Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
Nagy Márton szerint a kormány jogi lépéseket tesz a SPAR-ügyében, és az igazságügyminiszter fog eljárni - mondta az ATV kérdésére egy mai sajtótájékoztatón arra válaszolva, hogy feljelenti-e a kormány a kiskerláncot. A miniszter elmondása szerint az Európai Bizottság egyelőre csak vizsgálja, hogy indítson-e vizsgálatot a SPAR panasza miatt a kiskereskedelmi különadóról.
A jogi lépések nem megkerülhetőek
- fogalmazott Nagy Márton. A miniszter arra a kérdésre, hogy az osztrák anyacéget fogják-e jogi úton támadni, vagy a SPAR Magyarországot, azt mondta: “több szinten történt sértő állítás”.
A SPAR vezérigazgatója egy interjúban nemrég arról beszélt, hogy a magyar kormány nyomást gyakorol rájuk, hogy adjanak részesedést. A kiskerlánc emellett panaszt is benyújtott az Európai Bizottsághoz a magyarországi kiskereskedelmi különadó miatt.
Címlapkép forrása: MTVA/Bizományosi: Róka László