Március 19-én jön a tavasz meghatározó agráreseménye: Agrárium 2025
A rendezvény célja, hogy áttekintse mindazokat a fontos támogatási, szabályozási, finanszírozási, piaci és jövedelmezőségi változásokat, illetve kilátásokat, amelyek döntően meghatározzák az agrárgazdasági vállalkozások egész éves eredményes gazdasági/üzleti tevékenységeit.
Kistermelők, őstermelők és fiatal gazdák 50% kedvezménnyel regisztrálhatnak a rendezvényre!
A Pilisi Parkerdő által kezelt erdőkben évi 30-35 millió látogató fordul meg, fenntart sokezer kilométernyi turista- és sokszáz kilométernyi kerékpárutat, erdei szálláshelyeket működtet, kilátókat és más természetközeli turisztikai attrakciókat fejleszt és üzemeltet. Szerteágazó ökoturisztikai tevékenysége és szolgáltatásai mellett azonban legfontosabb és elsődleges küldetése az általa kezelt 65 ezer hektár állami tulajdonú erdő megőrzése és gyarapítása - írja közleményében a parkerdő.
Szakmai eredmények, természetvédelem és városi erdők
Amit szeretnék kiemelni, hogy tavaly a Pilisi Parkerdő által kezelt erdőkben 260 ezer köbméter folyónövedék keletkezett, viszont csak nagyjából 160 ezer köbméter kitermelését végeztük el, ami lakossági tűzifaként, illetve faipari alapanyagként hasznosult. A mindenkori folyónövedék most is meghaladja a kitermelt mennyiséget, így az erdők átlagos élőfakészlete jelentősen gyarapodik, ez pedig többlet szénmegkötést eredményez. Az elmúlt évben tehát még hatékonyabbá tudtuk tenni Budapest és agglomerációjának klímavédelmi zöld infrastruktúráját. A kitermelt faanyagban egyre jelentősebb az örökerdőkben termelt faanyag aránya. Ez azért jó hír, mert az örökerdő erdőművelési mód folyamatos erdőborítást biztosít, ami fokozottabban járul hozzá az erdők változó klímához való alkalmazkodásához
- mutatott rá Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója.
A Parkerdő által alkalmazott természetközeli erdőgazdálkodási módszereknek köszönhetően a hagyományos erdőfelújítási munkák csaknem 3000 hektárnyi területén a csemeték 62 %-a természetes úton, az idős anyafákról származó magokból eredt meg. Az erdőfelújítás alatt álló terület maradék 38%-án magvetés, csemeteültetés, illetve sarjaztatás útján keletkezett csemeték alkotják a fiatal állományt. 2024-ben e területen belül nagyjából 170 hektáron Parkerdő összesen közel 800 ezer darab facsemetét ültetett és 28 ezer kilogramm kocsánytalan tölgy és csertölgy makkot használt fel az erdők felújításához.
Vállalkozási munkák keretében országszerte több, mint 200 községhatárban dolgoztak a parkerdő szakemberei, ahol több mint 600.000 db új fát és cserjét ültettek és mintegy 1 millió faegyed ápolását látták el.
2024-ben is számos természetvédelmi programot valósított meg, illetve természetvédelmi programban vett részt a Pilisi Parkerdő. A Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal és három szlovák partnerrel közösen az EU LIFE endemic PANALP projektje keretében öt endemikus növényfaj védelme érdekében már négy éve folyik egy szakmai projekt, amelyben a Parkerdő az általa kezelt területeken két, kopárokon honos faj védelmi munkáit végzi. Fontos része a programnak a magyarföldi husáng (Ferula sadleriana) élőhelyeit megzavaró emberi hatás mérséklése, ugyanis e védett faj világállományának közel 50%-a a Pilis-tetőn található.
A Pilisi Parkerdő 2024-ben több fővárosi kerülettel (II., IV., IX., X., XVI., XVIII., XXI. ) is együttműködve folytatta három éve elindított Városierdő-fejlesztési Programját, amelynek legfontosabb célja a budapesti erdők ökológiai értéknövelése és klímaadaptációja.
A Városierdő-fejlesztési Program kiindulópontja annak tudatosítása, hogy egyedül nem megy. A budapesti erdők előtt álló, a klímaváltozás és a nagyvárosi terhelés miatt álló kihívásokat a Parkerdő nem fogja tudni egyedül megoldani. A szakmai kompetenciánk és az elkötelezettségünk adott, azonban ahhoz, hogy ezek az erdők hosszú távon megmaradjanak, anyagi erőforrásokra, azaz összefogásra van szükség. Szerencsére egyre több felelősen gondolkodó és cselekvő önkormányzat, civil szervezet és vállalat válik a Városierdő-fejlesztési Program támogató partnerévé, s a munkát jövőre is folytatjuk, amelynek egyik lépése a Parkerdő vállalati együttműködéseket és támogatásokat motiváló, úgynevezett „Zöld étlapjának” megalkotása volt
- foglalta össze Reinitz Gábor vezérigazgató.