Bekeményít Kína: vizsgálatot indított az EU-ból származó tejtermékek miatt

Bekeményít Kína: vizsgálatot indított az EU-ból származó tejtermékek miatt

agrarszektor.hu
Kína szubvencióellenes vizsgálatot indított az Európai Unióból származó tejtermékek behozatalával kapcsolatban egy nappal azután, hogy felülvizsgálta a Kínában gyártott elektromos járművekre vonatkozó vámtervét. Az emberi fogyasztásra szánt sajtot, tejet és tejszínt célzó vizsgálat azután indult, hogy az EU a kínai elektromos járművek behozatalára javasolt büntetővámokat módosította. 

Már csak néhány napig jelentkezhet a Portfolio agrárdíjaira!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Peking pedig sürgette Brüsszelt, hogy hagyjon fel a vámokkal:

Tekintettel tehát arra, hogy az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta a Kínából származó elektromos járművekkel kapcsolatos vizsgálatának végleges eredményeit, Kína szubvencióellenes vizsgálat indítására vonatkozó döntése nem volt meglepő. A kamara figyelemmel fogja kísérni a vizsgálatot, és elvárjuk érintett tagvállalatainktól, hogy a lehető legteljesebb mértékben együttműködjenek a vizsgálatban.

EZ IS ÉRDEKELHET

A FrieslandCampina holland tejszövetkezet közölte, hogy tudnak a kínai Kereskedelmi Minisztérium szubvencióellenes vizsgálatának bejelentéséről, és kiemelték, hogy a nyomozáshoz szükséges információkat, ha kérik, a törvényi és rendeleti előírásoknak megfelelően meg fogják adni - írja a Reuters. Tadhg Buckley, az Irish Farmers' Association, az ország legnagyobb mezőgazdasági lobbicsoportjának politikai igazgatója és vezető közgazdásza szerint a kínai hatóságok túlnyomórészt sajtot, tejszínt és egyéb ömlesztett sajtokat, kéksajtokat vizsgálják. Elmondta továbbá azt is, hogy mindez a tavalyi írországi export 430 millió euróból mintegy 45 milliót tesz ki. Összességében az EU Kínába irányuló összes tejipari exportja mintegy 1,7 milliárd eurót tesz ki, ami a Kínába irányuló teljes uniós export kevesebb mint 1%-a, így még ha a vámok olyan magasak is lesznek, hogy de facto blokkolják az összes tejtermék-kereskedelmet, az viszonylag kis hatással lesz az uniós exportra.

Mindazonáltal a Kínába irányuló legnagyobb exportőrök - az ír vajtól a finn tejporon és a spanyol Manchegón át az olasz Parmigiano Reggianóig - sokkal jobban meg fogják érezni. Fontos megjegyezni, hogy Kína évek óta növeli saját tejtermelését, és a Kínában fogyasztott tejtermékeknek csak kis részét importálják. Arra számítanak, hogy a vámemelések leginkább a „helyettesíthetőbb” tejtermékeket fogják érinteni, mivel az USA-ból, Kanadából, Ausztráliából és Új-Zélandról származó alternatívák versenyképesebbek lesznek a költségekben - gondoljunk a vajra, tejre, tejporra, tejszínre és a leggyakoribb sajtfajtákra. A kevésbé „helyettesíthető” terméktípusok - például számos európai csúcsminőségű és specializált sajt - esetében a fő kérdés az lesz, hogy mikortól válik egy adott termék egyszerűen megfizethetetlenné.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?