Nagyobb verseny, kevesebb pénz? - Ezekre kell felkészülniük a gazdáknak

agrarszektor.hu
Erősödő versenyre és csökkenő támogatásokra számíthatnak a gazdák 2020 után, ezért érdemes kihasználni a jelenlegi Vidékfejlesztési Program (VP) forrásait - hangzott el a Portfolio és agrárszektor.hu közös rendezvényén, az első Nyugat-magyarországi Agrárfórumon. A konferencia az idén huszadik alkalommal megrendezett Pápai Agrárexpo elsőszámú szakmai programjaként kiemelt figyelmet szentelt az élelmiszeripari ágazat és a húsipar kérdéseinek, de az agrárszektor finanszírozási lehetőségei, és az energiahatékonyság növelése is fókuszba kerültek az eseményen.

A VP-ben meghirdetett csaknem 1300 milliárd forintos forrás több mint 60 százaléka már megnyílt és hozzáférhetővé vált a magyar gazdák számára - emelte ki Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára nyitóelőadásában. Az uniós források hatékony felhasználása azért is fontos, mert 2020 után várhatóan jelentősen csökkennek a támogatások, és a gazdáknak az egyre erősödő versenyben kell helytállniuk.

Mezei Dávid hozzátette: az AKG első köre lezárult, a második körben a kormány 25 milliárd forintot szán az állattenyésztési, 15 milliárdot pedig a kertészeti és szőlészeti ágazat támogatására. Régiós kiemeléseket nem tervezünk, az Európai Bizottság ugyanis ezt a lehetőséget kizárta, így egy-egy pályázati felhívást nem szűkíthetünk le egy-egy területre - fogalmazott a helyettes államtitkár.

Mind az állattenyésztőknek, mind a kertészeknek és az élelmiszeriparnak szánt felhívásokra igaz, hogy a pályázatoknak komoly feltételeknek kell megfelelniük. A VP-ből kimaradó, elsősorban középméretű élelmiszeripari vállalkozásoknak a GINOP forrásokból különítettek el 100 milliárd forint, célzott támogatást - mutatott rá Mezei Dávid.

A konferencia első szekcióbeszélgetésének szereplői a VP forrásait, és az idei pályázati dömping lehetőségeit járták körbe. Harsányi Zsolt, az Axiál Kft. tulajdonosa és ügyvezetője elmondta, hogy idén a traktoreladások volumene az előző év hasonló időszakához viszonyítva felére csökkent. A gépkereskedelemben, a pályázatokkal ellentétben nem tapasztalunk dömpinget, a nagyobb traktorokra és kombájnokra nem lehet pályázni - mondta Harsányi Zsolt.

Kormos Csaba, az FHB Bank ügyvezető igazgatója úgy véli, hogy a gazdáknak nemcsak a vissza nem térítendő támogatásokban kellene gondolkodniuk,

jelenleg ugyanis olyan kedvező együttállás figyelhető meg a támogatási és a finanszírozási oldalon is, amellyel mostanában nem nagyon találkozhattak a szektor szereplői.

Úgy vélem, hogy a bankszektor kifejezetten támogatja az agráriumot - tette hozzá a szakember.


Máhr András, a MOSZ főtitkár helyettese elmondta: a sertéspiacon és a tejpiacon is komoly válság tapasztalható, ezért jelenleg a hatékony, versenyképes mezőgazdaság támogatása lenne a legfontosabb cél. Szerinte a legsúlyosabb problémákkal az állattenyésztési ágazatok néznek szembe. Harsányi Zsolt szerint már egy enyhe növekedés elindult a sertésáraknál, de a hazai tejpiaci válságot a hazai fogyasztás ösztönzésével lehetne megoldani.

 

Fórián Zoltán szerint az állattenyésztésben tapasztalható nehézségek nemzetközi árhatásokról is függnek. A nyerstej vonatkozásában az exportárak még mindig alacsonyabbak, mint a belföldi árak, ez pedig növeli a hazai túlkínálatot - mutatott rá Fórián Zoltán.

