A ragadós száj- és körömfájás vírust először március elején azonosította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen, Győr-Moson-Sopron vármegyében, ahol 1400 marhát kellett leölni. A friss információk szerint tovább terjedt a vírus hazánkban és március 26-án a Mosonmagyaróvár mellett elhelyezkedő Levélen diagnosztizálták ismét a betegséget, ahol 2300 állat kényszerleölésére lesz szükség.
A vírus legnagyobb veszélye, hogy elképesztően gyorsan terjed közvetlenül, de akár közvetve is ruhán, mezőgazdasági járművön vagy csomagoláson keresztül, sőt akár a szél is tudja hordozni az érintett terület 50 km-es körzetében. Ráadásul az ellenállóképessége is magas, ugyanis a vírus szerves anyagban, nedves és hűvös környezetben hosszabb ideig fertőzőképes marad. Trágyában hetekig, fagyasztott húskészítményben, tejporban hónapokig, levált szaruban pedig évekig is túlél.
Mi várható a húsmarhák exportpiacán?
A szarvasmarhák többnyire aeroszolizált vírussal fertőződnek, amelyet szájon vagy orron keresztül lélegeznek be, de a bőr vagy nyálkahártya sérülésein keresztüli fertőződés is előfordulhat. A húsmarhák esetében a vírushordozás akár 3 évig is eltarthat, ezért a fertőzésen átesett állatok mindig potenciális fertőzési forrást jelentenek. A ragadós száj- és körömfájás járvány kitörése miatt Magyarország elveszítette a nemzetközi szervezeteknél nyilvántartott eddigi mentes státuszát, melynek következtében exportpiacunk jelentősen szűkült. Több ország is importkorlátozást vezetett be a hazánkból származó élőállatokra és termékekre vonatkozóan.
Az EU-s országokat és a harmadik országokat meg kell különböztetni, hiszen az unión belüli termék, illetve élőállat mozgatást rövidebb időn belül engedélyezni fogják, és erre kötelezhetik azokat az országokat is, akik ennek ellenállnak. A harmadik országba való piacra jutás egy nehezebb dolog, ott országonként kell ugyanúgy meghatározni, hogy ki, mikor és mit enged be, ez egy agrárdiplomáciai kérdés is lesz
– fogalmazott a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületének ügyvezetője.
A szakember elmondta, ha minél hamarabb lecseng idehaza és a szomszédban a vírushelyzet, akkor az idő múlása a magyar gazdák malmára hajthatja a vizet. Hozzátette, hogy a szarvasmarha szempontjából Törökország nagyon meghatározó, akik azonban lezárták előttünk az értékesítési lehetőségeket. A húsmarha szempontjából a nyár vége és az ősz kiemelt időszak az export területén, akkora pedig remélhetőleg a vírus lecseng. Kaltenecker Endre arról is beszélt, hogy az extenzív vagy félextenzív tartási módnak milyen előnyei és hátrányai lehetnek a vírus idején.
Annak ellenére, hogy tudjuk, hogy ez a járvány terjed vadakkal való érintkezéssel, és a legelőkön lévő állatok találkozhatnak vadakkal, leginkább az emberi figyelmetlenség, vagy pedig a járműveken való találkozás jelenti a legnagyobb veszélyt. Bizonyos esetekben a kockázat kint a legelőn talán még kisebb is, mint egy zárt telepen.
Mekkora veszélyben van a kevés egyedszámot számláló mangalica ágazat?
A járványügyi kockázat számottevően csökkenthető a sertésállomány levágásával, amit a korlátozott területen március 31-ig kell megtennie a gazdáknak. A fertőzés főként fertőzött takarmány fogyasztásával, fertőzött állatokkal való érintkezéssel vagy fertőzött helyiségek használatával történik, az aeroszol fertőzés, ami a szarvasmarhákra jellemző, itt ritkább. A lappangási idő rövidebb, általában 2-3 nap. A betegség kezdetén láz, levertség és étvágytalanság figyelhető meg. Jellegzetes tünet a lábvégeken kialakuló hólyagképződés, különösen a pataszélen, az ujjak közötti területeken és a fattyú csülkökön.
A sertések családjába tartozó mangalicáknál azért lehet különösen fájó és veszélyes egy esetleges újabb hazai kitörés, mert összesen 10 ezer mangalicakoca van Magyarországon 140 családi gazdaságban, jellemzően 40-50 kocás családi gazdasági méretben. Tehát ez nem olyan, mint egy nyugat-európai sertésfajta, ahol tízezrével is ki lehetne irtani őket, ugyanis idehaza ennyi van, tehát a kihalás veszélye is fennállhat. Ugyanakkor ennek megvan az előnye is, amiről a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke beszélt:
Annyiban szerencsés a helyzet, hogy ez a tízezer állat elszórva van az ország teljes területén. Tehát, hogyha Győr-Moson-Sopron vármegyében lett, volna olyan mangalicaállomány, amit ki kellett volna írtani, akkor az nyilván nem érintette volna csak a töredékét a telepeknek. Az állománynak a nagy része a Dunától keletre van, a legnagyobb tenyészetek pedig a Tiszántúlon.
Nem szabad elfelejteni, hogy a magyar sertéstenyésztés 2018-tól együtt él az afrikai sertéspestis vírusának a veszélyével. Tóth Péter elmondta, hogy nagyon komoly hatósági, egyesületi, és állatorvosi együttműködés keretében sikerült elérni, hogy ez a betegség nem terjedt át a házisertésekre. Tehát Magyarország egy ASP-járványban már jól vizsgázott, meg tudta védeni a sertéstelepeket és a mangalicatelepeket is. Ez azért fontos, mert a sertéstenyésztők számára a most bevezetett állategészségügyi intézkedések nem sokkszerűek és nem újak, így ezekhez nagyon könnyen tudnak alkalmazkodni.
A RSzKF magyar megjelenése után az EU-n belüli piacokon volt egy hetes megtorpanás leginkább Románia irányába. A keleti szomszédunk önkorlátozó módon a bejelentés után egy hétig nem vásárolt magyar sertéshúst, de aztán feloldották a szabályozást. A harmadik országokban a mangalicahús jellemzően csak néhány helyen van jelen, mert az afrikai sertéspestis miatt 2018-ban minket már eleve kitiltottak Japánból, Kínából, Koreából, Kanadából és az Egyesült Államokból is. Mindössze Hongkong, és Szingapúr városállamokban lehet mangalicatermékeket venni. Jelenleg pedig Szingapúr az, amely korlátozta a bevitelét a magyar hústermékeknek és ezeken egy 90 napos tiltás van. A szakember arról is beszélt, hogy a hazai mangalicahúst továbbra is keresik a fogyasztók és nem keltett különösebb pánikot a nemrég megjelenő járvány.
Idehaza egy nagyon fontos szempont az, hogy a vevők nagy része ismeri a termelőt is. Nagyon nagy mennyisége a mangalicatermékeknek, direktben kel el, azaz egyenesen a termelőtől kerül a fogyasztóhoz. Őket ismerik, nézik, ilyen értelemben itt van egy bizalom, így ezek a vevők nem álltak el a vásárlástól, sokkal inkább aggódnak és támogatóan lépnek fel a szektor megvédéséért.
A magyar tenyésztőknek az okozná a legnagyobb problémát, hogyha Szlovákiából ismét átterjedne a vírus, és az EU-s piacok is bezárnák előttünk a kapukat, hiszen a mangalica árbevételének egy jelentős része a spanyolországi sonkaeladásoktól függ – zárta gondolatait a szakértő.