Tuti tippek nem csak kezdőknek: így lehet bőséges a baracktermés
A metszés alapvető jelentőségű a fa egészsége és a megfelelő terméshozam szempontjából.
A metszés alapvető jelentőségű a fa egészsége és a megfelelő terméshozam szempontjából.
Innovatív megoldások és pozitív jövőkép a magyar mezőgazdaságban
Magyar idő szerint csütörtökön 10 óra 01 perckor a Nap közvetlenül az Egyenlítő fölé ért, így kezdetét vette a csillagászati tavasz az északi féltekén.
Az idei tavaszi ültetés során a legkisebb, 400 lélekszám alatti települések kapnak fákat, összesen 455 helyszínen 4550 darabot ültetnek e
2025-ben is az átlagosnál korábban kezdődött a rügyfakadás és a virágzás számos gyümölcsfaj esetében.
Folyamatosan monitorozni kell az állományokat, mert a kórokozók súlyos veszteséget okozhatnak.
Lehűlés kezdődik, északnyugaton már most 8-10 fokkal hidegebb a levegő, mint tegnap.
Azt mondják a kukorica a takarmányok királya, a lucerna pedig a királynője
A hazai lepkék tényleg érzik már, hogy mikor lehet vége a télnek Magyarországon?
Tavasszal rengeteg gyönyörű virág nyílik itthon is, azonban sok közülük védett lehet, ezért tilos leszedni!
A tavaszi tőzikék általában február vége felé kezdenek virágozni Magyarországon.
Bár még hideg van, a tavasz első jelei már mutatkoznak, a napok egyre hosszabbak, a földben szunnyadó magok és virághagymák lassan életre kelnek.
A főváros és környékén 10-14 fokkal enyhébb reggel köszöntött be a tegnapihoz képest.
A 2023-as tavaszi őzszámlálásnál már azt tapasztalták, hogy jelentős őztörzsállomány-csökkenés történt a vármegyében.
Az eddig elérhető adatok alapján 1 254 000 hektáron takarítottak be idén búzát, rozsot, zabot és tavaszi, valamint őszi árpát.
A forrást az említett országok azon mezőgazdasági termelőinek kártalanítására szánják.
Számos olyan zöldség és virágos növény létezik, melyeket még szeptemberben érdemes elvetni.
Franciaországban az augusztusi szőlőbor előzetes termésbecslés alapján a gazdák várakozásaihoz képest kisebb lesz a terméskiesés.
A betakarítási szezon a kiemelkedően meleg tavaszi és koranyári időjárás miatt a megszokotthoz képest két héttel korábban kezdődött.
A metszésről hallva sokaknak csak a téli – tavaszi metszés jut eszébe, de a nyári zöldmetszés egyes gyümölcsfajok esetében még hangsúlyosabb.
Égetően nagy szükség van a fiatalításra a magyar és az európai mezőgazdaságban is.
Körülbelül 35-40 éve még nagy kuriózum volt hazánkban a banán, majd a téli időszakok rendszeresen kapható gyümölcsévé vált.
A biodinamikus gazdálkodás figyelembe veszi a holdfázisokat, és bár több része tudományosan nem megmagyarázható, mégis működik.
Az Állatorvostudományi Egyetem rektora elmondta: a száj- és körömfájás nem gyógyítható és komoly fájdalmakkal jár az állatoknak.
A mezőgazdasági szektor képviselői szerint a tervezett új kikötői díjak súlyosan veszélyeztetik az amerikai gazdaságot.
Megújult a közkedvelt starter műtrágya, a Corn Starter Pro
A kukorica növény mérete, termésének mennyisége és minősége a rendelkezésre álló víztől, tápanyagtól és fénytől függ, amit a szántóföldön lévő gyomok korlátozhatnak.
Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke.
A Gyulahús Kft. Gyulai Pokol szalámija kiérdemelte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, bizonyítva a tradicionális gyártás kiválóságát.