Akkora a baj, hogy elrendelték a vaddisznók kilövését ebben a térségben

Akkora a baj, hogy elrendelték a vaddisznók kilövését ebben a térségben

agrarszektor.hu
Az afrikai sertéspestis (ASP) továbbra is terjed Észak-Spanyolországban. A vaddisznókban kimutatott fertőzés immár Barcelona közigazgatási körzetét is elérte, ezért a katalán kormány 12 ezer állat kilövését rendelte el a járvány megfékezése érdekében - számolt be a pigprogress.net.

A legfrissebb adatok szerint 11 új esetet jelentettek, valamennyit Barcelona körzetéből. Ezzel a fertőzött vaddisznók száma 216-ról 227-re emelkedett. Vallès Occidental és Baix Llobregat után Barcelona a harmadik körzet, ahol ASP-fertőzött vaddisznókat találtak. Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) adatai alapján a fertőzés barcelonai megjelenése nem a vírus nagyobb földrajzi ugrásának köszönhető, sokkal inkább a kanyargós körzethatárok sajátosságának. Az érintett állatokat ugyanis egy döntően erdős, dombos területen találták meg, amely közigazgatásilag éppen Barcelonához tartozik.

A három körzetre kiterjedő fertőzöttség eddig összesen kilenc településen jelent meg. Az érintett terület észak-déli irányban nagyjából 17, míg kelet-nyugati irányban közel 8 kilométeres kiterjedésű. A katalán kormány a járvány további terjedésének megakadályozása érdekében 12 ezer vaddisznó elejtését tervezi. Ennek részeként lezárták a 8259 hektáros Collserola Természeti Parkot, ahol az első ASP-fertőzött példányokat azonosították. Az itt élő mintegy 600 vaddisznót mind ki kell lőni.

Az El País című spanyol napilap idézte Antoni Murt, a katalán mezőgazdasági hatóság főfelügyelőjét. A szakember elmondása szerint az erdészeti hatóságnak a novemberben megtalált első fertőzött tetem körül egy 20 kilométeres sugarú körzetet kellett kijelölnie. A tömeges kilövéseket ezen a területen kell végrehajtaniuk, több vadásztársaság bevonásával.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?