Hiába van bőven, már nem kell Európának ez a magyar zöldség: mi változott?

Hiába van bőven, már nem kell Európának ez a magyar zöldség: mi változott?

agrarszektor.hu
Az Európai Unió 30 ezer tonnányi éves tormatermésének közel felét az 1400 hektáron termesztő Magyarország adja. Noha vezetjük a kontinens toplistáját, évről évre egyre bizonytalanabb mind a zöldség, mind pedig az azzal foglalkozó termesztők jövője. Az országos viszonyokról és a magyar tormatermesztés kilátásairól egy kokadi biotermesztő, ifj. Ozsváth István nyilatkozott a HelloVidéknek

Nagy István és Áder János is ott lesz az idei Agrárszektor konferencián!

Az idén először 3 napos konferencián előad többek között Bige László, Gyuricza Csaba, Éder Tamás, Feldman Zsolt, Jakab István, Harsányi Zsolt, Makai Szabolcs, Szabó Levente, Kulik Zoltán, Hollósi Dávid és még sokan mások...

Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!

Hazai földeken az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején kapott nagyobb lendületet a torma kiskerti termesztése, amikor jószerével szinte minden vidéki kertjében akadt néhány tő gyökérzöldség. Népszerűsége az évek előrehaladtával sokat apadt, köszönhetően nagy kézimunkaigényének, tárolási és feldolgozási költségeinek, nem beszélve a fogyasztási kultúránkban játszott csekély szerepéről. Mára a termőterületek 90%-a Hajdú-Bihar megyére, azon belül is tízen-egynéhány településre korlátozódik. 2020-ban 12 ezer tonna mennyiség termett, ennek jelentős részét, több mint 80%-át külföldre, többnyire Németországba, Lengyelországba, Csehországba és az Egyesült Királyságba exportálták, feldolgozatlanul - írta meg a HelloVidék.

Kiszolgáltatva a kézi munkaerőnek

Ifj. Ozsváth István biotermesztő óvatos becslése szerint nagyságrendileg 1000 család érintett a tormatermesztésben, akikhez még hozzáadódik 25-30 ezer hazai (nem beszélve a határon túliakról) idénymunkás, akik részt vesznek az egyes munkafolyamatokban. Hogy érthető legyen, mennyire nagy szüksége van a gazdáknak további szorgos kezekre: az ipari torma esetében (ami a felszedést követően már nem igényel élő munkaerőt) hektáronként 800, míg az osztályozott zöldségnél mindez már 1100-1300 munkaórát jelent, ami függ többek között a terület adottságaitól, az időjárási viszonyoktól, magától a termelőtől és a munkásoktól egyaránt.

A kokadi biotermesztő szerint ha azt nézi az ember, hogy jelenleg a mezőgazdaságban egy gépekkel foglalkozó szervizes cég munkavállalója végzettséggel, szaktudással nettó 1300 forintot, vagy egy nyelvvizsgával rendelkező diplomás kormánytisztviselő 7 év munkaviszony után 1200 forintot keres óránként, addig egy felelősségre nem vonható, szakképesítést nem igénylő munkakörben már nem elégszenek meg az 1000 forint óránkénti bérrel, úgy, hogy sokszor előre felveszik a pénzt, de ledolgozni már nem szeretnék.

Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi idénymunkás generáció nem hasonlítható össze munkamorálban, teljesítményben és precizitásban egy 20 évvel ezelőttivel. Nem mindig volt így, de lassan ott járunk, hogy örüljünk annak, hogy munkát adhatunk nekik

- festett lesújtó képet a kézimunkaerő helyzetéről ifj. Ozsváth István.

