2017-ben összesen majdnem 2 milliárd élő disznó, kecske, szarvasmarha, csirke és bárány kelt útra közúti járművön, vonaton, hajón vagy repülőn, hogy néhány órás vagy akár hat hétnél is hosszabb, zsúfolt zötykölődés után egy másik országban vágják le, írta meg a 444.hu. Azért választja egyre több élelmiszeripari cég az élőállat-exportot, mert sokkal olcsóbb így szállítani az állatokat, mint a belőlük készült termékeket mozgatni, ugyanis ezek többségét hűteni kell ahhoz, hogy friss maradjon. Az élőállatok szállításának körülményei ellen a környezet- és állatvédelmi aktivisták is gyakran tiltakoznak, de mellettük több állatorvos és járványügyi szakember is arra figyelmeztet, hogy ez a szektor óriási közegészségügyi kockázatot jelent a Föld szinte minden lakójára nézve.

Jeroen Dewulf, a Belgiumban lévő Ghenti Egyetem állatorvosa a Guardiannek azt mondta, a veszély jól látszik az afrikai sertéspestis terjedésén is, a vírus ugyanis emberi beavatkozás nélkül valószínűleg nem jutott volna el a nyugat-európai államok legtöbbjébe. A szakértő szerint rengeteg fertőzési forrás van az életünkben, de az új betegségek nagy távolságokba terjedését semmi nem segíti annyira, mint az élőállatok szállítása, így ahogyan tovább bővül ez a szektor, úgy válik egyre kockázatosabbá is.

David McIver, a Metabiota nevű biotecnológiai cég szakértője szerint a sertésinfluenzából is lehetett volna sokkal nagyobb probléma, hiszen az emberek és a disznók immunrendszere nem különbözik olyan nagyon, hogy elképzelhetetlen legyen a vírus egy új változatának állatról emberre is könnyű terjedése. McIver a Nipah-vírust is kiemelte példaként. Az agyvelőgyulladást okozó vírust 1998-ban mutatták ki először, nevét pedig a malajziai településről kapta, ahonnan ered. A vírus azután jelent meg, hogy Malajziában egyre többen kezdtek disznót tartani érintetlenebb esőerdei vidékeken is. Ezek az állatok feltehetően olyan gyümölcsöket is megettek az erdőkben, amikbe korábban denevérek is beleharaptak, a denevérek nyálától pedig megfertőződtek a sertések, miattuk pedig az emberek is. A vírus első megjelenésekor 105 ember halt meg, és rengeteg disznót kellett kényszerből elpusztítani, hogy megfékezhető legyen a betegség terjedése.

Szintén nagy sajtóvisszhangot kapott a 90-es években a kergemarhakór és annak emberi megfelelője, a Creutzfeldt-Jakob-szindróma egy variánsa, ami miatt az Európai Unió tagállamaiba (kevés kivételtől eltekintve) 1996-tól 2006-ig tilos volt brit marhát exportálni. Ez az esetet is tanulmányozta az a 2015-ös tanulmány, ami megállapította, hogy "az élőállat-kereskedelem hatékony módja az állatbetegségek létrehívásának, fenntartásának és terjesztésének, amint azt mutatja például a száj- és körömfájás különböző törzseinek megjelenése Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsiában, valamint a szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalmának terjedése Ománban és Kanadában fertőzött szarvasmarhák behozatalának köszönhetően".

Dirk Pfeiffer, a Hong Kong-i Városi Egyetem professzora a Guardiannek nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy a fertőzési kockázat nem ugyanakkora a világ minden pontján, ugyanis a nyugati államok többségében a szigorú állategészségügyi előírások általában elegendőek arra, hogy a saját állatállományukat megóvják a fertőző betegségek terjedésétől, így probléma inkább az alacsonyabb jövedelmű, kiterjedt állategészségügyi megfigyelőrendszerrel nem rendelkező államokban jelentkezik. Ezt a kijelentést persze valamelyest cáfolja az, ahogyan a sertéspestis letarolta több európai állam, köztük Magyarország sertésállományának komoly hányadát 2019-ben, de az is igaz, hogy az EU-tagállamokban a hatóságok gyors és határozott fellépése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a vírust nagyjából kordában tudtuk tartani. Pfeiffer professzor az állatok szállítása kapcsán Kínát emelte ki, ahol rendszeresen utaztatnak élőállatokat nagyobb távolságokba is, hogy a városi piacokon, frissen vágva adják el a húsukat. A piacokon eladott, frissen vágott hús jelentős része azonban nem ellenőrzött, ezért a feltételezések szerint egy ilyen városi húspiacon jelent meg a 11 millió lakosú Vuhan városban az a koronavírus is, amivel az utóbbi hetekben már több ezer ember került kapcsolatba a Távol-Keleten.

A Nemzetközi Állategészségügyi Szervezet (OIE) működtet egy ilyen esetekre megalkotott jelzőrendszert, a Guardiannek nyilatkozó szakértők szerint azonban ez szükségszerűen lassabb, mint ahogyan a fertőzések mozognak a világban az élőállat-szállítmányokkal. Ráadásul a szervezet nagyban támaszkodik a helyi állategészségügyi hatóságokra az információszerzésben, ezek viszont sokszor - akár felsőbb utasításra - igyekeznek eltitkolni az új fertőzéseket, és házon belül fellépni a betegségekkel szemben, ugyanis ha kiderül, hogy fertőzött lehet a helyi állatállomány, az komoly gazdasági visszaesést hozhat az állattenyésztőknél és az adott állam egész élelmiszeriparában az ilyenkor előírt szigorú nemzetközi kereskedelmi korlátozások miatt.