Az ízeltlábúak drasztikus mértékben fogyatkoznak az egész világon. Ez rengeteg, régiónként eltérő okra vezethető vissza, de sok esetben az élőhelyeket megváltoztató emberi tevékenység is szerepet játszik ebben. A legeltetett területeken ilyen káros emberi beavatkozás a legeltetett állatok féreghajtó, például ivermektin hatóanyag-tartalmú szerekkel történő kezelése, amelyeket nagyon sok helyen alkalmaznak. Ezek a szerek a környezetbe kijutva károsíthatják a helyi élővilágot. A HUN-REN ÖK Life for Bugs and Birds kutatási projektje e veszély csökkentését tűzte ki célul.

A projekt fő célja, hogy kidolgozza, megvalósítsa és elterjessze a rovar- és madárbarát legeltetés módszereit. A legeltetett állatokat kora tavasszal kihajtják a legelőre, így a trágyájuk révén a féreghajtó szerek is kijutnak oda. A trágyába belepetéznek a trágyabogarak, vagy elhajtják a ganéjtúrók, a féreghajtó pedig elpusztítja a petéiket vagy a kikelő lárváikat. Egyértelműen kimutatható, hogy az ivermektinnel kezelt állatok legeltetésével az ízeltlábúak állománya - a szaporulat hiányában - mindössze öt év alatt akár harmadával-felével is csökkenhet

- hangsúlyozta Lengyel Szabolcs.

E probléma kiküszöbölése érdekében meg kell akadályozni az ivermektinek kijutását a természetbe. Ennek legegyszerűbb módja az lenne, ha beszüntetnék e hatóanyag használatát az állattartásban. Ez azonban irreális elvárás a jelenlegi helyzetben, hiszen nagyon hatékony szerről van szó, amely nélkül szinte elképzelhetetlen a modern és gazdaságilag fenntartható állattartás. Ezért az ökológusoknak olyan módszereket kell találniuk, amelyek révén együtt lehet élni az ivermektin állategészségügyi használatával, miközben biztosítható a természetes élővilág megóvása is.

Azonban már az ivermektinkezelés időzítésének változtatásával is sokat lehet tenni a környezetszennyezés csökkentése érdekében. A szer ugyanis viszonylag gyorsan, hat hét alatt lebomlik és kiürül az állat szervezetéből, így ha a legeltetési szezont hat héttel megelőzően vagy a szezon után, behajtáskor (például novemberben) kezelik vele az állatokat, akkor a legeltetés idején nem fognak féreghajtó szert üríteni a trágyájukkal.

A HUN-REN ÖK munkatársai által vizsgált legelőterületen is vannak olyan gazdálkodók, akik a novemberi behajtás után kezelik ivermektinnel az állatállományt. Így az állatok nem viszik be a téli szállásra a legelőn összeszedett parazitákat, viszont amikor következő tavasszal újra kihajtják őket a legelőre, már „tiszták” lesznek, tehát nem ürítenek ivermektint.

Ez jól mutatja, hogy már kis változtatásokkal is jelentős természetvédelmi előny érhető el, hiszen a legyek, bogarak és más ízeltlábú fajok igen fontos szerepet játszanak a trágya lebontásában. A rovarok lyukakat fúrnak a trágyába, ezzel megnövelik a felületét, így biztosítva teret a lebontó baktériumoknak. Tehát ha nincs rovarközösség a legelőn, a trágya lebontása is ellehetetlenülhet. Az ivermektines állatok legelőin előfordul, hogy az előző évi trágya még a következő tavasszal is kint van a területen, ami jelentősen rontja a legelő értékét

- folytatta Lengyel Szabolcs.

Ez bizonyítja, hogy a gazdálkodóknak is elemi érdeke, hogy egészséges maradjon a legelő rovarközössége. A rovarbarát legeltetés kidolgozása során az ökológusok pontosan ezt a célt igyekeznek megvalósítani. A projekt immár két éve tart, és a vizsgált területen, a Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozó, Harta és Akasztó között található Miklapusztán már elindult a rovarbarát legeltetés. A magterületen juhlegeltetés folyik, jelenleg mintegy háromszáz anyajuh tartásával. A terület északi részén kiépült a legeltetési infrastruktúra: felépült a nyári juhszállás és a hozzá kapcsolódó pásztorszállás. Július vége óta itt folyamatosan legeltetnek.

A kutatási projekt nemcsak a legeltetés rovarközösségekre gyakorolt hatását, hanem a rovarokat fogyasztó madárállományok folyamatait is vizsgálja, kiemelt hangsúlyt helyezve négy partimadár-fajra: a széki lilére, a gulipánra, az ugartyúkra és a gólyatöcsre. Lengyel Szabolcs szerint a program nagy eredménye, hogy

az ivermektinmentes magterületen hosszú évek óta most először fészkelt széki lile. A két pár sikeresen ki is keltette tojásaikat, igaz később a fiókákat elpusztították a dolmányos varjak. Ettől függetlenül, mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy az általunk előkezelt, szarvasmarhával legeltetett, illetve kaszált magterületen jelentek meg ismét e madarak.

A vizsgált legelők más területein konvencionális legeltetés zajlik, vagyis az állatoknál ivermektint és más féreghajtó szereket is használnak. E területeken az ökológusok az áttelelés kezdetét megelőzően mesterséges élőhelyeket - például farakásokat, trágyakupacokat és rovarhoteleket - alakítottak ki az ízeltlábúak számára, ahol azok elbújhatnak, szaporodhatnak és táplálkozhatnak. A kutatók azt remélik, hogy e mesterséges élőhelyek elősegítik majd a rovarok áttelelését, illetve jövő évi szaporodásukat.