Aggódnak sok, az EU-ban kapható élelmiszer miatt: tényleg veszélyesek?

Aggódnak sok, az EU-ban kapható élelmiszer miatt: tényleg veszélyesek?

agrarszektor.hu
A Bizottság (EU) 2024/2063 és 2024/2105 rendelete alapján az alábbi élelmiszerekkel kapcsolatos, nem a betegségek kockázatának csökkentését, illetve a gyermekek fejlődését és egészségét érintő állítások nem vehetőek fel az egészségre vonatkozó, engedélyezett állítások uniós listájára. A Hatóság véleménye alapján, a benyújtott bizonyítékok nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy a SYLVAN BIO fermentált vörös rizsben előforduló monakolin K a vér LDL-koleszterinszintjére gyakorolt hatása tekintetében eltér a fermentált vörös rizsből készült egyéb készítményekben találhatókétól.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

A 4,08 mg monakolin K-nak megfelelő, legalább napi 2,4 g SYLVAN BIO fermentált vörös rizs bevitele hozzájárul a vér normál LDL-koleszterinszintjének fenntartásához. A tagállamok potenciális biztonsági aggályokat vetettek fel a fermentált vörös rizsből származó monakolinokat tartalmazó élelmiszerek fogyasztásával kapcsolatban - olvasható a NAK oldalán.

A Hatóság vizsgálata alapján nem lehetett meghatározni azt, hogy a fermentált vörös rizsből származó monakolinok napi bevitele milyen mennyiségben nem aggályos az emberi egészség szempontjából, valamint figyelembe véve a fermentált vörös rizsből származó monakolinok napi 10 mg-os bevitele mellett jelentkező jelentős egészségkárosító hatást, továbbá a kisebb mennyiségű, napi 3 mg-os bevitel mellett jelentkező súlyos mellékhatások egyedi eseteit, az (EU) 2022/860 bizottsági rendelet megtiltotta a fermentált vörös rizsből származó monakolinok 3 mg-os és azt meghaladó ajánlott napi adagban történő alkalmazását.

EZ IS ÉRDEKELHET

A más cukrokat helyettesítő izomaltulózt (PalatinoseTM) tartalmazó élelmiszerek/italok fogyasztása a lassúbb hidrolízis révén hozzájárul a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokhoz. A tudományos értékelés hatóköre arra korlátozódott, hogy az izomaltulóz mint glükózforrás milyen mértékben járul hozzá a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokhoz, az általános népesség tekintetében. Az izomaltulóz egy glükózmolekulából és egy fruktózmolekulából álló diszacharid, ezért ez az egészségre vonatkozó állítás ösztönözné a cukrok fogyasztását, amelyeket illetően mind a nemzeti, mind a nemzetközi hatóságok általánosan elfogadott tudományos szakvélemények alapján arról tájékoztatják a fogyasztót, hogy a bevitelt csökkenteni kell.

EZ IS ÉRDEKELHET

A Hatóság megállapította, hogy a rendelkezésre bocsátott adatok alapján ok-okozati összefüggés állapítható meg az izomaltulóz fogyasztása és az energiatermelő anyagcsere-folyamatokhoz való hozzájárulása között. Mivel azonban az energiatermelő anyagcsere-folyamatokhoz való hozzájárulás nem csak az izomaltulózra jellemző, hanem minden olyan, makrotápanyagokat tartalmazó energiaforrásra (azaz szénhidrátokra, fehérjékre és zsírokra) is, amelyek metabolizálható energiával látják el a szervezetet, és mivel e makrotápanyagok bármely mennyisége hozzájárulna az állítás szerinti hatáshoz, a Hatóság nem tudta meghatározni az állítás alkalmazásának feltételeit.

Ezért a fentiekben leírt, egészségre vonatkozó állítás nem felel meg az 1924/2006/EK rendelet 3. cikke második bekezdése a) pontjának, amely úgy rendelkezik, hogy a tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állítások alkalmazása nem lehet félreérthető vagy megtévesztő, következésképpen nem engedélyezhető, hogy azt felvegyék az egészségre vonatkozó, engedélyezett állítások uniós listájára. A fent hivatkozott rendeletek teljes egészében kötelező érvényűek és közvetlenül alkalmazandóak valamennyi tagállamban.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. szeptember 9. 13:32