A tartósan csapadékos március Valencia nagy részén súlyosan érintette a hagymatermesztőket: a túlzott csapadék és a lisztharmat elleni hatékony szerek hiánya miatt több mint 80%-os terméskieséssel számolnak a tartományban, ami csak a L'Horta régióban 7,5 millió eurós gazdasági kárt jelent a Valenciai Gazdaszövetség (AVA-ASAJA) közleménye szerint - írja a FruitVeb.
Ez egy katasztrófa. L'Horta körzetében két-három parcellát leszámítva a többit úgy fogják felszántani, hogy egyetlen fej hagymát sem takarítanak be
– nyilatkozta Vicente Sebastià az Ava-Asaja nevében. A rengeteg eső önmagában is jelentősen hátráltatja a hagyma betakarítását, de nagyobb gond, hogy a termelőknek nincsenek igazán hatásos készítményei a lisztharmat elleni védekezésre. A hatékony szerek, például a mankoceb betiltása miatt a termelőknek gyakrabban kell permetezniük, ami eddig mintegy 1,5 millió eurós többletköltséget eredményezett.
A növényvédő szerek egyszerűen már nem működnek. Betiltották a hatékony készímtényeket. Sok termelő már azt is fontolgatja, hogy nem termeszt többé hagymát
– jelentette ki Sebastià. Bár az Európai Bíróság jóváhagyta a mankocebre vonatkozó fellebbezési eljárást, még mindig nincs hivatalos engedély a használatára. Ezért az Ava-Asaja felszólította a spanyol mezőgazdasági minisztériumot, hogy engedélyezze a mankoceb és más, bizonyítottan hatékony növényvédő szerek használatát.
Semmi értelme, hogy törvényeket hozunk az élelmiszerpazarlás ellen, ugyanakkor viszont betiltjuk a szintén élelmiszerpazarlást okozó betegségek elleni növényvédő szereket
– tette hozzá Sebastià.