Az RWA Magyarország Kft. ismét megrendezte évindító szakmai rendezvénysorozatát idén „Tavaszi aktualitások a növénytermesztésben” címmel. A rendezvény különlegessége az interaktív formátum volt, amely lehetőséget biztosított a szakértőknek, köztük az RWA partnercégei képviselőinek, hogy ne csupán előadásokat tartsanak, hanem közvetlenül bevonják a gazdákat is. A résztvevők megoszthatták a helyi kihívásaikat, amelyekre célzott, komplex megoldásokat kaptak.
A rendezvények során részletes információk hangzottak el a vetőmagpiac jelenlegi helyzetéről, a legújabb tápanyagutánpótlási stratégiákról, valamint a tavaszi növényvédelmi és szántóföldi technológiai ajánlatokról. Külön figyelmet kapott a kukorica toxinproblémája, amely ágazati szintű kihívás, és melynek kezeléséhez komplex megközelítés szükséges: a megfelelő vetőmagválasztás, tápanyagutánpótlás és korszerű növényvédelmi technológiák alkalmazása. A rendezvénysorozat országszerte 8 helyszínen zajlott. Munkatársunk a botykapeterdi rendezvényen vett részt.

Cserági Máté, az RWA nyugat-magyarországi értékesítési vezetője ismertette a vállalat célkitűzéseit és működését. Mint mondta, a cég elkötelezett amellett, hogy a gazdálkodókat egységbe kovácsolja, közösséget építsen, és olyan szakmai találkozókat szervezzen, amelyek segítenek az agrárszereplőknek az aktuális kihívások kezelésében. Az esemény célja a partnercégekkel közösen a 2025-ös év sikeres elindításához szükséges legfontosabb információk összegzése, a legfrissebb növénytermesztési trendek, innovációk és termékportfólió bemutatása, valamint a helyi gazdák egyedi problémáinak megértése és megoldása.
Fenntartható fejlődés és piaci stabilitás
Az RWA Magyarország Kft. 29 éve van jelen a magyar agrárpiacon, anyavállalata támogatásával pedig egy erős nemzetközi gazdálkodói közösség része. A vállalat tevékenységi köre kiterjed a vetőmag-nemesítésre, a növényvédőszer-kereskedelemre, a műtrágyapiacra és a terménykereskedelemre is. Célja, hogy teljeskörű piaci megoldásokat biztosítson, segítse a gazdákat a legjobb döntések meghozatalában, valamint pénzügyileg is előnyös, fenntartható megoldásokat nyújthasson.
A vállalat kiemelt figyelmet fordít az agronómiai tanácsadásra, amelynek keretében szakértői táblaszintű termesztéstechnológiai ajánlásokkal segítik a termelőket. Emellett rugalmas finanszírozási megoldásokat is kínálnak, így a halasztott fizetés és a terményalapú finanszírozás hozzájárulhat a gazdálkodás stabilitásához.
A fenntartható növényvédelmi technológiák iránti növekvő igényre válaszul az RWA AG a Biohelp GmbH-val közösen létrehozta a Biohelp Internationalt, amely innovatív biológiai növényvédelmi megoldásokat fejleszt. Ezek a fenntartható technológiák már Magyarországon is elérhetők, különösen a biotermesztéssel foglalkozó gazdálkodók számára.
Mi teszi egyedivé az RWA-t?

Fodor Elizabet, az RWA Magyarország Kft. vetőmag portfólió menedzsere kiemelte, hogy a cég egyedülálló integrátor a hazai piacon, saját nemesítő telepekkel és vetőmag portfólióval. Két nemesítő teleppel - gleisdorfi és az edelhofi - rendelkezik A gleisdorfi telep nevéhez fűződik – G-SEED márkanévvel – a tavaszi vetésűek között a kukorica hibridek, a szója fajták, és legújabban két napraforgó hibrid előállítása. A G-SEED nemesítő telep több mint hatvanéves tapasztalattal és szakértelemmel bír, és kiváló nemesítő csapat áll mögötte. A tavaszi vetőmag-portfólió, a szója, kukorica és napraforgó mellett, olajtök vetőmaggal is bővül, folyamatosan a legkorszerűbb technológiai fejlesztéseket alkalmazva.
Kukorica, szója és napraforgó kínálat
Az RWA széles kukorica portfóliót kínál minden éréscsoportban. A Vasari (FAO 260-280) kiváló stressztűrő képességgel és gyors vízleadással bír, az Ajowan (FAO 350-370) intenzív körülmények között rekordtermésre képes. A Conil (FAO 360-380) szárazságtűrő, míg az új Orinoco (FAO 370-390) jól alkalmazkodik a változó környezethez. A Gloriett (FAO 380-410) erős termésstabilitása miatt ajánlott a gazdálkodóknak.
Az RWA saját G-SEED márkás szójavetőmagokat is kínál, köztük az új Ezra fajtát. Napraforgó portfóliójában a MAS Seeds hibridek mellett az új Magic CLP és a Titan SU elérhető el.
Dél-Dunántúli fókusz
Fodor Elizabet a kukorica vetőmagra helyezte a hangsúlyt a dél-dunántúli régióban, a korai 400-as éréscsoporttól a késői érésűig. Négy jól ismert kukorica hibridet és egy újdonságot javasolt a régióra (Gloriett, Elbrus, Persic, Sumeric, PAYKAN). A korábbi értékesítés alapján a régiós nagy kedvenc az SUMERIC, ami évek nagyon jól teljesített. Elizabet kiemelte a szója vetőmag szerepét is ebben a régióban. A kereslet iránta kiemelkedő, a készlet már szezon elején elfogyott.
Növényvédő szer, termény és műtrágya üzletágak