Hozzátette: a magyar tejágazat gyengeségeit sokszor a feldolgozóipar modernizációs problémáira lehet visszavezetni, a feldolgozóipar fejlesztése ezért kiemelt szerepet kell, hogy kapjon. Az állattenyésztők közül ezért érezhetik többen is azt, hogy a többi ágazat nem kapott ennyi forrást. Vannak még kihasználatlan lehetőségeink, és ebben nagy szerepe lesz a feldolgozóipar fejlesztésének és a marketingnek is. Tejtermelésben az európai átlagot hozzuk, és jó hatékonysági mutatók mellett tudunk termelni, viszont a feldolgozás és az élelmiszeripari háttér nagyon gyenge. ezért a VP forrásainak átcsoportosítása sem kizárt a jövőben - mutatott rá Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke.

Máhr András szerint, ha túl sokszor módosulnak a VP pályázatai, az elbizonytalaníthatja a gazdákat. A túl sok módosítás azért sem ügyfélbarát, mert a változtatások számának növekedése növeli a hibázás lehetőségét. Úgy véli, hogy az elkövetkező évek legnagyobb kihívása a mezőgazdaságban a hatékonyság és a versenyképesség növelése lesz.

Fókuszban a fenntartható mezőgazdaság

A jelenlegi uniós költségvetési ciklusban a versenyképesség növelésén túl a fenntartható mezőgazdaság támogatása is kiemelt szerepet kapott. A tagországoknak 2020-ra legalább 20 százalékra kell növelniük a megújuló energiák használatának arányát. Magyarországon jelenleg ez az érték 14,9 százalék körül alakul - mondta el Göbl Erik az E.ON KKV szegmens szakértője.

A szakértő az előadásában bemutatta az E.ON csoport komplex energetikai megoldásait. Az áramon és gázon kívül az úgynevezett Solar programot, az e-mobilitást és a Lux világosítás korszerűsítési programot is bevezette a cég. Göbl Erik szerint az E.ON elkötelezett a megújuló energiaforrások terén ezért a magyarországi energiaszolgáltatók között elsőként indította el a Solar Programot, amellyel napelemcellák telepítésével teszi fenntarthatóbbá az energiagazdálkodást. A program a nagyvállalatoknak és a lakossági ügyfeleknek is elérhető.

Göbl Erik elmondta: a vállalat az elektromos autózás elterjedését is támogatja, ezért az e-mobilitás program keretén belül első körben a Bécs-Budapest, illetve a Balaton-Budapest stratégiai útvonalak mentén telepítettek elektromos töltőket, tavaly pedig Győrben, Szolnokon és Debrecenben hoztak létre úgynevezett villámtöltő állomásokat.

Vida József a B3 Takarék Szövetkezet elnök-ügyvezetője az önerő-finanszírozás és az állami hitelprogramok lehetőségeiről is beszélt. Szerinte az agráriumot felkészült szakemberekkel, kedvező konstrukciókkal kell támogatni, és egyénre szabottan kell kezelni a mezőgazdasági ügyfeleket.

A gazdák gyakran élnek a támogatás előfinanszírozás lehetőségével, amelyben a finanszírozási arány a várható támogatás 80 százaléka, de akár száz százalékos finanszírozás is lehetséges.

A konferencián külön szekcióban foglalkoztak az élelmiszeripar fejlesztési lehetőségeivel. Madarász András, a Goodwill Consulting Kft. értékesítési igazgatója szerint az előző uniós költségvetési ciklushoz viszonyítva több lényeges változás is életbe lépett, például most már online kell benyújtani a pályázati kérelmeket, és a közbeszerzési törvény is változott. A VP pályázatait nem normatív, érkezési alapon, hanem pontozással bírálják el.

Nagyobb vállalkozásoknak inkább kutatás-fejlesztési pályázatokon érdemes gondolkodniuk, a középvállalkozások pedig a GINOP kiírásai között keresgélhetnek. Nem mindegy, hogy milyen pályázati konstrukciót választ a termelő, mivel a jogosultak köre eléggé behatárolt - tette hozzá Madarász András.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 3. 17:44