Tízezreket nyerhetnek most a magyar fiatalok: iskolásoknak hirdettek versenyt

Tízezreket nyerhetnek most a magyar fiatalok: iskolásoknak hirdettek versenyt

agrarszektor.hu
“Megnézem ezt magamnak!" címmel projektkészítési pályázatot hirdet 10-15 éves tanulók számára a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A köztestület ezzel is szeretné közelebb vinni az agráriumot a pályaválasztás előtt álló gyerekekhez.

A NAK által kiírt pályázat keretében a tanulók az érdeklődésüknek és a lehetőségüknek megfelelően találhatnak ki egy-egy agrár, élelmiszeripari szakmához kapcsolódó projektet. Így például saját ágyás, kiskert, balkonkert létesítését, édesség, sajt, lekvár, befőtt készítését stb. Ezen felül ismerős, szomszéd, rokon munkáján keresztül is belefolyhatnak egy-egy tevékenységbe.

A kész "pályamű" mellett a "projektdokumentációnak" a folyamatot és a fejlődést is be kell mutatnia. A dokumentációnak tartalmaznia kell az adott tevékenység választásának indoklását, az adott szakmáról-tevékenységről tanultakat, a tapasztaltakat, az új ismereteket, a megszerzett tudás leírását. Továbbá jövőképet az adott szakmában, egyéb ötleteket, terveket, illetve a létrehozott termékkel kapcsolatos terveket. Azaz például, ha zöldségeket termeszt valaki, azt is ki kell fejtenie, mit tervez velük, milyen ötlete van a felhasználásukra.

Elbírálási szempont továbbá, hogy a pályázó milyen mély ismeretanyagot gyűjtött a részvétel alatt, mennyire volt kreatív a pályázata, a felhasznált anyagokban vagy az előállított termékek vonatkozásában milyen újító gondolatai jelennek meg. A pályázati felhívás ezen a linken érhető el. A választható agrárszakmákról és a hozzájuk tartozó szakmairányokról további ötletadó információk itt találhatóak.

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. november 22., elbírálásukra november 30-ig kerül sor. A beérkező pályázatok közül a legjobb 8 kerül díjazásra. Az 1. helyezett 50 ezer forint értékű, a 2. 35 ezer forint értékű, a 3. 25 ezer forint értékű, a 4-8. helyezett 10 ezer forint értékű ajándékutalványt kap.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 3. 17:44