Március 19-én jön a tavasz meghatározó agráreseménye: Agrárium 2025
A rendezvény célja, hogy áttekintse mindazokat a fontos támogatási, szabályozási, finanszírozási, piaci és jövedelmezőségi változásokat, illetve kilátásokat, amelyek döntően meghatározzák az agrárgazdasági vállalkozások egész éves eredményes gazdasági/üzleti tevékenységeit.
Kistermelők, őstermelők és fiatal gazdák 50% kedvezménnyel regisztrálhatnak a rendezvényre!
Európa-szerte megfigyelhető folyamat a vadon élő állatok megjelenése a városokban, és ebben a vörös rókák élen járnak, hiszen képesek a városi területeken is sikeresen megélni, emellett jól alkalmazkodnak az urbanizált környezethez - tájékoztatta az Agrárszektort a Nébih. Kiemelték, a rókák és például olyan vadállatok, mint a vaddisznók megjelenése a lakott területeken egyre gyakoribb, és olyan tendencia, amelyre érdemes hosszútávon felkészülni, Budapesten és más városokban is évre évre egyre többször tűnnek fel.
A rókák általában véletlenül keverednek a városba, és egy részüknek ez a véget is jelenti, más részük azonban megtanul túlélni a városban és nem tér vissza a vadonba, hanem tartósan megtelepszik, és szaporodik is az urbanizált környezetben. Az ilyen rókák kölykei már a városokban születnek, városi rókaként nőnek fel, nem a vadonhoz, hanem a városhoz szocializálódtak, itt tudnak túlélni.
Ne etessük a rókákat!
A rókák éjszakai állatok, tehát leginkább alkonyatkor és éjszaka aktívak, ilyenkor találkozhatunk velük mi is - közölte a hatóság lapunkkal. Hozzátették, általában nem agresszívek, nem támadnak, inkább elkerülik az embereket, de előfordulhat, hogy ha éhesek vagy ha már megszokták az emberek közelségét, netalán, ha még etetik is őket, kevésbé tartanak tőlük. A városokban sok helyen az egészséges rókák is rendkívül barátságosnak tűnnek, így sajnos van, aki táplálékot ad nekik, az pedig ha a róka az étellel köti össze az embert, komoly problémát jelent. Ezért szándékosan soha ne etessük ezeket az állatokat, tartsuk lezárva a kukákat, és ne hagyjunk kint élelmiszerhulladékot.
Fontos tudatosítani, hogy a róka vadállat, kiszámíthatatlan, számos betegséget terjeszthet, ezért a velük való kontaktust maximálisan kerülni kell. Ne etessük, ne próbáljuk megfogni, megsimogatni őket. A békés együttélés jegyében, és mind a rókák, mind a saját és háziállataink érdekében jobb, ha kölcsönösen tartunk egymástól, és elkerüljük a másikat.
Az ember és a háziállataink védelme szempontjából fontos, hogy rendszeresen oltassuk be a kutyákat és lehetőleg a macskákat is veszettség ellen. A veszettség elleni immunizálással megvédhetjük állatainkat és megelőzhetjük az ember megbetegedését is - hangsúlyozta a Nébih.
Kell félnünk attól, hogy veszett rókával találkozunk?
Magyarországon az 1992 óta zajlóróka vakcinázási program eredményeképpen a 2018-2021 közötti időszakban nem fordult elő veszettség, ezért az Európai Unió 2021 áprilisában hivatalosan elismerte hazánk veszettségmentes státuszát - árulta el lapunknak a hatóság. Ugyanakkor keleti szomszédainknál még mindig jelen van a veszettség, ami folyamatos kockázatot jelent a betegséggel való újrafertőződés tekintetében. 2022-ben Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, az ukrán és román határ közelében ismét megjelent a betegség Magyarországon, és azóta 38 veszettségesetet - 24 róka, 7 kutya, 3 macska és 3 szarvasmarha - állapított meg a Nébih házi- és vadon élő állatokban. A betegség ismételt megjelenése miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye elvesztette veszettségtől mentes státuszát, de az ország többi része továbbra is mentes maradt.
Emiatt a veszett rókával találkozás esélye országos szinten nagyon alacsony, a magyar-román-ukrán hármashatár számít kockázatos területnek.
A hatóság hangsúlyozta, 2022-ben a háború miatt Ukrajnában nem történt meg a helyi rókaállomány csalétekvakcinával történő, orális immunizálása. Mivel a róka- és a vadállomány természetes úton is vándorol, és a veszettséggel megfertőződött, idegrendszeri tünetekben szenvedő, rendellenesen viselkedő vadállatok nagy távolságokat megtéve a fertőzést továbbadhatják, ezért várható volt, hogy a veszettség előbb-utóbb megjelenik a környező országokban, így Magyarországon is.
Milyen egy veszett róka?
A veszettség egy heveny, agy- és gerincvelőgyulladással járó, vírusos betegség, ennek megfelelően a legtöbb esetben valamilyen idegrendszeri tünet alakul ki a beteg állatban. A betegség a tünetek megjelenését követően gyorsan lezajlik és általában a beteg állat elpusztulásához vezet.
A veszett rókák viselkedése megváltozik, elveszítik természetes félénkségüket és óvatosságukat az emberekkel szemben (látszólag „megszelídül az állat”), nem menekülnek előlük, hagyják magukat néhány lépésre megközelíteni vagy akár megfogni. Ugyanakkor sokkhatásra ez az állapot dühöngésbe válthat át.
A veszett állatok a rókák egészéges egyedeire nem jellemző viselkedésformákat mutatnak: nappal is aktívak, holott éjszakai állatok, és embert, kutyákat vagy nagytestű háziállatokat támadhatnak meg. Esetenként görcsrohamok (csillagvizsgáló fejtartás, állkapocs csattogtatás) vagy bénulás (például lógó állkapocs) figyelhető meg náluk - közölte a Nébih.
Ezt tedd és ezt NE tedd, ha veszett rókával találkozol
Ha veszettnek tűnő rókával találkozunk, maradjunk nyugodtak, kerüljük a hirtelen mozdulatokat, és ne fussunk el, mert ezek támadásra ingerelhetik az állatot. Ne próbáljuk megfogni, és ne provokáljuk a rókát. Lassan, óvatosan távolodjunk el az állattól és értesítsük a területi vadászati hatóságot, továbbá elhullott vagy tüneteket mutató róka esetében a Nébih ZöldSzáma (+36-80-263-244) is hívható. Ha lehetséges, fel kell jegyezni, és bejelentéskor át kell adni az észlelés helyének GPS koordinátáit - hívta fel a figyelmet a hatóság.
Ugyanakkor fontos megjegyezni azt is, hogy manapság gyakran találkozni rókákkal városi lakókörnyezetben is, mivel a biztosabb és kényelmesebb táplálékforrás elérésére a rókák jól alkalmazkodnak az emberi környezethez. A lakott területeken élő rókák megszokják az emberi környezetet, sokszor nem félnek az embertől, ami önmagában még nem jelenti azt, hogy veszettek lennének. Azonban az egészséges róka nem engedi közel magához az embert, és ha nem is esik kétségbe a látványunktól, igyekszik elkerülni a találkozást.