Már csak néhány napig jelentkezhet a Portfolio agrárdíjaira!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 22-ig!
A dél-ukrajnai Prometey cégcsoport, amelynek még a háború alatt is sikerült megtartania több mint 1200 alkalmazottjának munkahelyét, most kénytelen csökkenteni a dolgozói létszámát, és 28 gabonasilójából hármat bezárnak - közölte a vállalat. A Prometey hozzátéve, hogy a háború alatt 7 silót vesztettek el, és 2000 hektárnyi földterületük volt megszállás alatt. A cégcsoport ugyanis több mint 20 ezer hektár földet művel, amely főként Ukrajna déli részén található - írta meg a Reuters. Elena Zinovieva, a vállalkozás üzletfejlesztési osztály vezetője a hét elején jelentette be, hogy az orosz-ukrán háború harmadik éve elérte a Prometeyt is.
A vállalat közleményéből az is kiderül, hogy ezen a nyáron leginkább a déli régiókat sújtotta a rekordmeleg és az aszály ezen, emiatt pedig jelentős terméskieséssel kellett számolniuk. A Prometey nagy reményeket fűzött az idei jó terméshez, de csalódniuk kellett, mivel 2024 nyara Ukrajnában az elmúlt 100 év legmelegebb nyara volt. A vállalat azt is közölte, hogy a szójabab, a lencse és a napraforgó betakarítása, amelyeket mintegy 7000 hektáron vetettek, a száraz nyár miatt rendkívül alacsony volt.
A nehéz körülmények ellenére a Prometey agrárholding továbbra is küzd a túlélésért. Ha azonban a helyzet nem változik hamarosan, a vállalatnak radikális döntéseket kell hoznia, hogy megmentse vállalkozását
- olvasható a cégcsoport közleményében.