Hideg Dominika, az RWA növényvédő szer üzletágvezetője előadásában a növényvédelem előtt álló új kihívásokat és azok lehetséges megoldásait ismertette. Kiemelte, hogy az éghajlatváltozás hatására egyes trópusi gombabetegségek, például a Macrophomina phaseolina, egyre északabbra terjednek, miközben a tárolási betegségek és az aflatoxin-probléma is egyre nagyobb gondot okoz a gazdálkodóknak. Emellett kitért az EU-s szabályozások miatt kivont hatóanyagok pótlására, valamint a környezettudatos, nem engedélyköteles növényvédelmi megoldásokra.

Sulyok Balázs, az RWA Magyarország Kft. tradere előadásában a terménypiaci aktualitásokat és kilátásokat ismertette a résztvevőkkel.

Szabó János, a cég műtrágya üzletágvezetője hangsúlyozta, hogy az RWA Magyarország Kft-nek kereskedő szerepe van a műtrágya-feldolgozás területén. Szoros együttműködésben dolgozik olyan gyártókkal, akik prémium minőségű és innovatív termékeket gyártanak a gazdálkodók számára. Az AltoTerra Kft. új NEOTEC terméke például forradalmasítja a tartamhatású nitrogén műtrágyákat.
Régi alapanyag, új technológia
Tóth Gergő, az AltoTerra műtrágya üzletág vezetője a karbamid alapú műtrágyák technológiai fejlesztéséről beszélt. Kiemelte, hogy vállalatuk speciális kezeléssel kiküszöbölte a hagyományos savanyító és gázosító hatásokat, így a termék vetéskor és fejtrágyaként is hatékonyan alkalmazható. A granulált forma könnyű kijuttatást biztosít, miközben a szokásos dózis akár felére csökkenthető.
Hangsúlyozta, hogy a gazdálkodóknak érdemes optimalizálniuk az inputanyagokat. Baranya és Somogy vármegyékben az UTEC és NEOTECH 46 inhibitoros karbamid 6–8 hetes tartamhatást nyújt, míg a LUMINO PRO NPK műtrágya biopolimer bevonata 4 hónapos foszfor-utánpótlást biztosít. Ezekkel a termékekkel a hektáronkénti dózis akár 50%-kal csökkenthető a termésminőség romlása nélkül.
A vállalat javasolja, hogy a gazdák kisebb parcellákon teszteljék a technológiát, és figyeljenek a talaj tápanyag-ellátottságára, különösen a foszfor szintjére.
Megoldás minden növényvédelmi kihívásra
Az FMC Baranya vármegyei területi szakmérnöke, Tóth Máté bemutatta a legújabb gyomirtó és rovarölő technológiákat, kiemelve az új termékeket és azok előnyeit.
A tavaszi gyomirtáshoz az Aurora® Gold csomagot ajánlják a veronika- és violafajok ellen, míg a Granstar® Super 50 SX® későbbi gyomirtásra is alkalmas. Az új Granstar® SuperStar LQM® gyors felszívódású, hatékony vékony levelű gyomok ellen.
A rovarölő szerek közül kiemelte a Divam® Pro piretroid alapú rovarölőt, valamint a Coragen® 20 SC készítményt, amely a kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke elleni védekezésben segít. A Diniro® Flex terbutilazin-mentes csomag hatékony magról kelő és évelő gyomok ellen.
A napraforgó-gyomirtásban az S-metolaklór kivonása után a Successor® 600 lett az egyik legfontosabb kelés előtti alternatíva, míg az Express™ 50 SX® az Express®-toleráns hibridekhez ajánlott. Az őszi gabonák regenerálására a RhizoMagic™ lombtrágyát javasolják.
A cukorrépa gyomirtásához 2025-ben szükséghelyzeti engedéllyel lesz elérhető a Safari® 50 DF gyomirtó szer. Az FMC Arc™ farm intelligence applikációval segíti a kártevők elleni védekezés időzítését.
Trópusi betegségek fenyegetik a termést
Gyöngyösi Zsolt, a Hechta Kft. növényvédelmi szakmérnöke szerint a száraz, meleg időjárás kedvezett a trópusi növénybetegségek terjedésének Tolna és Baranya megyében. Különösen a napraforgót és a kukoricát érintette a hamuszürke szárkorhadás (Makrofomina) és az Aspergillus flavus okozta csőrothadás, amelyek terméskiesést és szennyeződést okoztak.
Megoldásként bemutatta a Hechta Talajőr Amalgerol® Protect Pack-ot, amely Bacillus subtilis baktériumtörzzsel védi a növényeket, valamint a Tigra® mikrobiológiai készítményt, amely Trichoderma asperellum T1 törzzsel hatékony a Sclerotinia és Makrofomina ellen.
Az Amalgerol® hatékonyságát is kiemelte, amely búzában, burgonyában, zöldség- és gyümölcskultúrákban is bizonyított. A Hechta Kft. főterméke az agrárökológiai programban is elismerést nyert, így támogatási pontokat is ér.

RWA Magyarország Kft., 9141 Ikrény, Lesvár major, 06-21/210-400 | info@rwa.hu
(x)