Sokan az erős szociális hálónak köszönhetően nincsenek rászorulva a munkára vagy többet szeretnének keresni, így az ehhez képest már a dupláját fizető építőipar elszívóereje hatalmas. A gazdáknak ezért sokszor úgy kell összevadászniuk a földekre a brigádokat, akik az órabér mellett az utaztatásuk megoldását is kívülről várják. Így a gazdák döntéshelyzet elé kerülnek: vagy fogukat összeszorítva tűrnek és reménykednek egy jobb folytatásban, vagy megpróbálkoznak a még igencsak gyerekcipőben járó gépesítéssel, vagy eladják jóval alacsonyabb felvásárlási áron, de kétségkívül kevesebb munkaköltséggel ipari tormaként a termést, netán a magyar felvásárlókat megelőző, külföldről érkező nyerészkedők segítségével adnak túl a hozamon. Mielőtt az ember sorra venné a lehetőségeket, érdemes megvizsgálni, mi kényszeríti a gazdákat évről évre lehetetlenebbnél lehetetlenebb döntések meghozatalára.

Értékesítési nehézségek idehaza és külföldön

A torma felvásárlási árába, hasonlóan a kukoricáéhoz, beletartozik egy úgynevezett kompenzációs felár is, amit más növénykultúrákkal ellentétben itt "beépítenek" az árába, így már a kiindulóhelyzet is zavarosnak mondható ifj. Ozsváth István szerint. A felvásárlók egy része köt "szerződést" a termelőkkel, csak ebben nincs ár, szállítási határidő, minőségi elvárások, csak mennyiség. Véletlenül, mindig úgy alakul, hogy hasonló áron jönnek ki a kereskedők a felvásárlási árakkal szeptemberben. Mondhatni, nincs verseny vagy választási lehetőség, általában 5% alatti különbségek vannak, mindenhol ugyanannyi az ár.

Ha sok a torma, akkor fontosak a minőségi paraméterek és jönnek a levonások, árcsökkentő tényezők. Ha kevés, akkor sorra járják a termelőket, hogy csak adjanak nekik egy keveset. A gazdákat sem kell félteni, valamikor elindul egy szerelvény torma a felvásárlóhoz, de nem érkezik meg, mert útközben eladta másnak jobb áron

- részletezte ifj. Ozsváth István.

A termelő azzal folytatta, hogy a fizetési feltételek, "kedvek" változóak. Van olyan kereskedő, aki azonnal készpénzben vagy utalással fizet, de sok "gyengébb évben", amikor alacsony felvásárlási ár volt, még a fizetést is csak csepegtetve, sok részletben, sőt akadt olyan eset is, amikor egy évvel később kapták meg a termelők. De van ennél rosszabb is, ha valakitől "bizományba" veszik át, mert így csak akkor fizetnek a felvásárlók, ha sikerül eladniuk a torma egy részét. Persze ilyenkor már mindig önköltség alatti árakról lehet beszélni.

A magyar határt átlépve a helyzet pedig tovább bonyolódik: az aktív idegennyelvtudáson kívül ki kell építeni a külkereskedelmi kapcsolatokat, valamint szükséges egy biztos anyagi háttér, megfelelő tárolókapacitás és hűtés a tormának (mivel 5°C fok felett már csírázik, csökken a súlya és megromlik a belső része), nem beszélve a már meglévő és potenciális konkurenciáról. Ezekkel egy kisebb gazdálkodónak lehetetlen harcba szállni.

Visszakanyarodva a hazai vizekre, ifj. Ozsváth István szerint belföldön a határ közelsége miatt az utóbbi években "román nyerészkedők" kezdték borzolni a kedélyeket, akik mindenféle hivatalos dokumentum nélkül napi 50-100 mázsa tormát juttattak ki az országból az augusztusi-szeptemberi időszakban, beelőzve ezzel a hazai kereskedőket. Ez kezdetben biztos, azonnali, adómentes jövedelmet jelentett a gazdáknak, valamint a felvásárlók sem bánták, mert jellemzően a gyengébb minőségű tormát utaztatták át a határon. 2019-ben azonban már mindkét fél tagjai másképp látták a helyzetet.

