Az európai őz ellési ideje alapvetően május végére, június elejére datálható. A suta általában egy, kettő vagy ritkán esetben három gidának ad életet. Ez az alomszám legfőképpen az élőhelyi adottságoktól függ. Hiszen ha megfelelő mennyiségű táplálék, és a gidák felneveléséhez szükséges feltételek fennállnak, nagyobb eséllyel hord ki több magzatot.

Az őz szaporodására, életvitelére számos különleges folyamat jellemző. Ez az a vad, ami legtöbbször kerül a természetjárók szeme elé. Amelyet sajnos még mindig sokan összekevernek a szarvassal, vagy tévhitek alapján úgy gondolják, hogy az őz valójában a „kis szarvas” vagy a szarvas „nőivarú egyede”. Nem! Az őz az emlősök osztályának párosujjú patások rendjébe, a szarvasfélék családjába tartozó, különálló faj.

Kezdjük az elején. A szaporodási időszak, az úgynevezett üzekedés július közepétől egészen augusztus közepéig is eltarthat. Ez leginkább az időjárástól függ, hiszen ez befolyásolja a szaporodási ciklus kezdetét, és úgy összeségében a menetét. Általában a fiatalabb suták később, míg az idősebb suták előbb kezdik meg az üzekedést. Az őzek, a legtöbb állathoz hasonlóan poligám életet élnek. A bakok az agancstisztítással egyidőben territóriumokat foglalnak, melyet időről időre jól behatárolhatóan megjelölnek. Többek között szaganyagokkal, melyek a homlokmirigy, a hátsó lábak csánk- és ujjmirigyeiben termelődnek. A territórium adottságai jól mutatják, hogy milyen képességű bak foglalja el. Az erősek a tagolt, táplálékban gazdag, jó adottságokkal rendelkező revíreket választják, és védik azokat a vetélytársaiktól.

Ezeket a területeket keresik fel az ivarzó suták. A bak ettől kezdve néhány napig terelgeti a sutát, majd amikor az már hajlandó párosodni vele, megtörténik a borítás. Az, aki ezidőtájt kimegy a természetbe, gyakran láthat kergetőző párokat. A bak ekkor körbe-körbe hajtja a sutát, ameddig az meg nem adja magát. Ezeket a 10-20 méter átmérőjű köröket nevezi a vadásznyelv boszorkány- vagy ördöggyűrűnek. A többszöri borítást követően a bak másik sutát keres, és mindaddig így megy ez, ameddig a párzási időszak véget nem ér. Egy üzekedés során akár 5-6 sutát is megtermékenyített egy ereje teljében lévő, jó képességű bak. Ezért a vadásztatás során érdemes az üzekedés elmúltával meglövetni az ilyen bakokat, hogy legyen esélyük örökíteni. Ez persze gazdasági és egyéb szempontok okán egészen másként szokott alakulni. Az alapidőszakon kívül lehetséges úgynevezett rejtett üzekedés, amikor a kései üzekedésű suták vagy a korai érésű gidák ivarzanak.

A suták legmagasabb arányban nagyjából 5 éves korukban vemhesülnek. Azok a nőivarú egyedek, amelyek a mezei élőhelyeken élnek sokkal jobb arányban nevelnek több vehemet, mint azok, akik az erdei élőhelyeket részesítik előnyben. Ez valószínűleg a hasznos, felvehető táplálékmennyiségnek köszönhető. A vemhességének egyik különleges momentuma a nyugvó peteállapot, szaknyelven diapauza. A párosujjú patások közül csak az őznél áll fenn ez a jelenség. Ez azt jelenti, hogy a megtermékenyült és osztódásnak induló petesejt megáll a fejlődésben a hólyagcsíra állapotot elérve. A diapauza ideje alatt a sárgatest vagy sárgatestek aktívak, de a hormontermelés nagyon alacsony szinten stagnál. Nagyjából november végéig, december elejéig ebben az állapotban marad, majd hormonhatásra újra fejlődni kezd a magzat. Tehát összeségében nagyjából hat hónpig tart a tényleges magzatnevelés. A petesejt nagyjából 150 napig nyugalomban van. A vemhesség összideje tehát 10 hónap. Ebből több, mint 4-5 hónapot tesz ki a diapauza.

Az ellés idejéhez közeledve a suta már hetekkel azelőtt kiválasztja a megfelelő ellőhelyet. Ahol legfőbb szempontok közé tartozik a biztonságot nyújtó takarás és a legkevesebb zavarás. Előnyben részesíti éppen ezért a magas növényzetet, az erdőszegélyeket és a termesztett növénykultúrákat. Elléskor a suta elfogyasztja a magzatburkokat, és nyalogatással tisztítja meg kicsinyeit, akik nagyjából 1 kilogrammos testtömeggel jönnek a világra. Rejtőzködésüket segíti a különleges pettyes szőrzetük, amely az idő előre haladtával elhalványul és homogénné válik. Ezt követően az egészséges gidák lábra állnak és szopni kezdenek. Nagyjából két hetes korától kezdve követni kezdi az anyját. De mivel a sutának a megfelelő tejtermeléshez tápanyagot és folyadékot kell magához vennie abban a két hétben is, ezért szükség van rá, hogy néha magára hagyja a gidát. Ezt elfektetésnek nevezik. Ilyenkor a gida, akinek még a mirigyei nem bocsátanak ki különösebb szaganyagokat, mozdulatlanul fekszik mindaddig, ameddig az anyja vissza nem tér.

Ez az a helyzet, amikor a természetjárók vagy póráz nélkül sétáltatott kutyáik gyakran találkozhatnak elbújtatott gidákkal. Tévesen, de sokan hiszik azt, hogy a gida ekkor sérült, beteg, vagy magányos. Ez azonban nem igaz, egyszerűen csak működnek nála az ösztönök. Nagyon fontos, hogy ebben az időszakban is TILOS a gidát megfogni, megsimogatni. Mert, ha a visszatérő suta megérzi rajta az ember szagát, akkor nem fogadja el többé és a szaporulat gyakorlatilag éhen fog halni. A mesterséges keretek között történő felnevelés pedig nagyon ritkán jár sikerrel, tehát gyakorlatilag a túlélésének az egyetlen esélye az, ha ott hagyjuk úgy, ahogyan találtuk. Ha mégis a kutya, a gyermek vagy bárki gondatlanul megfogdosta, szólni kell a területileg illetékes vadászatra jogosultnak. Ekkor majd a szakember eldönti mi a legjobb megoldás a gida számára. Téveszme az, hogy a „gonosz” vadászok kilőtték az anyját, és azért van egyedül. Hibás feltételezés ez azért, mert a vadászható vadfajok vadászata úgynevezett vadászati idények alapján szabályozva van. Amelyeket a szaporodási, ellési, fialási, fészekrakási időszakokat figyelembe véve határoznak meg. Tehát, hacsak nem orvvadászatról beszélünk, nincs a sutákra vadászati engedély ebben az időszakban.

Abban az esetben, ha a természetjáró elfektetett, magányosnak hitt gidával találkozik, mindenképp békén kell hagyni. Ezzel nagyvalószínűséggel biztosítja azt, hogy az anyja sikerrel felnevelje őt.