Változott a felhívás: mentességet kap rengeteg gazda itthon

Változott a felhívás: mentességet kap rengeteg gazda itthon

agrarszektor.hu
Mint ismeretes az AKG-ban támogatott gazdálkodóknak a kötelezettségvállalás időszaka alatt legalább egyszer kötelező képzésen kell részt vennie kivéve, ha azt a támogatási kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül már teljesítette. Most az agrártárca kibővítette a képzés alóli mentesség körét, módosult tehát az „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés” című felhívás.

Már csak néhány napig jelentkezhet a Portfolio agrárdíjaira!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Az Agrárminisztérium által kiadott közlemény kibővítette a képzés alóli mentesség körét, miszerint mentesülnek a kötelező képzés alól azon támogatásban résztvevő gazdálkodók is, akik számára a felhívás alapján kiadott első Támogatói Okirata nem került kézbesítésre 2024. június 30. napjáig - írja a NAK. Ugyanezen mentesség vonatkozik a kötelezettség átvállaló vonatkozásában is, azaz azon kötelezettségátvállalóknak sem kell a képzésen megjelenniük, akik számára a felhívás alapján kiadott első Támogatói Okirata nem került kézbesítésre 2024. június 30. napjáig. A Szankciós táblázat a felhívással összhangban módosult.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. szeptember 14. 05:59
Hello vidék  |  2024. szeptember 14. 07:02