparágtól, hiszen amíg bizonytalan a szabályozási környezet, addig senki sem fektet be komolyabb összegeket. 

Ezért állt le a mohácsi beruházásunk is. Mohácson mintegy 3 milliárd forintot költöttünk el engedélyekre, tervekre, építőanyagokra, konkrét kivitelezési munkálatokra, bankokkal tárgyaltunk, már közel voltunk a szerződés aláírásához, amikor mindenki kihátrált a projekt mögül. Ott álltunk 4 év kemény munkájával a hátunk mögött, hatalmas tervekkel, volt olyan külföldi menedzser, aki az egész családjával Budapestre költözött, hiszen ez lett volna a központ, innen indult volna a terjeszkedés, és hirtelen nem tudtuk, hogyan tovább. 

Mik a perspektivák az elkövetkező években? 

A módosító indítványt - amelyet 2012 októberében előterjesztettek - tavaly nyáron fogadták el és 2020-ig tart, az előírt értéket pedig 7 százalékra állították vissza. Nem tudjuk, mi lesz utána. A mi munkánknak és a jövőképünknek nagyon fontos eleme, hogy 2030-ig milyen célokat fog kitűzni az unió, és milyen helyünk lesz a piacon. Tisztában vagyunk vele, hogy ha nem lenne kötelező bekeverési arány, akkor nem lenne ekkora piacunk. Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy a klímavédelem a közlekedés terén mindennél fontosabb, és nem utolsósorban egy olyan sajátos iparágban vagyunk, ahol gyakorlatilag mezőgazdasági cégként működünk, mezőgazdasági alapanyagot dolgozunk fel, és egyenlő mértékben állítunk elő takarmányt és etanolt. 

Az európai folyamatokat nézve a jövőkép a következő 5 évben biztató, de küzdeni kell azért, hogy fennmaradjon a kötelező bekeverés, sőt növekedjen, és a bioüzemanyag továbbra is a klímavédelmi politika része legyen minden országban. Ez a gazdák és az állattartók érdeke is, hiszen a takarmányozási piacra kerül vissza. A gazdatársadalom vesztene a legtöbbet, ha ez nem lenne. 

Éppen ezért figyeljük mély megdöbbenéssel a közelmúltban a hazai szabályozásban végbement változásokat. A bioüzemanyag iparágban ugyanis zajlott egy fél évig tartó egyeztetés a bioüzemanyagok fenntartható bekeverési arányairól, melynek az volt a célja, hogy a kormányzati klímastratégia maradéktalanul megvalósuljon, és az EU felé is teljesíteni tudjuk vállalásainkat. Egy tavaly novemberben beterjesztett rendelettervezet szerint a benzinbe és a gázolajba idén 5,3 százalék, 2017-ben 5,9 százalék, 2018-ban pedig 6,5 százalék bioüzemanyagot kell keverni, ami lépcsőzetes emelést jelent a jelenlegi 4,9 százalékhoz képest. December 8-án azonban megjelent egy kormányrendelet, ami mindezt felülírva a jelenlegi 4,9 százalékkal fagyasztja be a bekeverési arányt a következő 3 évre.
 
A kormány ezzel a lépéssel gyakorlatilag felülírta nemcsak saját klímastratégiáját, de szembement az iparági konszenzussal, illetve a közmegegyezésen alapuló és a Nemzeti Megújuló Energia Cselekvési Tervbe is belefoglalt lépcsőzetes emeléssel is. 

Évente milyen arányban vásárolnak fel hazai kukoricát?

Kizárólag fenntarthatósági igazolással vásárolunk kukoricát kereskedőktől, direktben gazdáktól, rövid- és hosszútávon. Nem akarunk kiszolgáltatottak lenni sem a kereskedőknek, de egy picit nehéz feladatnak érezzük, hogy csak gazdáktól vásároljunk, a hangsúly azon van, hogy minél több kukoricát vásároljunk fel a gazdától, mert ez a jó mindkettőnknek.

A bioetanol mellett a feldolgozáskor úgynevezett DDGS, vagy más néven száraz törköly is keletkezik. Tavaly novemberben nemzetközi szakmai fórumot rendeztek, ahol kutatók mutatták be a jövő takarmányaként emlegetett terméket, ami megoldást is jelenthet az európai takarmányozásban észlelhető fehérjeproblémákra. Mit kell tudnunk a DDGS-ről?

A DDGS (Distillers Dried Grains with Solubles) magyarra fordítva szárított gabonatörköly, aminek az alapanyaga kukorica. Kevéssé ismert, hogy a kukorica feldolgozásával előállított bioetanol nem a folyamat egyetlen terméke, az üzemanyag mellett ugyanis csúcsminőségű takarmány, DDGS is készül. A DDGS olyan magas fehérjetartalmú takarmány alapanyag, amely stabil tápanyag-összetétellel és homogén beltartalommal rendelkezik. Könnyen emészthető és a hazai változata GMO-, illetve antibiotikum-mentes.

Ez a takarmány a kukorica, keményítő nélküli részeit tartalmazza, így a tápanyag mennyisége koncentrálódik a kukoricához viszonyítva. Az összetételét tekintve 30-31 százalék fehérjéből, 10 százalék zsírból, 9 százalék rostból, és nagyjából 3 százalék keményítőből áll. 2012 márciusa óta értékesítjük, a külföldi piacok korlátlanok, Izraeltől Írországig, sőt még Észak-Afrikába is eljutottunk.

A DDGS tehát magas fehérjetartalmú takarmány alapanyagnak számít. Kijelenthetjük azt, hogy a beltartalmi értékeit tekintve felveszi a versenyt a szójával?

Abszolút. A takarmánypiacon olyan hihetetlen fehérjehiány van, hogy évente 30 millió tonna szóját kell behozni Európába. A szójabab fehérjetartalma körülbelül 35 százalék körül alakul, miközben a DDGS fehérjetartalma a 31 százalékot is eléri.

A tapasztalatok szerint akár tejelő, akár húsmarha állományokról beszélünk, a DDGS fogyasztása több tejet és minőségi húst eredményez. Gyakorlatilag mindegyik állatállományban fel lehet használni, a legjobb a tejelőnek, illetve a baromfinak. A haltenyésztésben is perspektivikus lehet, ezért a Halászati Kutató Intézettel, és egy norvég intézettel közösen készítünk egy kutatást, amelyben ezt a kérdést boncolgatjuk.

Említette, hogy külföldön szinte korlátlan piacokon tudják értékesíteni a száraz törkölyt. Mi a helyzet itthon, mennyire keresik a gazdák?

Annak ellenére, hogy már nagyon sok információ elérhető erről, sokan még mindig bizalmatlanok, ami valamennyire érthető is. Egy új iparágról van szó, ami rendkívül gyorsan fejlődik, rengeteg a témában a kutatás, és kiválóak az eredmények. Nagyon leegyszerűsítve: keményítőből többlet van Európában, fehérjéből hiány. Mit csinálunk? A keményítőt gyakorlatilag átalakítjuk egy fehérjekoncentrátummá.

Az állattenyésztők itthon számtalan problémával néznek szembe, a takarmánypiac pedig kifejezetten árérzékeny. Viszont hosszútávon csak az innovációval lehet esélyünk a kitörésre, és a DDGS pontosan ezt képviseli, általa a környezetvédelem és a fenntartható mezőgazdaság káros mellékhatások nélkül kapcsolódik össze. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy minden eddigi vevőnk folyamatosan, megszakítás nélkül vásárol tőlünk, elégedettek a minőséggel és az eredményekkel, ami nekünk a legfontosabb visszajelzés.