Fellendült az üzlet, már napi több kamionnyit is eltüntettek tavalyelőtt, először mindig egy kicsit jobb áron, mint a magyar felvásárlók (akiknek már rögtön nem tetszett a helyzet, kevesebb áru magasabb áron). 2020-ban viszont, amit tettek, felháborító volt. Több termelőnél 5% előleget otthagyva felszedették a tormát, majd mondvacsinált indokokkal (egyik héten túl nagy, másik héten ugyanaz a torma túl kicsi) időt húztak a 25°C-os melegben, csökkent a torma súlya, és mert a magyar kereskedők még nem vásároltak, muszáj volt eladni nekik nem egyszer 220-250 forintért - osztotta meg a HelloVidékkel a legkirívóbb eseteket a kokadi gazdálkodó.

A gépesítés nehézségei

A 2009 óta oltalom alatt álló, eredetmegjelölést kapott hajdúsági torma termesztésének kulcsa a 90-120 cm széles, 30-50 cm magas bakhátban rejlik, melyet eddig kézi munkaerővel palántáztak, ami hektáronként nem kevesebb, mint 30-40 ezer tövet jelent. Ezt voltak képesek kiváltani a leleményes gazdák egy gépi "rakógéppel", amellyel ifj. Ozsváth István szerint bár kevésbé szabályozható a tőtáv, és néha kicsit meggörbül a torma feje, de sokkal jobban tömörít, és 6-10 ember munkáját képes kiváltani. Teljesen itt se tűnik el az emberi munka, 1-2 főre így is szükség van, akik behelyezik a dugványokat a földbe, de az ezzel járó költségek néhány hektár után megtérülnek.

A sorközművelés és a trágyázás évek óta gépesített munkafolyamatok, azonban a betakarítás és a fejelés (kibújt palánták hajtásválogatása, ritkítása) esetében a mai napig kiválthatatlan az élő munkaerő. Utóbbit a kokadi biotermesztő a robot technológiák bevonásával látja megoldhatónak, amely azonban se nem rentábilis, se nem hozzáférhető az ezzel foglalkozó mezőgazdászonak, míg előbbinél bár voltak próbálkozások, azok rendre kudarcba fulladtak. A feldolgozás, hacsak nem ipari tormáról van szó, aminek pusztán a tetejét kell levágni, szintén rettentő nagy élőmunkaerő-igényes folyamat, mert mind a "csonkolást" (oldalgyökerek letörése), mind a "koronázást" (felső zöld rész levágása), mind pedig a 4-5 méret szerinti osztályokba soroláshoz szükség van az idénymunkásokra. Egy mondat erejéig pedig arról se szabad megfeledkezni, hogyha minden munkafolyamat gépesíthető lenne, azzal ezrek megélhetése lehetetlenedne el egyik napról a másikra.

A koronavírus és a torma

Ifj. Ozsváth István szerint a tavalyi koronavírussal sújtott évet megelőzően két jobb szezont zárhattak a termelők. Ezen és a 2019-es csapadékban kedvező éven felbuzdulva sok úgynevezett "beugró", szakmán kívülről érkező ember vágott bele profitszerzés reményében a termesztésbe, így 2020-ban túltermelést generáltak. Ennek ellenére a tavalyi évben a torma mind egy szálig elfogyott, nem sokkal az önköltségi ár felett, mindent felforgató vírushelyzet ide, 10-20%-os túltermelés oda.

A kokadi biotermesztő szerint egy-egy évet sok minden befolyásol. Például tavaly nemcsak a kereskedők hibáztak, hanem a termelők is, méghozzá hatalmasat. Elég nehéz drágábban értékesíteni egy árut külföldön, ha tudják, hogy itt önköltség körüliek az árak. Pont a legkisebb termelők hergelték egymást a közösségi médiában, kirakva a településtáblák nevei alá, hogy "300 Ft-ért nem adunk tormát".

Ha egy ilyen megjelenik a világhálón, azt külföldön is látni fogják, akkor pedig hiába próbál emelni az áron a hazai kereskedő, nem fog tudni. Ez öngól volt

- idézett fel egy esetet ifj Ozsváth István.

Az Ozsváth-Agro Kft. tulajdonosa mindemellett pozitív jelként értékelte, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter idén elkezdett foglalkozni a tormatermesztést érintő kérdésekkel, noha egyelőre csak az egyik féllel, a kereskedőkkel folytattak megbeszéléseket. Az interjú elkészültét követően, július 20-án látott napvilágot az az Agrárminisztérium, pontosabban Nagy István által adott nyilatkozat, miszerint a továbbiakban kötelezővé teszik tormavásárláskor a kereskedők és a termelők közti szerződés megköttetését, amely tartalmazza a pontos feltételeket, így védve a gazdákat az utólagos kellemetlen meglepetésektől. A hírről az Agrárszektor is beszámolt. Ennek elmulasztása esetén augusztus 1-jét követően 10 ezertől 50 millió forintig terjedően szabhatnak ki bírságot, így remélhetőleg a tormában utazók a jövőben nagyobb védelmet fognak élvezni.

Foggal-körömmel… de megéri?

A kokadi termesztő szerint a tormatermesztők kezdetektől való kiszolgáltatottsága ellenére a hajdúsági gazdák hozzászoktak a növény jelentette bizonytalansághoz, azonban ugyanez az utánuk következő generációkról már nehezen mondható el. A '90-es évek óta megszűnt kutatás-fejlesztés sem fest túl fényes jövőt a magyar gyökérzöldségnek, amely egyre kitettebb az invazív kártevőknek és betegségeknek.

Szinte nincs tiszta fajtájú torma, általában valamilyen keverékről beszélünk, nagy részben dán fajtával. Ezáltal belterjes lett a termelés, nőttek a beltartalmi problémák, felszaporodnak a kártevők, kórokozók

- részletezte ifj. Ozsváth István a kutatás és fejlesztés égető szükségét.

13 hektárnyi torma birtokosaként a kokadi gazda megjegyezte, még kitartanak, viszont rövid távú változás nélkül könnyen lehet, hogy a kordonos uborka vagy a paprika sorsára jut a növény, ha kontinens első termelők vagyunk benne, ha nem. Hiába jók a termőhelyi adottságok és van meg a kellő szaktudásunk, termesztési hagyományaink, ha közben ilyen ütemben csökken a kézi munkaerő, 8-10%-kal nőnek éves szinten a termesztési költségek, mindemellett pedig a mostani gazdák utód híján kiöregednek, sokkal közelebb lehet a vége, mint azt gondolni mernénk. A kérdés már csak az, hogyan lehet elodázni a történet befejezését?

A legegyszerűbb valamilyen termelői integráció, TÉSZ lenne. Jelenleg is vannak működő TÉSZ-ek, de mind kereskedői tulajdonban. Sajnos eljutottunk abba a világba, ahol az emberek még családon belül sem tudnak kiegyezni egymással sok esetben, nemhogy tíz, száz vagy akár ezer gazdálkodó. Így egy ötlet marad, egy "védett ár", amellyel mind a gazdálkodók, mind a kereskedők tudnak tervezni, amit vagy a mindenkori önköltség bizonyos százalékában kellene meghatározni, vagy pár évente a növekvő költségekhez igazítani.

Mit lehetne még tenni? Behatárolnák a termelők körét hasonlóan a dohánykvótához, racionalizálva a termelést. Ez egy nagyon vékony mezsgye, amit óvatosan kell kezelni, ki és mi alapján (talán előző 10 év termelési adatai) döntheti el, hogy ki, mikor, mennyit termelhet. A témát egy mondatban ekképp tudnám összefoglalni: a magyar tormára szükség van, de a magyar gazdáknak is szüksége van a tormára?

- zárta gondolatait egy elgondolkodtató kérdéssel a kokadi biotermesztő.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?